Magyarország talán egy időre könnyített a helyzetén, bár valószínűleg lesznek még ez ügyben cirkuszok, a Schengennek viszont annyi!

Miközben a képességfelmérő és az érettségi vizsgák környékét mindenféle módon megpróbálják hermetikusan elzárni a befolyásoló tényezőktől, nehogy pár tizeddel, századdal meghamisítsák valakik vizsgaeredményeit, az abszolút hidegen hagyja az illetékeseket, hogy félanalfabéták a börtönben egyik napról a másikra könyvszerző tudós főkké, többkötetes szaktekintélyekké válhatnak. Amennyiben rendelkeznek bizonyos pénzösszeggel.

A hajdanvolt realitást, az ellenőrizhető történelmi tényeket elferdítve, tagadva próbálják manipulálni a köztudatot.

Március 15-én többen mentek ki a vásárhelyi Postarétre, mint az előző években. Figyelmeztető jelzés ez a vezetőknek, akik maguk is szinte minden ünneplő, emlékidéző helyszínen az összefogásra hegyezték ki mondandójukat.

Nem vagyok olyan optimista, hogy azt higgyem, a középiskolák végzősei felkészültebbek, mint az előző években.

Egyesek már akkor így reagáltak, amikor még nem is tudták, mi látható, hallható a filmben. Ebben van gyakorlat ezeken a tájakon, emlékezzünk arra a szomorú korszakra, amikor az egész országnak tiltakoznia kellett olyan Magyarországon megjelent erdélyi vonatkozású történelmi kiadványok ellen, amelyeket a tömegek nem is ismertek.

Mindegyre tapasztalhatjuk, hogy csappan a könyv, az olvasás becsülete, a média, a tévé, a számítógép, a világháló, az okos kütyük tömkelege mind drasztikusabban szorítja ki a nyomtatott szót, képet az életünkből.

A tökéletlen visszaszolgáltatás miatt hiányzik az a gazdasági háttér, ami korábban a kastély zavartalan fenntartását biztosította. A kastélyban több az üröm, mint az öröm. Kénytelenek megszabadulni a terhétől.

Egyelőre még mi is reménykedhetünk, hogy Johannis européer államfőként szemléletváltást hoz a politikába, és tamtamok nélkül elősegíti elvárásaink teljesülését.

Könnyebb nyilatkozgatni, jó román hazafiként szidni és ellenségként beállítani a magyarokat, ahogy a román diplomácia öntelten nyilatkozgató feje tette nem is egyszer az utóbbi időben, mint profi módon, körültekintően, mindenre figyelve megszervezni a határokon túli szavazást.

Immár a pénzmágnások, a kulcspozíciókat betöltő tisztségviselők, mi több, az exek, volt miniszterek, államtitkárok, vezérigazgatók is feszenghetnek, szoronghatnak. Furcsa, de harácsoló igyekezetüket, korrupciós lendületüket ez mégsem töri meg.

Vásárhelyen mit ér a döntés, ha magyar?

Ott tartunk újra, hogy egyenruhás és civil katonafélék, ismert vagy ismeretlen ügynökök, kétes identitású titkosszolgák, beépített vagy kiugrott titokprofik és hozzájuk csapódó amatőrök nyüzsögnek, ügyködnek minden szinten, tematizálják a közbeszédet.

Felhevült, uszító, őrült beszéddel ezúttal bizonyos sajtómunkások rukkoltak elő, és nem azok a politikusok, akiket elsősorban szélsőséges kirohanásaik révén ismer a közvélemény.

A gyűlölködés eluralkodik mindenen és mindenhol. Ha ez a médiában nem is annyira nyilvánvaló, a közösségi hálón, a Facebookon, amely nélkül már szinte nem is tudunk meglenni, egyre dühödtebben nyilvánul meg.

Fennmaradásra kell játszani, kinek mi köze hozzá, hogy minél tovább megtartaná a bársonyszékét?! Erre a célra jó módszer nagy hazafinak, aggodalmas nemzetvédőnek mutatkozni, és – vihart kavarva a semmiből – az itt élő etnikumokat összeugrasztani.

A focivébé nemsokára véget ér. A közéleti csatározásnak soha nem lesz vége.

Félretehetik a magyar kártyát a román politikusok. Aligha lesz így, persze, de ha mégis, máris kéznél az a másik, a francia.