Azt még megértem, hogy az MSZP és Gyurcsány DK-ja miért tiltakozik az emlékmű ellen, hiszen ezek minden ellen tiltakoznak, ami nemzeti, minden ellen, amit a kormányzó jobboldal kezdeményez.
„
Budapest sokszínű kedélyvilágát más is berzenkedteti, jelesen az, hogy a belváros V. kerületében, a Szabadság téren emlékművet készülnek állíttatni az 1944-es német katonai megszállást követő szomorú korszak összes áldozata emlékére. Ez a szomorú korszak a nyilas rémuralomban tetőzött, de gyökerei a márciusi katonai okkupációban kereshetők, hiszen azon a napon gyakorlatilag megszűnt a magyar állami szuverenitás, s bár Horthy Miklós – névleg! – októberig még államfő maradhatott, de döntési jogköre egyre korlátozottabb, s a főhatalmat Magyarországon gyakorlatilag már a német Gestapó, az SS és nyilas bérenceik piszkos ténykedése jelentette.
Ezért hullott hamvába az októberi kiugrási, különválási kísérlet, s ezért vehette át a maradék Magyarország irányítását Szálasi (Szalosján) Ferenc „nemzetvezető” és alvilági söpredéke. Persze, a németek vezetése és ellenőrzése mellett. Mert azt sem szabad elfeledni, hogy a magyar honvédség tábornoki és vezérkari állományába beépült főtisztek, németbarát országárulók tették tönkre a maradék esélyeket. És elkezdődött a „vészkorszak”, a zsidó lakosság deportálása, a nyilasokkal, németekkel nem rokonszenvező katonaszökevények tömeges fölkoncolása, az antifasiszta valódi nemzeti ellenállás felszámolása.
A tervezett emlékmű mindenki előtt tisztelegne, aki életét vesztette-adta ebben a szerencsétlen korszakban. Azt még megértem, hogy az MSZP és Gyurcsány DK-ja miért tiltakozik az emlékmű ellen, hiszen ezek minden ellen tiltakoznak, ami nemzeti, minden ellen, amit a kormányzó jobboldal kezdeményez. Lelkük rajta! De azt már nem értem, miért tiltakozik a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetsége), s miért helyez kilátásba „esetleges nemzetközi konfliktusokat”? Nem folytatom, mindenki gondolja tovább, ha akarja. Ismeretei és lelkiismerete szerint."
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Hogy ne érezzük magunkat egyedül a sok ember között, s tudjunk beléjük kapaszkodni, hogy megtartsanak.
Hogy ne érezzük magunkat egyedül a sok ember között, s tudjunk beléjük kapaszkodni, hogy megtartsanak.
„Amikor a 2040-es években a társadalom buborékosodása és a különböző világnézetű csoportok ellenségeskedése olyan mértékű lett, hogy bármikor kitörhetett egy általános polgárháború, alig pár hét alatt felállították a Szabályozást.”

Elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés együttes és Fonográf zenekar basszusgitárosa (többek között). Ez a hír. Van, aki könnyedén tovább lapoz. Mások számára kicsit megállt az idő.
Elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés együttes és Fonográf zenekar basszusgitárosa (többek között). Ez a hír. Van, aki könnyedén tovább lapoz. Mások számára kicsit megállt az idő.
Soha nem volt ennyire kevés közös referenciapontjuk a generációknak, mint most.
Soha nem volt ennyire kevés közös referenciapontjuk a generációknak, mint most.
Ha unja már a „nálunk mindenszentek vannak, a hétszentségit” típusú megnyilvánulásokat, akkor a következő napokban nagyon fog unatkozni… Vigyázat, humorveszély – akinek nem inge, ne vegye gatyára!
Ha unja már a „nálunk mindenszentek vannak, a hétszentségit” típusú megnyilvánulásokat, akkor a következő napokban nagyon fog unatkozni… Vigyázat, humorveszély – akinek nem inge, ne vegye gatyára!
Kiscicák, kiskutyák, szex, vér, dráma. Ossza meg és uralkodjon!
Kiscicák, kiskutyák, szex, vér, dráma. Ossza meg és uralkodjon!
Mégis milyen lehet egy kampányüzenet 2024-ben? Kicsit nézzük meg közelebbről.
Mégis milyen lehet egy kampányüzenet 2024-ben? Kicsit nézzük meg közelebbről.
A szavazópolgárok álmai meghallgatásra leltek… és azonnal beindultak a szülési fájdalmak. Itt is az új baba (értsd, országprojekt): szép és jó és kedves…, hiszen még nem lehet számonkérni.