Parázstalan vita

Orbán egy ideje már biztosan nem az átlagos táborlakó miatt megy Tusványosra, még ha talán szívesen „koncertezne” maga is Rúzsa Magdi közönsége előtt.
Hirdetés

„A rendezvényről sokat elmond, hogy a nemzetpolitikai kerekasztal mellől hiányzott a legnépesebb határon túli magyar közösség, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetője. És miközben nem szakított időt Tusványosra, Kelemen Hunor szövetségi elnök a rendezvény ideje alatt Csíkszeredán tárgyalt Schiffer András LMP-elnökkel, Tusnádfürdőtől felórányira.

Hiába tartják a szervezők makacsul a magyar–román párbeszéd fórumának a rendezvényt, számottevő román politikus évek óta nem tette be a lábát a Tusványosra. Idén sem volt ez másként. Végezetül nehezen választható le a 2014-es Tusványosról Semjén Zsolt szombat esti akciója. A miniszterelnök-helyettes háromszéki barátaival közösen, a közeli Kézdivásárhelyen ismét felavatta a tavaly március 15-én felállított, majd a bíróság által eltávolított székely zászlókat.

Néhány egyszerű mondat fejében sok tapsot kapott a helyi magyaroktól, és szemmel láthatóan jó mókának tartotta, hogy borsot törhet a román hatóságok orra alá. Megkockáztatjuk: nem sok tiszteletet vívott ki a magyaroknak.

A legnépszerűbb közéleti program idén is Orbán Viktor szokásos, szombati záróelőadása volt. Ezen lehettek pár ezren, de a közönség java szemmel láthatóan nem ugyanabból a körből és korból került ki, amely előző este, zsúfolásig megtöltötte a nagyszínpad előtti teret Rúzsa Magdi koncertjén.

A sok idős, vélhetően helybéli vagy környékbeli ember mellett csak elvétve lehetett olyan fiatalt látni, akinek ne lógott volna valamilyen igazolvány a nyakában, azaz ne tartozott volna a szervezők, meghívottak, önkéntesek közé. Orbán egy ideje már biztosan nem az átlagos táborlakó miatt megy Tusványosra, még ha talán szívesen „koncertezne” maga is Rúzsa Magdi közönsége előtt. A lényeg az, amit a táborban nagy erőkkel felvonuló közmédia közvetít (főleg) a magyarországi választóknak.”

Hirdetés