„Costa Ricán és Brazílián kívül már bárkibe képes vagyok belelátni a világbajnokot. Legalábbis péntek reggel, két szünnap után, ami azért sokat kivesz az emberből. Hiszen csökken a láz, a szervezet már-már fásultságba zuhan, mert nincs meg a kellő adag a fennmaradáshoz. Bár most így a vége felé már azt is tudhatjuk, hogy a felfokozott fociláz az erkölcsi romlás legbiztosabb jele. Ezt találta mondani ugyanis egy republikánus megmondóember, bizonyos Ann Coulter. (…)
A kiskedvenc Costa Ricán már a görögök ellen is látszott, hogy kihozták magukból a maximumot, és tényleg csodaszámba menne, ha még ennél is messzebb jutnának, a brazilokkal pedig épp fordítva történik mindez, lassan csoda kell, hogy úgy játszanak, ahogy tudnának. A tehetetlenség legbiztosabb jele, hogy Scolari már elméleteket is gyárt, miszerint a gonosz FIFA nem akarja, hogy Brazília elnyerje a hatodik vébé címét. Ami azért ügyes taktikai húzás, mert ha nem nyernek, akkor ő idejében megmondta, hogy miféle boszorkányos erők feszültek ellenük, ha pedig mégis összejön, akkor majd nevethet mindenki a hülye FIFÁ-n, mert azt hitte, hogy keresztbefeküdhet a szambának. (…)
Persze a fotelből könnyű okoskodni. Mert honnan a fenéből is ismernénk ezt az unikális érzést: házigazdaként a legnagyobb esélyes terhét? Ez még az aranycsapatnak sem jött össze. Lassan azért rendeznénk csak EB-t, hogy biztos legyen a szereplésünk. Ha másként nem megy, hát kifizetjük a részvétel vaskos csekkjét. Így hát csak azért nem írom le, hogy már majdnem megsajnáltam a brazilokat, mert a szánalom a vég első és legbiztosabb jele. Amikor már elpárolgott az önbizalom, savasodnak a lábak, görcsöl a szív. És nem oda megy a labda, ahova kellene.
Harminc éve ismerjük már ezt a betegséget. A másra mutogatás gyógyíthatatlanságát. Ezért is mondanám Scolarinak: Mester, még véletlenül se piszkálja az ördögöt. Ne fesse a falra, mert a végén még a nyakukon marad. Aztán mehetnek egy kis focilázért Amerikába.”