// 2026. szeptember 1., kedd // Egyed, Egon
Elek György Elek György

Időhiány — távolmaradás

// HIRDETÉS

Meg lehet figyelni, hogy a történelemtanárok nem mennek el a történelmi előadásokra, az irodalomtanárok az irodalmi estekre, a zenetanárok nem járnak hangversenyekre, a rajztanárok kiállításmegnyitóra.

(Külön)Vélemény

Szerző: Elek György
2014. október 09., 06:38

„A lelkipásztorok nagy része nem kíséri el az egyházközség ifjait a templomi évnyitókra és évzárókra, valamint egyházi vetélkedőkre, a tanárok többsége sem áll tanítványai mellé, amikor azok tantárgyversenyeken mérik fel tudásukat. A szülők között is kevesen vannak azok, akik elkísérik gyerekeiket, ha azok ünnepi műsorokon lépnek fel, azzal sem törődnek, hogy gyerekeikkel megismertessék nemzetük történelmét és kultúráját.

Mindenki mindezt azzal magyarázza, hogy a mindennapi lótás-futásban semmire sem marad idő. Valóban nagy a hajtás, a pénzszerzésért való küzdelem. Ha megnézzük, hogy az emberek nagy része mire költi a pénzét, feltehetjük a kérdést: megéri? Megvásárolunk egy drága telefont, amit egy-két év múlva lecserélünk. Megvásárolunk olyan élelmiszereket, amiknek a felét eldobjuk. Megvásárolunk olyan ruhákat, cipőket, amiket rövid időn belül eldobunk, mert jön az új divat. Mire lehet mindezekből következtetni? Mindenkinek annyi ideje van valamire, amennyi időt rászán."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

// még több főtér.ro
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
2026. augusztus 27., csütörtök

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
2026. augusztus 27., csütörtök

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal
2026. augusztus 17., hétfő

A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.