Egy falábú focista – öt színész

Oros igazgató úr, aki hűséges szoci volta mellett ki tudja milyen érdemekért került a színház élére, a román tagozattal amerikai „vendégszereplésre” utazott, ami abból állt (az említett újság szerint), hogy kétszer felléptek egy garázsban.
Hirdetés

„A buli több mint 200 ezer lejbe került, ami alig egy ötöde annak, amit az Oli futballcsapat egyszerre kapott. Ezek alapján nem túlzás azt mondani, hogy a szatmári szoci városvezetésnek egy falábú focista ötször annyit ér, mint egy színész.

S ennek a Dorel Coica polgármester és csapata már többször jelét adta. Kezdve attól, hogy oda nem figyelés miatt a színház épületének felújítását – egy nyertes uniós pályázat nyomán – az utolsó pillanatokra hagyta, egészen addig, hogy a tágabb régióra, különösen a szomszédos országokra fókuszáló s méltán nemzetközi hírű Sorompók nélkül színjátszó fesztivált megszűntette. Mentségükre legyen írva, a magvasabb kultúrához sorolható más rendezvényeket is felfüggesztette, például a nemzetközi dzsessz-fesztivált. Az nyagiak hiányára való hivatkozással ugyanakkor nem sajnálták az adófizetők pénzét a maguk kezdeményezte sekélyes, tingli-tangli kulturális rendezvényektől, s persze a nagyobb támogatás mellett is csak botladozó III. osztályú futballcsapattól, hogy az „államvallást” ne is említsük.

A napokban, az új – az idén már harmadik! – igazgató beiktatásán az újságírók Coica szemére vetették, hogy nem jár a színházba, mire azt válaszolta: majd akkor megy, amikor az előadások nem alkoholistákról és drogosokról szólnak!”

Hirdetés