A fél torta felének a fele

Mindeközben senki nem lehet teljesen elégedett, baljós árnyak vetülnek minden eredmény mögé.
Hirdetés

A három baloldali törpe szépen iszapbirkózni fog, hogy megszerezze a figyelmünket. A Libajnai és a Gyurcsótány bármikor folytatólagosan lejáratható, bevált módszertanok működnek. Bárhol felbukkannak, ott rögtön megjelennek a budai úriasszonyok a különbusszal, átveszik az odaszállított ludakat és legyártott transzparenseket, decens gágogással demonstrálnak, bizton számítva az esti híradóra. És még föl lehet fűteni a baloldali indulatokat azzal, hogy a legnagyobb vesztesnek (egyelőre Mesterházy) van huszonkilenc fős frakciója a parlamentben.

Az egységes Európában meg előretörtek a nem egészen szakszerű gyűjtőfogalommal euroszkeptikusnak nevezett erők, természetesen a klasszikus bal- és jobboldal rovására. Neonáci, fasiszta, szélsőbaloldali és radikálisan EU-ellenes pártok nyertek tért, s az előrevetíthető válságos időszakban föl fognak erősödni a nemzeti bezárkózásokat követelő hangok, a munkaerő és a romák szabad áramlását adminisztratív akadályokkal nehezítik majd, és Pirézia a pirézeké lesz.”

 

A három baloldali törpe szépen iszapbirkózni fog, hogy megszerezze a figyelmünket. A Libajnai és a Gyurcsótány bármikor folytatólagosan lejáratható, bevált módszertanok működnek. Bárhol felbukkannak, ott rögtön megjelennek a budai úriasszonyok a különbusszal, átveszik az odaszállított ludakat és legyártott transzparenseket, decens gágogással demonstrálnak, bizton számítva az esti híradóra. És még föl lehet fűteni a baloldali indulatokat azzal, hogy a legnagyobb vesztesnek (egyelőre Mesterházy) van huszonkilenc fős frakciója a parlamentben.

Hirdetés

Az egységes Európában meg előretörtek a nem egészen szakszerű gyűjtőfogalommal euroszkeptikusnak nevezett erők, természetesen a klasszikus bal- és jobboldal rovására. Neonáci, fasiszta, szélsőbaloldali és radikálisan EU-ellenes pártok nyertek tért, s az előrevetíthető válságos időszakban föl fognak erősödni a nemzeti bezárkózásokat követelő hangok, a munkaerő és a romák szabad áramlását adminisztratív akadályokkal nehezítik majd, és Pirézia a pirézeké lesz.

– See more at: http://www.maszol.ro/index.php/velemeny/29870-krebsz-janos-a-fel-torta-felenek-a-fele#sthash.wamUuf09.dpuf

Hirdetés