„Akinek semmi reménye arra, hogy a maga súlyát most gyarapítani tudja, mert puskaporát az első fordulóban ellőtte már, az is megkísérli bár népszerűségi indexét növelni azáltal, hogy ha nem áll is ki a második helyre szorult jelölt mellett, megmaradt híveit az első helyen végzett politikus elleni szavazat leadására hívja fel. Ily módon a párviadalát vívó két versenytárs saját pozitív voksai mellett olyan proteszt szavazatokkal gyarapszik, melyeket jobb jelölt híján gyűjt be, de ugyanannyit nyomnak a latban, mint a lelkes hívei által leadott bizalmi tőkeként kezelhető rész.

Izgalmas kérdés lenne megfejteni, kinek a választási tőkéjében mekkora hányadot tesz ki az egyik vagy a másik összetevő, s ennek függvényében legitimitása milyen fokú, ez ugyanis a hatalomgyakorlás közben sem lesz mindegy, tény viszont, hogy ha egyszer egy jelölt a hatalmi jogart a kezébe kapja, annak birtokában az állami funkcióval járó minden jogot akadálytalanul gyakorolhatja. A leköszönő elnök a leadott voksok felénél alig valamivel többet szerzett meg annak idején, a politikai erőviszonyokban mégis akkora változást idézett elő, hogy az földrengéssel ért fel.

Éppen ezért a tét most sem elhanyagolható, s ennek tudatában kell lennie a magyar szavazónak is. A magyar pártok közül a két kisebb Iohannist támogatja, az RMDSZ salamonibb döntést hozott, szabad kezet adott híveinek, ezzel kívánván cselekvési esélyeit több értelemben is optimalizálni. Nem kétséges mindazonáltal, hogy kormányon maradásának érdekei mit diktálnának, az sem, hogy visszatérését korábbi szövetségesei táborába mi könnyítené meg.”