„A partraszállásra készülő tengerész még egyszer megmutatta játékmesteri képességeit a témával kapcsolatos elnöki konzultáció videofelvételének nyilvánosságra hozatalával, amelytől viszont csak a laikusok hökkenhettek meg a kormány „gazdaságpolitikájának” színvonala felett. A hozzáértők eddig is tudták, hogy azért ér nyakig a káosz az országban, mert fejetlenül végzik a dolgukat az irányításért illetékesek.

A tb-bohózat vezérpoénja valójában az, hogy noha már lassan két éve terítéken van a téma, eddig még alig hozták szóba érdemben a szociális rendszer valódi gondjait, megoldani meg végképp meg sem próbálták. Az ugyanis csak egy tünet, hogy ha akár választási, akár más megfontolásból csökkentik a munkáltatók tb-járulékát, az emeli a költségvetési deficitet, és ezt a hiányt valamiből pótolni kéne. A valódi baj az, és ez már évtizedes szerkezeti probléma, hogy a nyugdíjkassza veszteséges, mivel több a haszonélvezője mint a járulékfizetője. Miközben egyes vélemények szerint minden harmadik ember tb-viszonylatban feketén dolgozik az országban, hiszen a statisztikusok nagyságrendileg hatmillió keresőről tudnak, a nyugdíjpénztárnak viszont csak négymillió befizetője van. Nemrég a jegybankelnök is szóvá tette egy szakmai konferencián, és a költségvetési tanács is megemlítette a kormány járulékcsökkentő tervezetét elmarasztaló véleményezésében, hogy a szociális rendszert egyensúlyba kellene hozni. Erre a kormány is kidolgozhatott volna egy reformtervet az utóbbi két évben, és ha az elnöki palotában nem egy játékmester hanem egy államférfi székelne, akkor az is odatette volna a szakértői csapatát egy ilyen tervezet elkészítésére. Ha egyébért nem, hát azért, hogy lépéskényszerbe hozza az impotens kormányosokat. Jobb helyeken az elmúlt két év alatt lett volna bőven idő nemcsak terveket kidolgozni, hanem a szociális rendszer rákfenéjét kigyógyító reformlépéseket is tenni, és akkor most nyugodtan lehetne csökkenteni a munkára kivetett adóterheket, amelyek terén Európa élmenői közé tartozunk, noha a gazdaságunk termelékenysége köszönő viszonyban sincs a nagyokéval – aminek előbb vagy utóbb megisszuk a levét, mert az egyetlen befektetővonzó érvünk országként a munkaerő olcsósága, ami már egyre kevésbé igaz.”