„

Budapest sokszínű kedélyvilágát más is berzenkedteti, jelesen az, hogy a belváros V. kerületében, a Szabadság téren emlékművet készülnek állíttatni az 1944-es német katonai megszállást követő szomorú korszak összes áldozata emlékére. Ez a szomorú korszak a nyilas rémuralomban tetőzött, de gyökerei a márciusi katonai okkupációban kereshetők, hiszen azon a napon gyakorlatilag megszűnt a magyar állami szuverenitás, s bár Horthy Miklós – névleg! – októberig még államfő maradhatott, de döntési jogköre egyre korlátozottabb, s a főhatalmat Magyarországon gyakorlatilag már a német Gestapó, az SS és nyilas bérenceik piszkos ténykedése jelentette.

Ezért hullott hamvába az októberi kiugrási, különválási kísérlet, s ezért vehette át a maradék Magyarország irányítását Szálasi (Szalosján) Ferenc „nemzetvezető” és alvilági söpredéke. Persze, a németek vezetése és ellenőrzése mellett. Mert azt sem szabad elfeledni, hogy a magyar honvédség tábornoki és vezérkari állományába beépült főtisztek, németbarát országárulók tették tönkre a maradék esélyeket. És elkezdődött a „vészkorszak”, a zsidó lakosság deportálása, a nyilasokkal, németekkel nem rokonszenvező katonaszökevények tömeges fölkoncolása, az antifasiszta valódi nemzeti ellenállás felszámolása. 

A tervezett emlékmű mindenki előtt tisztelegne, aki életét vesztette-adta ebben a szerencsétlen korszakban. Azt még megértem, hogy az MSZP és Gyurcsány DK-ja miért tiltakozik az emlékmű ellen, hiszen ezek minden ellen tiltakoznak, ami nemzeti, minden ellen, amit a kormányzó jobboldal kezdeményez. Lelkük rajta! De azt már nem értem, miért tiltakozik a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetsége), s miért helyez kilátásba „esetleges nemzetközi konfliktusokat”? Nem folytatom, mindenki gondolja tovább, ha akarja. Ismeretei és lelkiismerete szerint.”