Kelet-Európa ütközőzóna-országait minden NATO-támogatottságukkal együtt lefőzi ütőképességben a Belarusz Köztársaság hadserege, amelynél már csak az Oroszországé job

Ugyanúgy, ahogy az ISIS legyőzése szükséges, de nem elégséges feltétele Irak visszanyerésének, az ISIS legyőzése szükséges, de korántsem elégséges tétele az al-Kaida felszámolásának is.

Természetesen az is benne van a pakliban, hogy Abházia Moszkvához tartozó függetlenségét Oroszországon, Nicaraguán és Venezuelán kívül csak egy világhatalom – Nauru – ismeri el, ahogy a krími anschlusst sem ismeri el jószerivel senki.

Jelen írás témája a szankció főnévről és jelentésudvarról való elmélkedés, s bár nem kell kizárólag Ukrajnára vonatkoztatni, a helyzet komolysága ezt is indokolja.

Persze az is lehet, hogy Putyin blöfföl, s azért használ az európai köztudatban kevésbé őshonos és történelmileg távolabbi fogalmakat a mostani válság jellemzésére, hogy a Nyugat pánikoljon.

Az természetes, hogy a Radában hangot kapott a félelem, miszerint az orosz hatóságok tulajdonképpen kirabolják a krími múzeumokat, és visznek minden mozdíthatót Moszkvába, vagy Pityerbe.

Miféle hullámeffektusa lehet annak, amivé az ukrajnai események az orosz intervenció révén torzultak?

Moszkva tudja, hogy ha valami csoda folytán Ukrajna rendeződne, úgy ők elszalasztanák a bevonulás lehetőségét, így hát bementek, s a háttérben ott vár sorsára Moldova és Grúzia.

Persze akárhogyan is igyekszünk grúzosan Moszkvára fókuszálni, legalább a fél szemünket a balti fővárosokon, de főleg Kijeven kell tartanunk.

Amerika lassú, a szunniták rettegnek, egyre inkább azzal kondicionálják az al-Kaida iránti ellenállásukat, hogy sor kerül azoknak a fránya helikoptereknek a leszállítására, vagy sem.