„Ha akarnám, már hallanám is azokat a – határon innen és túl egyaránt megszólaló – hangokat, amelyek a belorusz típusú egyszínűség veszélyétől görcsbe rándulva siratják most a magyarországi demokráciadeficitet. De nem akarom, mert kicsit olyannak érzem az egészet, mintha egy amúgy minden ízlelőbimbónkat kényeztető étel esetében azt mondanánk: finom, finom, de sótlanul egészségesebb lenne.

Sokkal inkább úgy gondolom, hogy maradjon ilyenszerű ez a fogás, aki meg mást akar, hát kotyvasszon külön a saját reformkonyhájában. A baloldal négy éve amúgy már kapott lehetőséget az újrakezdésre, de a jelek szerint szükségük volt még egy kataklizmára, itt hát az újabb esély.

Az országot azonban újabb négy esztendőn keresztül a jobboldal kormányozza, így inkább a vele szembeni elvárásainkat érdemesebb megfogalmazni. Főleg, hogy immár némi alapunk is van rá, hiszen egy-másfél mandátum sorsába a külhoni magyarság is beleszólt, bár aligha szorul az én tippemre, aki itt keresi egy esetleges törékeny kétharmados többségben a gyenge láncszemet.”