Ködösítés miniszteri rendeletre

Az intézményi döntéshozatal átláthatóságára vonatkozó előírások lábbal tiprása mintapéldájával állunk szemben.
Hirdetés

„Egyhangúan háborodott fel az építészi kamara és a civil szféra tegnap, egy csöndben megszületett miniszteri rendelet láttán: kedden jelent meg a Hivatalos Közlönyben a fejlesztési tárca vezetőjének azon rendelkezése, amely megkerülhetővé teszi a nyilvános vitákat a városrendezési tervek elfogadásának különböző szakaszaiban. Jól viszik a zavarosban halászni szeretők, mert nem kis ajándékot kaptak.

Gyakorlatilag egy négyéves jogszabály egyetlen cikkelyét törölte el a nagyobbik kormánypárt ügyvezető elnöki tisztségis betöltő politikus. Amely úgy szólt, hogy amennyiben a városrendezési tervek elfogadási szakaszaiban nem tartanak nyilvános vitákat, akkor az adott dokumentáció jogilag érvénytelen. Vagyis az önkormányzatokat mentesítették a középítkezésekkel kapcsolatos közmeghallgatások megszervezésének kényszerétől. Mert miért is kéne érdekelje az adófizetőt, ha valamit építeni akarnak a szomszédságában, pláne ha még az ő pénzét is szórják puccos járdakőre vagy még a jótállási időszakban porrá málló aszfaltra? Vagy netán sunyiban egy többemeletes parkolóházzal akarnak megtámasztani egy világhírű szecessziós műemléket? Ezután nyugodtan lehet az asztalok alatt intézgetni az engedélyek sorsát.

Legalábbis egy ideig, mert mivel a zavarosban halászni szerető »befektetők« életét megkönnyítő rendeletet »természetesen« nyilvános vita nélkül, csöndben fogadták el, a civil szféra oldalán álló jogászok már kilátásba helyezték a megtámadását a közigazgatási bíróságon, és mivel az intézményi döntéshozatal átláthatóságára vonatkozó előírások lábbal tiprása mintapéldájával állunk szemben, nem kétséges, hogy a civileknek áll a zászló a paragrafuspárbajban.”

Hirdetés