„A lelkipásztorok nagy része nem kíséri el az egyházközség ifjait a templomi évnyitókra és évzárókra, valamint egyházi vetélkedőkre, a tanárok többsége sem áll tanítványai mellé, amikor azok tantárgyversenyeken mérik fel tudásukat. A szülők között is kevesen vannak azok, akik elkísérik gyerekeiket, ha azok ünnepi műsorokon lépnek fel, azzal sem törődnek, hogy gyerekeikkel megismertessék nemzetük történelmét és kultúráját.

Mindenki mindezt azzal magyarázza, hogy a mindennapi lótás-futásban semmire sem marad idő. Valóban nagy a hajtás, a pénzszerzésért való küzdelem. Ha megnézzük, hogy az emberek nagy része mire költi a pénzét, feltehetjük a kérdést: megéri? Megvásárolunk egy drága telefont, amit egy-két év múlva lecserélünk. Megvásárolunk olyan élelmiszereket, amiknek a felét eldobjuk. Megvásárolunk olyan ruhákat, cipőket, amiket rövid időn belül eldobunk, mert jön az új divat. Mire lehet mindezekből következtetni? Mindenkinek annyi ideje van valamire, amennyi időt rászán.”