„Az államfőválasztáson nem riogat a mandátumvesztés veszélye vagy az ötszázalékos küszöb, így biztosra vehető, hogy egy magyar–magyar verseny mozgósító erővel hatna a választók körében. Öt évvel ezelőtt Kelemen Hunor 373 ezer szavazatot kapott, a voksok 3,83 százalékát begyűjtve – ez összességében túlszárnyalható, ha a szövetség elnöke mellett rajthoz állhat Szilágyi Zsolt is.
Ennek azonban az az elsődleges feltétele, hogy a néppárt összegyűjtse az induláshoz szükséges 200 ezer támogató aláírást. Az »átaludt« májusi európai parlamenti választások után ébredező alakulat merészet húzott alelnöke benevezésével, ugyanakkor a lépés elkerülhetetlen volt, hiszen egy párt létjogosultságát nem pusztán a képviselt elvek bizonyítják, azt minél erősebb választói akaratnak is igazolnia kell.
Az államfőválasztáson már a rajt előtt elbukhat a néppárt, ami nagy kockázattal jár, de ha ott lesz a startvonalon, rengeteg hasznot hozhat. Persze majd ez is csak akkor válhat kézzel fogható nyereséggé, ha az első forduló végén Kelemen Hunor hajlandó lesz összeadni százalékát Szilágyi Zsoltéval, és – az előzetesen vártnál kövérebb szám tudatában – az RMDSZ és az EMNP képviselője együtt ül tárgyalóasztalhoz a második fordulóba jutott jelöltek egyikével. Mondjuk azzal, akinek pont arra a kövérke számra lesz szüksége, hogy legyőzze Victor Pontát.”