Incze-Bartha Sándor Sepsiszentgyörgy élő ortopéd-traumatológus mielőtt letelepedett családjával a székelyföldi kisvárosban, igyekezett külföldön is tapasztalatot gyűjteni, így megfordult több németországi városban, sőt Afrikában is. Szintén ortopéd feleségével utaztak Csádba, ahol az egészségügy és a mindennapi élet, a miénktől teljesen eltérő dimenzióját tapasztalták meg.

A Régi fotók Erdélyből a maga több mint negyvenezer tagjával Romániai legnépesebb olyan Facebook-csoportja, melyben archív fényképek megosztása nyomán nosztalgiáznak, találnak egymásra emberek. A csoportot 2018 elején indította el Szőcs Edgár, aki az Azopan fotóarchívum megálmodója és megvalósítója is.

A kocsmakvízezés aranykorát éli Erdélyben, emberek ezrei hódolnak ennek a viszonylag újkeletű szórakozási formának. Kovács Zsolt rekorder kvízmestert faggattuk: mi vesz rá embereket arra, hogy ahelyett, hogy nyugodtan söröznének a kocsmaasztal mellett, órákon keresztül nehezebbnél nehezebb kérdéseken törjék a fejüket.

Tudta, hogy éppen zajlik a Rögbi Világbajnokság Franciaországban? És azt, hogy a Román Rögbi Válogatott is ott van résztvevőként? Bár az ország nagyrésze a focit és a Forma 1-et kedveli nézőként, néhányan néznek teniszt, vízipólót, esetleg kézilabdát (Székelyföldön meg hokit), a rögbi is figyelmet érdemel(ne), hisz Románia egész jó ebben a sokak számára homály övezte sportban.

Bevallom, világéletemben azt hittem, hogy a Francia Riviéra kaszinóiban kábé James Bond kaliberű szmokingos úriemberek szórják a pénzüket a pókerasztalok mellett – vagy minimum Andy Vajnák (nyugodjon békében), akik mellett Tímeácskák virítanak. Pedig nem...

A Tulcea megyei Szentgyörgy egy, a világtól sok szempontból elzárt, sajátos hangulatú település. A falu csupán vízen megközelíthető, csak néhány kis boltja van, a turistaszezonon kívül alig van benne élet. Egy gyergyócsomafalvi család mindezek ellénére úgy döntött: itt indít vállalkozást.

A csapatért mindent? A nemzeti válogatottért pedig annál is többet? Sipos Lehel lelkes focirajongót, drukkert faggattuk a nem mindennapi életformáról, arról, hogy merre, meddig, hogyan, miért követi városa, nemzete sportolóit.

Ma Nagyvárad közelében gyulladt ki egy vonat. Az elmúlt két hét halálos gázolásaiból nem tanulva naponta több tucatnyian (valószínűleg több százan) ülnek volán mögé ittasan vagy drog hatása alatt. Ilyenek a romániai hétköznapok. Pár nap leforgása alatt mindenféle járművön, járművel utaztam az országban, s bár volt, ami az előzőekre erősített rá, voltak pozitív élményeim is.

A hollywoodi filmekben a NASA-nál dolgozó csillagászok egyszerre tűnnek érdekesnek, és olyan távolinak, hogy már-már kételkedünk abban, hogy léteznek. De van, aki számára nagyon is valósak: bár a sepsiszentgyörgyi Pintér Viktória (még) nem a NASA tudósa, a spanyolországi hegyekben, félig-meddig egy csillagvizsgálóban élve, méregdrága távcsövekkel dolgozva tengeti mindennapjait.

Korniss Péter minden egyes fényképe előtt perceket lehet elidőzni: csodálni és rácsodálkozni – nem hiába a sok díj és elismerés, amiket kapott. De Korniss Péter nem csak fotózni tud, hanem mesélni is: nagyon sok jó története, élménye, emléke van.

Még csak 26 éves, de már háromszor is eljátszotta a klasszikus női álomszerepet: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Rómeó és Júliájában (is) ő alakítja a címszereplő(nő)t. A kincses városban született Román Eszter Erdély egyik legnívósabb társulatában állja a sarat az UNITER-díjas kollégák között, csupán néhány év alatt mondhatni megtalálta a helyét. A fiatal színésznőt a szakma napfényes és árnyas oldaláról és a 21. századi kihívásairól faggattuk.

Amikor pénteken elindultam Kolozsvárról Petrozsény irányába, már tervezgettem, hogyan fogok majd írni arról, hogy a vajdahunyadi vár mesébe (és horrorfilmbe) illő épületén túl, pusztul, rohad a térség. Ám, ahogy a Svájcba illő úton kanyargóztam a szállásom felé, a tájon, ahol Jókai hősei is kalandoztak, már sejtettem, hogy más irányt fog venni a beszámolóm.

A Kolozsvári Magyar Napok előtti pénteken, amikor (még) nem történik semmi, de már ott motoszkál az ember agyában, hogy jövő héten érkeznek az „anyaországiak”, meg Németből bejelentkeztek valami sosem látott rokonok, van idő kitalálni a jövőheti menüt. Ezen a ponton döntöttem úgy, hogy „játszom” egy kicsit a mesterséges intelligenciával, tőle kérek segítséget.

Esőben, szélben és tűző napsütésben is a földet „túrják” néhány kerámiadarabért vagy nyílhegyért. A régészek munkája távolról sem kalandfilm, de sokan közülük így is szívvel-lélekkel, igazi elhivatottsággal végzik a dolgukat. És egyre több nő dolgozik a pályán.

A sepsiszentgyörgyi Sugás Áruház harmadik emeletén bújik meg – nem is olyan észrevétlenül – a Föld Szint összművészeti tér, illetve műhely, ami néhány vállalkozó szellemű művész elképzelései nyomán jött létre, és aminek hírneve kevesebb, mint egy év alatt túlnőtte a székelyföldi kisváros határait, alapítói ma már magyarországi rendezvényeken is tartanak foglalkozásokat.

Második világháborús veteránokkal készített interjúkat, naplójegyzeteket, memoárokat felhasználva kutatja a székely katonák, katonáskodás múltját Magyarosi Sándor hadtörténész, aki Írországból hazatérve Sepsiszentgyörgyön és környékén igyekszik hasznosítani a tudását, többek között a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztőjeként.

Nem akartam, küzdöttem ellene: sokáig még a trailert sem néztem meg, de aztán mégis muszáj volt felülnöm erre a – ahogy az egyik kollégám fogalmazott – hype-vonatra. Mert hát, milyen filmkritikus, újságíró, ember az, aki nem nézi meg az Oppenheimert, meg a Barbie-t???

A Krassó-Szörény megyei Szörényordas, vagy, ahogyan a legtöbbeknek ismerős lehet, Gărâna híres dzsesszfesztiválján csodáltam, ahogyan a közönség a zuhogó esőben, bokáig sárosan, esőköpenybe és meleg ruhába burkolózva, tábori székeken ülve hallgatja a zenét. Ennek a tapasztaltnak a nyomán született meg az ötlet, hogy bemutassam – szakértő irányításával – az erdélyi dzsesszéletet.