Román kártya

Ponta azoknak a – egy friss felmérés szerint a lakosság 65 százalékát kitevő – választóknak üzent, akik szerint Románia államfőjének román nemzetiségűnek kell lennie.
Hirdetés

„Nem hiszem, hogy a Románia elnöki tisztségére pályázó jelöltnek gondja származna abból, ha nem ortodox vagy román nemzetiségű. De nem akarom, hogy bárki azzal vádoljon vagy azt mondja: hibának számít, hogy román vagy ortodox vagyok a saját országomban” – hangzott a pontai retorikai fogás.

Amivel a nemlétező vádakat emlegető kormányfő gyakorlatilag álproblémát gerjesztett, hiszen senki sem állíthatja komolyan ebben a több mint kilencven százalékban románok és ortodoxok lakta országban, hogy hátránya származhat abból, ha közéjük tartozik. Ponta azoknak a – egy friss felmérés szerint a lakosság 65 százalékát kitevő – választóknak üzent, akik szerint Románia államfőjének román nemzetiségűnek kell lennie. Az ő nemzeti érzelmük húrjait kezdte pengetni, amikor azt sugallta: Nagyszeben lutheránus szász polgármesterének esetleges megválasztása nyomán saját országukban szorulhatnak háttérbe az ortodox románok.

Román politikusok is szóvá tették már, mekkora alattomos húzás ez Ponta részéről, akinek immár egyértelmű felelőssége van abban, hogy a következő hónapok nacionalista, soviniszta hangulatkeltéssel fognak eltelni. Hiszen ne feledjük, a minap a liberális pártból kilépett Ioan Ghişe szenátor is azt állította Johannisról, hogy államfőként nem a román, hanem a német állam érdekeit képviselné.

A történtek után nem kizárt, hogy a román állam iránti lojalitását folyamatosan bizonygató Johannis kénytelen változtatni álláspontján, miszerint származása sohasem vált a hátrányára.”

Hirdetés