Székely Csaba ismét darázsfészekbe nyúlt: a román történelem ikonikus figurájáról írt „komikus tragédiát”. Hogyan lehet porig rombolni egy nemzeti mítoszt, úgy, hogy valami érdekesebbet adjunk helyette – többek közt erről beszélgettünk a szerzővel.
Hirdetés
Székely Csabát aligha kell bemutatni az erdélyi és magyarországi közönségnek: valószínűleg ő a legismertebb erdélyi magyar drámaíró napjainkban, aki Bányavidék-trilógiájával (Bányavirág, Bányavakság, Bányavíz) osztatlan szakmai és közönségsikert aratott.
Nem kerüli a forró témákat: legutóbb a román történelmi emlékezetben Havasalföld, Moldova és Erdély első „egyesítőjeként” számon tartott Vitéz Mihály / Mihai Viteazul vajdáról írt drámát – amit a szombathelyi Weöres Sándor Színház mutat be február 6-án.
Hogyan került Vitéz Mihály havasalföldi vajda Szombathelyre?
2013-ban a szombathelyi Weöres Sándor Színház drámapályázatot hirdetett. Éppen akkortájt kezdett fogalmazódni bennem egy olyan dráma ötlete, amelynek a főszereplője Mihály vajda lenne. Megírtam és beküldtem. Mivel a dráma megnyerte a pályázatot, a Weöres Sándor Színház tűzhette először műsorra. De ezzel várni kellett egy keveset, a bemutató átcsúszott a 2015-ös színházi évadra, ugyanis a vártnál több pályamű érkezett be, és mire végeztek a kiértékeléssel, a 2014-es évadterv már elkészült. Szóval most egy olyan darab kerül bemutatásra Béres Attila rendezésében, amit két éve írtam, és már alig várom, hogy láthassam, hogyan szólal meg színpadon.
Miért épp Vitéz Mihály, miért foglalkoztat a téma? Mi ragadott meg a figurában és a történetében?
A legelején még csak művelődni akartam, vagyis nem úgy álltam hozzá, hogy ebből én írni fogok valamit. Az iskolában nyilván megtanítják a történet egyik felét, legalábbis minden romániai diáknak van némi fogalma arról, hogy miért éppen erről az uralkodóról készülnek újabb és újabb ízléstelen szobrok minden városban, és miért nem mondjuk Hunyadi Jánosról.
De én kíváncsi voltam a teljes történetre. Tudni akartam, ki volt ez az ember, hogyan került Erdély trónjára, miért segítették őt ebben a székelyek, és miért szeretné legszívesebben elfelejteni ezt az időszakot a magyar történelmi emlékezet. Ahogy beleástam magam Mihály történetébe, úgy kezdett egyre érdekesebb figurává válni a szememben. Olyanná, akiről érdemes drámát írni.
Egy ilyen téma igényel némi felkészültséget a korszak történelméből. Hogyan dolgoztál, milyen kutatási módszerrel, milyen forrásokat használtál a dráma megírásához?
Amikor már tudtam, hogy írni fogok róla, egy történész segítségét kértem, a Novák Csaba Zoltánét, de nem azért, mert a vezetékneve megegyezik Mihály zsoldosseregének kapitányáéval. Ő ajánlott néhány olvasnivalót. Egyaránt használtam magyar és román történelmi munkákat, de például korabeli levelezéseket, visszaemlékezéseket is olvastam szép számmal. Nem feltétlenül azért, hogy felhasználjam őket, hanem mert a dráma megírásának ideje alatt otthon kellett éreznem magam abban a korban, abban a nyelvi világban. Bár nem realista művet írtam, ezekből a dokumentumokból idéztem is, pontosabban belefésültem a saját szövegembe néhány olyan mondatot, amelyek állítólag Mihály szájából hangzottak el.
Vitéz Mihály vajda szobra Kolozsváron (fotó: Tulit Gyopár)
Vitéz Mihályt/Mihai Viteazult bízvást nevezhetjük ellentmondásos történelmi személyiségnek, akinek a szerepéhez homlokegyenest ellentétes értékelések és értelmezések társulnak. A románok a három, románnak mondott fejedelemség (Havasalföld, Moldova, Erdély) első egyesítőjeként tartják számon, a magyar történelmi emlékezet viszont egészen mást gondol erről a bizonyos „egyesülésről”. Nem érzed úgy, hogy vékony jégre merészkedtél? Vagy épp ez inspirál?
Mihály valóban nagyon ellentmondásos személyiség, de már a maga korában is az volt. Nem könnyű megfejteni, hogy mit miért tesz, és miért éppen úgy teszi. Az én egyik megfejtésem az, hogy ő egy igen tehetséges kereskedő, aki a politikát is úgy fogja fel, mint a bizniszt. Szerintem ebből a hozzáállásból származnak politikai sikerei és kudarcai egyaránt. Ezért nálam ő olyan, mint egy balkáni üzletember, aki megragadja a kínálkozó lehetőségeket. Sokat kockáztat, sokat nyer.
A másik megfejtés vele kapcsolatban – de ez csak az én elméletem, és arra alapozom, ahogyan a korabeli krónikák a kedélyéről, hangulatváltozásairól írnak –, hogy ő egy depresszióra hajlamos figura, aki elismerésre vágyik. Szeretné, ha őt látnák a legvitézebb törökverő kereszténynek (tegyük hozzá, hogy valóban kiváló stratéga és fegyverforgató, meg is érdemli a „vitéz” jelzőt), szeretné, hogy a német-római császár a bizalmasaként, sőt barátjaként kezelje őt. Mivel ezek a dolgok nem igazán jönnek össze, állandóan elégedetlen önmagával és másokkal, mindig többet akar és többet vár el.
No de a Vitéz Mihály elsősorban egy fikciós mű, tehát, ha úgy tetszik, nem kell „komolyan venni”, ami benne történik. Például nálam a legendás Buzescu-fivérek sorsa egész másképp alakul, mint a valóságban, mert így kívánta a dramaturgia.
Másrészt viszont ott munkált bennem a szándék, hogy beszéljek olyan dolgokról, amelyekről hallgatni szoktak. Hiszen annak, amit Mihályról tudunk, nagy része egyszerűen nem igaz. És, igen, jó volt ezekről írni.
Hadd mondjak egy példát: nem igaz, hogy Mihály egyesítette először a három úgynevezett „román részt”. Politikai téren Mihály sokat tanult Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemtől, aki nem minden érdek nélkül, de rengeteget segítette őt. Báthory Zsigmondtól országvezetést tanulni kicsit olyan, mintha egy drogdílertől tanulnánk a jövedelemadózást, de itt valami ilyesmi történt.
Vitéz Mihály elfoglalja trónját – a címszereplő Bajomi Nagy György a próbán (fotó: a Weöres Sándor Színház honlapja).
A történelemoktatás szereti elhallgatni, hogy Moldovát és Havasalföldet először ő, Báthory Zsigmond egyesítette Erdéllyel, mégpedig jó öt évvel Mihály előtt. Ráadásul ez hivatalos, diplomáciai
úton elért egyesítés volt, míg később a Mihályé katonai hódítás eredménye. A szerződés értelmében Báthory Zsigmond lett Havasalföld és Moldova királya, így jelenik meg a dokumentumban, amit Mihály is aláírt: király. A havaselvi és moldovai vajdák gyakorlatilag lemondtak a külpolitikáról és sok minden másról az erdélyi uralkodó javára, még országuk címerét sem használhatták, ha hivatalos levelet küldtek valakinek, hanem csak a családi pecsétjüket.
Aztán Zsigmond távozása után ez az unió felbomlott, de mivel Mihály látta, hogy valahogy így kell elkezdeni birodalmat építeni, hát ő is azzal kezdte saját politikai projektjét, hogy uralma alá vonta ezt a három területet. Szóval ilyenek is vannak ebben a darabban. De hogy mit mond a román hazafias történelemszemlélet Mihályról, arról igazán nem ő tehet. Így ez nem is befolyásolta, hogy a karakterét milyennek képzeltem el, milyennek írtam meg. Mihály olyan, amilyen a kora. Meg a mienk.
Ahogy ismerlek – a habitusod, az eddigi munkáid és egy általam ismert drámarészlet alapján –, a Vitéz Mihály nem szűkölködik szatirikus és ironikus elemekben. Milyen módon nyúlhat hozzá egy erdélyi magyar szerző egy ikonikus román történelmi figurához? Milyen típusú reakciókra számítasz – elsősorban nem a szakma, hanem a szélesebb közönség részéről?
Mihály egy évig ült Erdély trónján, tehát ő a mienk is, nem sajátíthatják ki a bukaresti drámaírók! De komolyra fordítva a szót, egy román néző számára valóban lehet némi pikantériája annak, hogy magyar szerző írt darabot a legnagyobb román hősről. Elképzelhető, hogy lesznek, akik azt mondják majd, hogy tiszteletlenül bántam a nagy kucsmás nemzeti ikonnal, de nekem nem is az a dolgom, hogy tiszteljem a hőseimet, hanem hogy ismerjem őket.
A Mihály-mítosz ebben a darabban porig van rombolva, de adok helyette valami mást, ami szerintem sokkal érdekesebb. Egy embert, aki küzd, és néha nyer, néha pedig veszít. És bár külsőre valamennyire hasonlítanak, Mihály vajda mégsem Mohamed próféta, szóval nagy retorziókra nem számítok, amiért nem a hivatalos Mihály-képet közvetítem. Remélem, hogy kevesebb sértődés, és több nevetés lesz a vége, hiszen, ahogy mondod, ez egy humoros mű. Az alcíme is az, hogy Komikus történelmi tragédia tizennyolc képben.
Maradva kicsit a lehetséges reakcióknál: tervezed-e, tervezitek-e román nyelven, román szereplőgárdával is színpadra állítani a darabot? A kérdés azért tűnik izgalmasnak számomra, mert úgy érzem, valódi tétje van annak, hogyan fogadna a román közönség egy olyan színdarabot, amely az ő történelmük egyik fontos személyiségéről és periódusáról szól – egy erdélyi magyar író szemével.
Én nagyon szeretném, hogy egyszer készüljön egy román nyelvű előadás is, de most még lehetetlen megmondani, hogy ennek mennyi a realitása. És ha már fantáziálunk, az lenne igazán izgalmas, ha Gyulafehérváron mutatnák be december 1-én.
Azt szokták mondani, hogy a történelmet, a múltat – különösen, ha művészeti alkotásokról van szó – azért érdemes tanulmányozni, hogy kicsit jobban megértsük általa a jelenünket. Melyek azok a folyamatok, jelenségek (akkor és most), amelyek aktuálissá teszik/tehetik ezt a témát vagy konfliktust?
Mihály történetében rengeteg tanulságos dolog van. Például ahogy megszerezte a hatalmat, azt tanítani lehetne: gyűjts magad köré hűséges barátokat; szerezz legalább egy olyan befolyásos szövetségest, aki erősebb, mint az ellenfeled; keltsd az ellenfelednek rossz hírét, hogy a szövetségesei elforduljanak tőle, bomlassz; találd meg az ellenfeled gyenge pontját, aztán vond el a figyelmét, és támadj! Mihály ezt még megtoldotta azzal is, hogy pénzt kért az ellenféltől, hogy harcolhasson ellene, ráadásul nem is egyszer.
Az is példaértékű, hogy mi lesz belőle, amint ráérez a hatalom ízére, és hogyan veszíti el, amit megszerzett. Vagy az, aminek konkrét relevanciája is lehet számunkra és mai romániai meg magyarországi „uralkodók” számára: hogyan állítsd magad mellé a székelyeket? Kérdezd meg tőlük, mi a legnagyobb álmuk, és ígérd oda nekik akkor is, ha nincs szándékodban teljesíteni.
Erdélyből nézve a szombathelyi színház messze van. Láthatjuk-e a közeljövőben az itthoni színpadokon is a Vitéz Mihályt?
Ez elsősorban az itthoni színházakon múlik. Ha hívják az előadást, szerintem Jordán Tamásék szívesen elhozzák. De ha azt kérdezed, hogy itthoni színházak elkészítik-e, azt már nehezebb megválaszolni, ugyanis nálunk továbbra sem kapkodnak kortárs erdélyi darabok után.
Papp Attila Zsolt
Részlet a Vitéz Mihály című színdarabból
Belépnek a Buzescu fivérek: Sztroje (a legidősebb), Radu (a középső) és Preda (a legkisebb).
HÁRMAN Adjon Isten jó estét, Sztanka asszony!
SZTANKA Fogadj Isten, bojár urak! Mi járatba, hogysmint, s úgy egyébként mér döngetik föl a hóttakat a sírból?
SZTROJE Sürgős ügyben jöttünk.
RADU Fontos ügyben.
SZTROJE És sürgősben.
PREDA Úgy van.
SZTROJE Mihály itthon van?
SZTANKA Ehol lesz ő mindjár. De mér vagytok ily nyughatatlan izgágák, bojár urak?
SZTROJE Eltűnt Radu öcsém apósa, Mihálcsa. Gyanítjuk, hogy elfogták a vajda emberei.
SZTANKA (Predának) Radu…
RADU Én vagyok Radu.
SZTANKA (Radunak) Radu, apósod itt van nálunknál.
SZTROJE Mit mondol? Tik fogtátok el?!
SZTANKA Ugyan már, Preda!
SZTROJE Sztroje vagyok.
SZTANKA Ugyan már, Sztroje, dehogyis fogtuk. Hanem éppen most vitte le őtet a pincébe az én Mihályom.
PREDA Értem.
RADU Hallottátok, hogy a vajda meg akarja öletni?
SZTANKA Nem hallottuk. Mihály csak azér vitte le a pincébe, hogy eltegye savanyúságnak.
PREDA Mit mondol?
SZTANKA Persze hát, hogy hallottuk!
PREDA Az más. És mire készül most ővele Mihály?
SZTANKA Ha jól értettem, borozgatás meg láblógatás tervét forgatja a fejében.
SZTROJE Azt nem lehetséges!
SZTANKA Mér ne vóna?
RADU Ilyen időkben nem lehet tétlen ülni!
PREDA Cselekedni kell!
SZTROJE Úgy van! Nem kussolhatunk, míg világ a világ! Fel kell emelni a szót!
RADU Nem!
SZTROJE Hogyhogy nem? Azt hittem, egyetértünk. Szerinted nem kell emelni fel a szót?
RADU Mármint azt nem, hogy nem kussolhatunk.
Hirdetés
SZTROJE Nem értesz egyet avval, hogy nem kussolhatunk?
RADU Éppen hogy egyetértek. Igen: nem kussolhatunk.
SZTROJE Ha igen, nem kussolhatunk, akkor mér mondol nemet arra, hogy nem kussolhatunk?
RADU Nem arra mondok nemet, hogy nem kussolhatunk!
SZTROJE Akkor mire mondol nemet?
RADU Arra, hogy… A ragyás életbe, összezavarsz!
SZTROJE Te zavarodol össze, mer nem tudod, mit akarol, csak hablatyol a szád, mint egy hülye gyermeknek!
RADU (a kardjához nyúl) Azt állítod, hogy hülye gyermek vagyok én?!
Belép Mihály.
MIHÁLY Buzescuk! Drága barátaim! (sorra megöleli őket) Mi szél hozott?
SZTROJE Sürgős ügyben jöttünk.
RADU Fontos ügyben.
SZTROJE És sürgősben.
PREDA Úgy van.
SZTROJE Eltűnt Radu öcsém apósa, Mihálcsa. Gyanítjuk, hogy elfog… Mármint tudjuk most már, hogy tinálatok van.
MIHÁLY És?
RADU Magad is láthatod, Mihály, hogy egyre-másra érnek bennünket az ilyesféle megaláztatások.
PREDA Igen. Úgy bánnak mivelünk, bojárokkal, miképpen a vágóhídi marhákkal.
SZTROJE Senki emberfia nincsen biztonságban, míg Gonosz Sándor a mi vajdánk nekünk. Szeszélyes és veszélyes. Egyik nap még arra kér, hogy olajokkal kenegessük az ő fájós hátát neki, másnap már le akar nyakazni mibennünket.
PREDA Te olajokkal kenegetted a vajdának az ő hátát?
SZTROJE Ez csak egy példa vót ez.
PREDA Hülyébb példát nem tudtál vóna mondani?
SZTROJE Ez jutott most az eszembe nekem.
PREDA Honnét jutott teneked ilyen elszabadult példa a te eszedbe, ha nem vettél részt temagad a vajda hátának olajokkal való kenegetésében?
SZTROJE (a kardjához nyúl) Azt állítod, hogy Sándor talpnyalója vagyok én?!
MIHÁLY Barátaim! Üljünk le inkább ehhez az asztalhoz ide, és beszéljük meg józanul, mit szándékoltok itten. Sztanka asszony, szóljon a szolgáknak, hogy hozzanak bort!
