„Pedig Ceaușescu egy pillanatig sem volt Kádár. Esze ágában sem volt, hogy szeretett népének juttasson valamit a legvidámabb barakk melegéből. Alapvető élelmiszerek és szolgáltatások hiánya vagy akadozása, a túlélés mindennapi rutinja és a nagy könyv szerint szerveződő diktatúra jellemezte azokat az éveket. Szinte lehetetlen olyan nosztalgia, ami képes lenne mindezt bearanyozni.

És mégis. A románok közel fele Nicolae Ceausescura szavazna, ha a volt diktátor a jelöltek között lehetne az év végén esedékes elnökválasztáson – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból. Vagyis akár kétharmaddal is kormányozhatna, ha valaha is érdekelte volna szeretett népének véleménye.

 Sőt a válaszadók többsége ma nem szavazna a diktátor kivégzésére, miközben úgy vélik, hogy megérdemelte sorsát. Tipikus ká európai ellentmondás.

Amíg a gazda lakást és munkahelyet ad (Romániában szigorúan büntették a munkanélkülieket), addig mégiscsak jó gazda marad. Persze vannak mániái, szereti, ha nagy élőképekben imádják, és gyorsan eltünteti azt, aki nem rajong érte vagy a pártjáért. Ez persze akár ma is igaz lehetne, de a módszerek különbségét egy egész zenekar is nehezen adná vissza.

Mert igazából még ma sem tudjuk pontosan: mennyi áldozata volt annak a korszaknak. Hányan roppantak bele, hányan haltak meg a határon szökés közben, hány embert tüntettek el, hányan menekültek öngyilkosságba. Csak becslések vannak. Odaát nem volt ’56, csak a hosszú, monoton megtorlás.”