„A franciaországi véres merényletek által a világ minden táján kiváltott döbbenet, felháborodás és szolidaritás valóban arra enged következtetni, hogy az emberek jelentős része megálljt kíván parancsolni az erőszaknak. Hasonló érzelmeket és eltökéltséget váltottak ki a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok ellen elkövetett terrortámadások is, a New York-i ikertornyok egyszer s mindenkorra a vallási gyűlölet, a terror elleni küzdelem szimbólumai váltak, akárcsak most a francia szatirikus magazin karikaturistáinak ceruzái.

Azóta az amerikaiaknak sikerült likvidálniuk az Al-Kaida által kitervelt gyalázatos merényletek értelmi szerzőit is, csakhogy ettől még egyáltalán nem sikerült diadalra vinniük a globális terrorizmus elleni harcot, sőt éveken keresztül ennek rendeltek alá mindent, beleértve az alapvető emberi szabadságjogok szavatolását is.

A Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadás nyomán világszerte arról (is) dúl a vita, hogy a civilizációk összecsapása közepette indokolt-e, megengedett-e korlátozni például a véleménynyilvánítás szabadságát. Az egyik tábor szerint a szólásszabadság csorbulása a terroristák győzelmével érne fel, mások viszont úgy vélik, hogy a szabad véleménynyilvánítás puszta lózung csupán, ha mások tökélyre vitt kigúnyolásában merül ki.

De miközben erre a dilemmára nem mostanában kapunk választ, azt látni, hogy Európa vezetői közül egyesek máris a schengeni térségen belüli határellenőrzések visszaállításán, a mozgásszabadság korlátozásán gondolkodnak. Hazai vizekre evezve pedig borítékolható, hogy a román hatóságok hamarosan jelentősen megkönnyítik a titkosszolgálatok és az ügyészség számára a polgárok megfigyelését. Immár csak az a kérdés, hogy valóban szabadabbnak érezzük-e magunkat ezek után.”