Minden forradalom szent pillanat. Nagyon szép, hogy szent, és kár, hogy csak egy pillanat.

Azt tudjuk, hogy Európa, annyi álom és illúzió hazája, szertefoszlott: nem tudjuk már elegen képviselni. Az Európai Unió nemhogy szertefoszlott, hanem ebben a pillanatban úgy tűnik, soha nem is volt, vagy ha volt, csupán a nagyhatalmak nagyotmondásai tartották össze, semmi más.

Az alábbiakban arra próbálok választ keresni, hogyan nyilvánult meg sok romániai (innen származó vagy ma is itt élő) magyar a menekültválságban, és miképpen vezethető ez vissza a diktatúrára.

De hát Krisztus parancsa éppen olyan szolidaritás imperatívusz, melyre felépült egy közösség! Nem tartom Krisztusnak azokat, akik a menekülteken segítenek, csak azt állítom, hogy léteznek bizonyos abszolút eszmék, melyek legalább eszünkbe juthatnának.

Ezt a több vegyértékű önazonosságot nagyon sok ember nem érti, legyen bár román vagy magyar. Éppen ezért éli meg úgy Trianont és a bécsi döntést, ahogy: vereségként vagy győzelemként, olyan vereségként vagy győzelemként, mely egyszer s mindenkorra befolyásolja az életét.

Most a magukat baloldalinak képzelő értelmiségiek többsége hálás helyzetben van: diktatúráról beszélhetnek, a szembenézést meg elkerülhetik. A 2004-es szavazáskor minden másképp volt, hiszen akkor egy „saját kormány” agitált a határon túliak ellen.

„Magyarázza már el valaki, mi a különbség a határon túliak elleni kampány és a mostani között?”, kérdezte valaki a Facebookon, és ez a kérdés nagyon is indokolt. Ám a baloldal hallgat.

Olyan igazán Nobel-feje volt, ahogy a Nobelt érti, aki nem mindenben zsidóamerikaiszabadkőművesliberális összeesküvést lát, vagy ahogy Európát: egy álom, melyben szabad csalódni.

És azt gondolom, Nagy Zsolt és a többiek azért kerültek Justitia bekötött szeme elé, mert a nagyok („greii”) megegyeztek: mi is adunk öt korruptat, ti is adtok.

Ahol jó a polgármester, ott több a remény a reményre, szinte maguktól alakulnak a kilátások.

Itt tart az erdélyi társadalom: hülyének nevezi a lelki sérültet, miközben párás szemmel piheg József Attiláról vagy Van Goghról.

A párt kipáll, de nem búsul, / a hatalomért szopva nyel.

Mindenkinek igaza van. Aranyköpés a „Megáll az idő” című filmből. További aranyköpések Demény Péter Doru Popnak írt válaszlevelében.

Én elmennék a vitára, ha Szilágyi Zsolt kihívna.

A hazafias rikoltozás kelet-európai műfaj. Itt is elavult már, s a románok is művelik. Ne keseredj el, semmivel sem magasabb rendűek, mint te. Az autonómia éppen olyan rikoltozós téma nekik, mint neked.

Ez az etnikai rögeszme súlyosan kontraszelekcióhoz vezethet, és olykor, lám, vezet is. Mert ha „mindegy, csak magyar legyen", akkor már nem is a választás a lényeg.

A magyar „liberalizmus” minden, csak nem liberális. Jobb pillanataiban ostoba, provinciális, xenofób.

„Nyelvével nyal a nemzet!” – írta Láng Zsolt réges régen, és nagyon úgy van. Sokan már csak úgy tudnak élni, ha nyalnak. A magyarság érdekében, a románság érdekében, az erdélyi magyarság érdekében – végeredményben mindegy.