„
Miközben az Oroszországon kívül senki által el nem ismert Transznisztria két évtizede kikiáltotta függetlenségét, és hallani sem akar Moldováról, Gagauzia az uniós csatlakozást, az esetleges román–moldovai egyesülést ellenzi, mindenesetre a Prut menti ország önállóságában érdekelt, ez szavatolja ugyanis a kilencvenes években kivívott autonómiáját. Ezeknek a területeknek a státusa egyformán aggasztja a Moldova „bekebelezését” vizionáló Băsescut és az egyesülés eszméjét csendben támogató román kormányt.
Jól tudják: az EU-ba az önrendelkezéssel bíró Gagauziával, valamint esetleg Transznisztriával bemasírozó Moldovai Köztársaság olyan újabb példával szolgálna az Unióban a területi-etnikai autonómiára, amelyet Bukarest hevesen elutasít. Könnyű elképzelni, mekkora riadalmat okozott a román illetékesek körében Iurie Leancă moldovai kormányfő napokban tett felajánlása, miszerint Chişinău hajlandó katalán mintájú önrendelkezést biztosítani a szakadár Tiraszpol számára.
Bukarestet mindez veszélyes és kínos helyzetbe sodorja, hiszen eléggé furcsán venné ki magát, ha az erdélyi magyar, valamint székely autonómiatörekvések megerősödésétől tartva hirtelen megakasztaná a keleti testvérek európai menetelését. Viszont a románok szorult helyzete kiváló alkalom arra, hogy az erdélyi magyarok még hangsúlyosabban vessék fel önrendelkezési igényüket nemzetközi szinten. Katalónia, Skócia, Baszkföld céljainak széles körű népszerűsítéséből okulva itt lenne az ideje megtanulni „eladni” az európai és világsajtónak a magyar autonómia sztoriját.”