„Párbeszédre van szükség – nyilatkozta Ioan Selejan, Hargita és Kovászna megye ortodox püspöke nemrég az autonómia kérdésére utalva. Attól az embertől, aki négy évvel ezelőtt még meglehetősen szkeptikus volt, és parlamenti bizottság felállítását sürgette „a magyar vezetők szervezte megnyilvánulások miatt”, s olyan veszélyektől rémült meg, mint a székely zászló kitűzése a Hargita Megyei Tanács épületére, ez igazán megható. (…)
Van tehát egy része a román társadalomnak, amely nem csahosan viszonyul az autonómiához. Igaz, nem csupán a Székelyföldét akarja, de egyáltalán hajlandó tudomásul venni, hogy az autonómia fogalma nem a pokol kénköves bűzét árasztja, sőt, tán az életünk is jobb lenne, ha sikerülne elérni. És Gherman nem Ioan Selejan, ezt, remélem, senki előtt nem kell bizonygatnom, már csak azért sem, mert 1998 novemberében megírta az »Elegem van Romániából!« című pamfletet. Még sincs párbeszéd magyarok és románok között. Ha egy erdélyi magyar autonómiáról beszél, minden egyéb korábban eszébe jut, mint Sabin Gherman (remélem, kedves olvasóim érzékelik, hogy itt már nemcsak Ghermanról van szó, hanem minden románról, akivel lehetne tárgyalni-társalogni).
Minden romániai magyar politikai és civil alakulat, szövetség, szervezet megfeledkezik a románokról, vagy úgy, hogy eltekint tőlük, vagy úgy, hogy alkuszik velük – mondanom sem kell, egyik sem beszélgetés, mert egyik sem vezet az előítéletek lebontásához, még csak megérintéséhez sem, csupán lelkes fenntartásukhoz. Ne higgyünk a püspöknek, mert valóban nehéz hinni neki. De ha jól magunkba nézünk, ott sem találunk sokkal vigasztalóbb dolgokat.”