A valódi baj az, és ez már évtizedes szerkezeti probléma, hogy a nyugdíjkassza veszteséges, mivel több a haszonélvezője mint a járulékfizetője. Miközben egyes vélemények szerint minden harmadik ember tb-viszonylatban feketén dolgozik az országban.
„A partraszállásra készülő tengerész még egyszer megmutatta játékmesteri képességeit a témával kapcsolatos elnöki konzultáció videofelvételének nyilvánosságra hozatalával, amelytől viszont csak a laikusok hökkenhettek meg a kormány „gazdaságpolitikájának” színvonala felett. A hozzáértők eddig is tudták, hogy azért ér nyakig a káosz az országban, mert fejetlenül végzik a dolgukat az irányításért illetékesek.
A tb-bohózat vezérpoénja valójában az, hogy noha már lassan két éve terítéken van a téma, eddig még alig hozták szóba érdemben a szociális rendszer valódi gondjait, megoldani meg végképp meg sem próbálták. Az ugyanis csak egy tünet, hogy ha akár választási, akár más megfontolásból csökkentik a munkáltatók tb-járulékát, az emeli a költségvetési deficitet, és ezt a hiányt valamiből pótolni kéne. A valódi baj az, és ez már évtizedes szerkezeti probléma, hogy a nyugdíjkassza veszteséges, mivel több a haszonélvezője mint a járulékfizetője. Miközben egyes vélemények szerint minden harmadik ember tb-viszonylatban feketén dolgozik az országban, hiszen a statisztikusok nagyságrendileg hatmillió keresőről tudnak, a nyugdíjpénztárnak viszont csak négymillió befizetője van. Nemrég a jegybankelnök is szóvá tette egy szakmai konferencián, és a költségvetési tanács is megemlítette a kormány járulékcsökkentő tervezetét elmarasztaló véleményezésében, hogy a szociális rendszert egyensúlyba kellene hozni. Erre a kormány is kidolgozhatott volna egy reformtervet az utóbbi két évben, és ha az elnöki palotában nem egy játékmester hanem egy államférfi székelne, akkor az is odatette volna a szakértői csapatát egy ilyen tervezet elkészítésére. Ha egyébért nem, hát azért, hogy lépéskényszerbe hozza az impotens kormányosokat. Jobb helyeken az elmúlt két év alatt lett volna bőven idő nemcsak terveket kidolgozni, hanem a szociális rendszer rákfenéjét kigyógyító reformlépéseket is tenni, és akkor most nyugodtan lehetne csökkenteni a munkára kivetett adóterheket, amelyek terén Európa élmenői közé tartozunk, noha a gazdaságunk termelékenysége köszönő viszonyban sincs a nagyokéval – aminek előbb vagy utóbb megisszuk a levét, mert az egyetlen befektetővonzó érvünk országként a munkaerő olcsósága, ami már egyre kevésbé igaz."
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Mi, még hatalomban levő, fél lábbal predigitális ősemberek hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy úgy lesz, ahogy most gondoljuk. Pedig… És jó lesz az úgy, higgyék el.

Hétvégén érkezik az enyhülés, de hosszú távon kéne gondolkodni, ha fel akarunk készülni a további hőségekre.

Ez már a második év, hogy több a pozitív hang a román nyelv és irodalom vizsga után, mint amennyi a negatív. De miért kellett erre három és fél évtizedet várni?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”

Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...