„Magyarként nézve zavaróan bonyolultnak látszik a kérdés. Úgy élnek oroszok Ukrajnában, mint Romániában magyarok. Ezer évre visszamenően, szent nevekkel és véráztatta rögökkel, Putyin csak őket nézi, ha beavatkozik. Régi mániám, tankkal végighajtani… Nem kérdéses, hogy nekünk is fáj a világháborúkat lezáró békekötések után kialakult helyzet (és az oroszokkal is épp most bútoroztunk össze egy atomerőmű közös felépítése céljából). De viszont ellenben ’56 és ’68 emléke nem olyan fakult, hogy feledhetnénk a Szovjetunió birodalmi politikáját, amelynek folytatása a Putyin (elvtárs) úr jelenlegi nagyhatalmi viselkedése, az ukrán nép szabadságvágyának (oligarcha-váltásának) megtiprása. A Kelet és Nyugat között kompozó országoknak nem mindegy, hol a választóvonal.

 

Ha meg szétesne darabjaira ez az Ukrajnának nevezett mesterséges állam, akkor nekünk is leeshetne egy történelmi jogon idetartozó Kárpátalja Munkácsostul, Vereckéstül. Tizenkét százalék magyarsággal, s egyből lenne nekünk is egy milliós ruszin/ukrán kisebbségünk. (…)

 

Pattanásig feszült a helyzet, írják a jelenlévők: a képen felfegyverzett katona, babakocsis kismama, szaladgáló gyerekek. Az orosz katonák azzal fenyegetik az ukrán katonákat, hogy lábon lövik őket, ha nem takarodnak el a megadott időpontig. Ilyen háború még nem volt. Senki nem akar verekedni, és csak arra vár, hogy a másik elkezdje.