„ Miután a 3,35 millió hektárnyi romániai erdőnek 830 ezer tulajdonosa van, a körülbelül 4800 fakitermelő cég nagy többsége pedig technológia és kapacitás szempontjából is kispályásnak számít, a szövetkezés kínálja az életben maradás egyetlen lehetőségét.

A klaszterezés azért sem alaptalan elképzelés, mivel egyrészt már regisztráltunk hasonló célzatú székelyföldi kezdeményezéseket, másrészt a hasonló szövetkezések erős erdélyi hagyományokra tekintenek vissza.

De még sikeres „klaszteresedés” esetén is évek telhetnek el, míg a több kis céget egyesítő képviselet képes lesz hatékony lobbizásra. És közben úgy kell arra koncentrálni, hogy erdeink minél kisebb mértékben gördüljenek ki az országból rönkfa formájában, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni: a nyersanyagexportot sem lehet teljes mértékben betiltani.

És nemcsak azért, mert valójában az alacsony szintű feldolgozottság mellett lehet igazán nagyot kaszálni: deszkából, fűrészáruból, préselt lemezből, épületfából – és rönkexportból. Miközben a munka- és költségigényes bútorgyártást választók eleve kisebb profitban reménykedhetnek.

A háromszéki klaszterszövetség tagjai látszólag most azonos oldalra kerültek az ugyancsak tagságért folyamodó Schweighoferrel. Új kor kezdődhet, csak higgyünk a farkas–bárány állatmesében.”