// 2024. december 4., szerda // Borbála, Barbara
Csinta Samu Csinta Samu

Faipari fabula

// HIRDETÉS

Egyszerre árulkodik józan pragmatizmusról és jövőbe tekintő racionalitásról a háromszéki faipari vállalkozók azon lépése, hogy szerződést kötöttek a környéken megtelepülő, lassan valamennyi építkezési és működtetési engedélyt beszerző óriással, a Holzindustrie Schweighoferrel.

(Külön)Vélemény

Szerző: Csinta Samu
2014. június 25., 09:05

„ Miután a 3,35 millió hektárnyi romániai erdőnek 830 ezer tulajdonosa van, a körülbelül 4800 fakitermelő cég nagy többsége pedig technológia és kapacitás szempontjából is kispályásnak számít, a szövetkezés kínálja az életben maradás egyetlen lehetőségét.

A klaszterezés azért sem alaptalan elképzelés, mivel egyrészt már regisztráltunk hasonló célzatú székelyföldi kezdeményezéseket, másrészt a hasonló szövetkezések erős erdélyi hagyományokra tekintenek vissza.

De még sikeres „klaszteresedés” esetén is évek telhetnek el, míg a több kis céget egyesítő képviselet képes lesz hatékony lobbizásra. És közben úgy kell arra koncentrálni, hogy erdeink minél kisebb mértékben gördüljenek ki az országból rönkfa formájában, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni: a nyersanyagexportot sem lehet teljes mértékben betiltani.

És nemcsak azért, mert valójában az alacsony szintű feldolgozottság mellett lehet igazán nagyot kaszálni: deszkából, fűrészáruból, préselt lemezből, épületfából – és rönkexportból. Miközben a munka- és költségigényes bútorgyártást választók eleve kisebb profitban reménykedhetnek.

A háromszéki klaszterszövetség tagjai látszólag most azonos oldalra kerültek az ugyancsak tagságért folyamodó Schweighoferrel. Új kor kezdődhet, csak higgyünk a farkas–bárány állatmesében.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában
Krónika

Kelemen a Krónikának: Orbán Viktor nem lesz persona non grata Romániában

Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.

Hivatalos: Románia 2025-től teljes körű tagja a schengeni övezetnek – szerdai hírmix
Főtér

Hivatalos: Románia 2025-től teljes körű tagja a schengeni övezetnek – szerdai hírmix

Sőt: amerikai vízummentességet is élvez jövőtől. Szabadkőműves-e Călin Georgescu államelnökjelölt? Iohannis összehívta a Legfelső Védelmi Tanácsot.

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi
Székelyhon

Részleges újraszámlálási jegyzőkönyv: Ciolacu több szavazatot kapott itthon, mint Lasconi

A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro