„A magyar érdekképviselet mindig konjunktúra vezérelte tárgyalási trükközéseit. Az ügyben »hibátlanul« megnyilvánuló igazságszolgáltatási pártosságot. Olyan ügy ez, amelyben ott sűrűsödik a romániai magyarság elmúlt negyed évszázadának minden frusztrációja, elszalasztott lehetősége – és talán reménytelensége is.

Talán furcsának tűnik, hogy mindezt épp akkor írjuk le, amikor a MOGYE magyar oktatói ultimátumra készülnek. Nevezetesen arra, hogy a magyar tagozat önállósodásának halasztása miatti tiltakozásuk jeléül kilépnek az egyetem valamennyi vezetőtestületéből, lemondanak valamennyi kinevezett vezetői tisztségről.

Könnyű lenne azt mondani, hogy lépték volna meg ezt tavaly szeptemberben ahelyett, hogy hitelt adnak Leonard Azamfirei rektor korábban is többször »megbicsakló« ígéreteinek. Egy év távlatából nézve minden bizonnyal az lett volna a helyes megoldás, ám az vesse az első követ a döntéshozókra, aki ne tette volna akkor a mérleg serpenyőjére mindazt, amit egy radikális fellépés révén elveszíthet a magyar oktatási vonal.

Egyesek szerint ugyan semmi egyebet, mint láncait, de az ember már csak ilyen, néha az elveszített láncok iránt is nosztalgiát érez.”