„Az ukrán válság kirobbanása óta, és főleg amióta Oroszország bekebelezte a Krím félszigetet, minden elemző abból a szemszögből tekint az eseményekre, ahogy azt az ő nemzeti, államérdekei megkívánják. Leszűkítve a kört, az erdélyi magyar kommentárokból kiérződik annak a kényszere, hogy az események megítélése során azonosítsák az erdélyi magyarságot valamelyik konfliktusban lévő közösséggel, vagy annak helyzetével.
Magának a válságnak a kirobbanásakor természetesen a kárpátaljai magyarság érdekei képezték az irányadó igazodási pontot, amikor viszont már a Krím bekebelezése következett, mintha irányt tévesztettek volna a magyar szempontokat figyelembe vevő elemzések, legalábbis ami az azonosulást illeti, mert sokan hajlamosak azt gondolni, hogy Oroszország jól tette azt, ami tett, mondván, hogy a krími oroszok önrendelkezési igénye jogossá tette a félsziget meghódítását, amit még egy referendummal is úgymond legitimáltak! Az újsütetű erdélyi magyar oroszbarátoknak felhívnám azonban a figyelmét arra, hogy az a mód, ahogy Oroszország bekebelezte a Krímet, annak vajmi kevés köze van a Koszovóban történtekhez, és ha már precedenst kell keresni, akkor időben egy kicsit távolabb, de térben hozzánk a lehető legközelebb találjuk meg a szinte tökéletes precedenst: Erdély Nagy-Romániához való csatolása az az eseménysor, ami kísértetiesen hasonlít a krími esethez.”