„Oroszországot keményített szankciókkal sújtja Amerika, és kis késéssel felzárkózott hozzá ebbéli komolyságban Európa is. Amerika teheti, hisz a diplomáciai szócsatákon kívül az égvilágon semmi sem fenyegeti őt az oroszok részéről. Európa viszont, az más, neki hangadó országokként is (Németország, Franciaország) sok féltenivalója van. És ott vannak még az ütköző-országok, amelyeknek meg történelmi távlatú a félnivalójuk a szomszédos történések miatt.

Moszkva szintén szankciókat vezetett be Amerika és Európa irányában, s ha minden így marad, úgy egy évig kérdéses lehet az orosz emberek számára a krumpli, a gyümölcs, a péktermék és a hús – persze amíg a hazai gazdálkodás rákapcsol és mindent pótol. Addig is behozzák a kieső termékeket Latin-Amerikából, illetve Egyiptomból, s szintén az elképzelések szerint hús, tejtermékek és krumpli fog érkezni a nagy nyugati szomszédtól és szabadkereskedelmi partnertől: Fehéroroszországtól.

Mert ebben az egész öngólgyanús viszont-szankciózásból, amelyet a mindeddig stratégaként működő Putyin dacreakcióként bevezetett, ebből az önbüntetésnek tűnő tervből, amely hazavág, amíg az orosz élelmiszeripar és mezőgazdaság összeszedi magát (ha összeszedi) a Belarusz Köztársaság profitál…”