Milyen sós a bokaperec?

Bevezették a házi őrizet intézményét, de nem adhatnak hozzá elektronikus bokaperecet a könnyebb büntetést kiérdemlő elítéltek hátsó végtagjára.
Hirdetés

A helyzetet csak súlyosbítja az a tény, hogy míg az amerikai titkosszolgálatok mindenkit pontosan bemérnek, lehallgatnak, megfejtik a követett egyén vagy testület székletképzésének metabolisztikus árnyalatait is a modern digitáltechnika segítségével, addig a hazai katasztrófaelhárítás, a különféle egymással vetélkedő titokigazgatóságok kétszáz négyzetkilométeres hozzávetőlegességgel lokalizálnak egy lezuhant gépet, és az erdészeti szakszolgálat marslakócskái bukkannak az áldozatok nyomára.

Így valóban nem lehet garantálni, hogy a háziőrizetben tartandó nem fog az első adandó alkalommal meglépni, köddé válni a bűnügyi köd narancssárga jelzésű kavargásában.

Pedig csak most virradt fel a hackerek, kismesterek, a honi találékonyak, ifjú elektronikai zsenik napja. Amíg az állami költségvetésből beszerzik a bokafixeket, a csuklójelzőlámpákat és fegyőr-riasztókat, amíg versenytárgyaláson eldől, melyik nyugati cégtől vagy szovjet utódtól vásárolják fel a szerkentyűket, addig is itt lenne az ideje a helyi karperec- és boka-csingilingi gyártásnak.

Számos ügyes trükk, ötlet, megoldás, követési technika birtokában van a hazai hamisítótársadalom, össze kellene fognia tehát az ősellenséggel, a büntetés-végrehajtással, közösen csodákat mívelhetnének.”

 

Hirdetés