// 2024. november 14., csütörtök // Alíz
nyomjuk a bluest!

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Little G Weevil Kolozsváron. (Fotó: Szilágyi-Palkó Pál, Iskola Alapítvány Facebook-oldala.)

Little G Weevil Kolozsváron. (Fotó: Szilágyi-Palkó Pál, Iskola Alapítvány Facebook-oldala.)

Little G Weevil Kolozsváron. (Fotó: Szilágyi-Palkó Pál, Iskola Alapítvány Facebook-oldala.)

// HIRDETÉS

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

Elmerengtem picit, miközben Little G Weevil (civil nevén Szűcs Gábor) és zenekara kolozsvári koncertjére készültem. Mikor találkoztam először a blues muzsikával? A családom nagy klasszikuszene-rajongó volt. Reggeltől estig ment a Mozart, Beethoven, Bartók, Bach, Brahms… apám betanította nekem is a Négy Nagy B-t. Arra is emlékszem, mekkora összevont szemöldökű csődület lett odahaza, amikor betettem az első Iron Maiden-albumszerzeményt (Piece of Mind, 1983) a kazettofonba, amelyet persze, azért kaptam, hogy a Négy Nagy B-t hallgassam… apám teljesen kiborult, hogy mi ez a zaj. Szerencsémre egy jó nevű kolozsvári zeneszerző a segítségemre sietett mondván, ez a zene a rock szimfóniája. Na, onnan nagy lett a pofám.

Blues muzsika nem (sem) szólt a családban.

Ma is megvannak a régi bakelitkorongok, nem találtam köztük egy blues albumot sem. Azaz mégis, volt egy lemez, ahonnan átjött a blues (is). Az volt a címe, hogy Missa Luba, Belga Kongóban vették fel az anyagot (igen, gyarmati zene, már ebben is van némi köze a blueshoz), egy afrikai katolikus mise volt rajta… de úgy dübörögtek a dobok, hogy az embernek azonnal más ritmusban kezdett verni a szíve, a lába pedig megmozdult, akkor is, ha kiskamasz volt. (Akinek kedve van, itt belehallgathat.)

// HIRDETÉS

Aztán (ebben sincs semmi rendkívüli, a nagy jazzfesztiválokon ma is otthonosan mozog a blues) a hazai passzív ellenállás egyik hetvenes-nyolcvanas évekbeli formája, a jazz mutatta meg élőben, miképpen működik a blues. Sok jazzmuzsikus építkezett blues-kockákból,

az örmény Harry Tavitiant és a tatár Corneliu Stroét emelném ki példaként,

mégpedig azért, mert náluk tényleg dübörgött, ha épp előkapták a boszorkányüstből, amelyben free jazzből, standardokból, népzenékből, bluesból és végtelen improvizációkból főzték az utánozhatatlanul sajátos muzikális mesterfogásokat. Közben pedig, hála a Magyarországról érkező haveri zeneimportnak, megérkezett hozzánk is a Hobo Bues Band és társai. Azért emelem ki a HBB-t, mert itt mindjárt két hatalmas ikon is nyomta a bluest (és majd lesz valahogy): Földes László és Deák Bill Gyula.

Aztán jött 1989, a keleti paradigmacsavar, és jött a pillanat, amikor szájon vert az igazi, hamisítatlan blues.

1990-ben történt (ugye, épp kitört a hamisítatlan mioritikus szabadság, csikorogva nyíló határokkal, nyugati ruhákkal és muzsikákkal, fekete márciussal, szekond hend invázióval, minden jóval-rosszal, ami egy teljesen zavarodott demokráciacsecsemőt jellemezhet), hogy levonatoztunk a román tengerpartra, egyenest a costinești jazzfesztiválra (ha jól emlékszem, 1983-ban indult). Na és ott történt, hogy a görög színházra emlékeztető kis aréna színpadára egyszer csak felsétált egy pár farmeres-bőrszerkós fiú és valami istentelenül elemi erővel feldübörgött a (Chicago-)blues. Ettől a perctől számítom magam bluesrajongónak. És ezért az

a vékony, magas, váradi zsidógyerek, aki magyarul beszél és angolul énekel (ahogy magát nevezi néha), bizonyos A. G. Weinberger volt a „hibás”.

Azóta sokat olvastam a bluesról, sok és sokféle műfajt hallgattam, a szenegáli, tuareg és egyéb afrikai gyökérmuzsikáktól (ugye, az a szélesen elterjedt konszenzus, hogy a blues Afrikából származik) a delta blueson meg a Mississippi dombvidéken honos (mostanság ez a kedvencem) szikár, repetitív, kemény ritmus jellemezte blueson át a mindenféle rurális és urbánus blues-alműfajokig. És még mindig el tudok csodálkozni azon az indulati szinten, ami azokat a vitákat jellemzi, hogy kié a blues. Vagyis: a feketéké vagy a fehéreké. Úgy gondolom (s nagyon nem vagyok egyedül ezzel), a blues tetőtől talpig fekete zene, alapvetően. Fekete rabok hozták magukkal Afrikából, fekete rabszolgák izzadták ki magukból a gyapotföldeken s másutt, fekete népek szíve dobbanása szülte az alapritmusokat. Aztán, mivel olyannyira univerzálisan képes hatni lélekre, testre (a jó blues olyan mint a jó szex, halál komolyan mondom), átvették a fehérek is, mások is, nagyjából az egész világ.

A mi kelet-európai végvár-vidékünk ma sem nevezhető blues-nagyhatalomnak.

Persze, A.G. Weinberger mostanság is nyomja a bluest, van nekünk továbbra is Hobónk, Billünk, Tátrai Tiborunk, Ferenczi Györgyünk… és van nekünk Little G Weevilünk is, biza. Akit egyszer már hallottam Kolozsváron, igaz, a magyar napokon, és az nem kimondottan az az odafigyelős esemény. Olyankor az ember hajlamos arra, hogy egy embertársa vállára dőlve bőgje bele az estébe, hogy oh yeah… De már akkor hallottam, hogy itt valami egészen rendkívüli erő, tehetség, tudás ömlik lefele a színpadról.

Ezért aztán természetesnek tartottam, hogy elmenjek Little G erdélyi turnéjának kolozsvári állomására. Amelyre ráadásul

a megújult Form Space klubban került sor, sőt, még inkább ráadásul ingyenes volt a belépés.

Értem én, RMDSZ-kampányrendezvény, de akkor is remek, hogy a széles körben népszerű műfajok mellett olyan rétegzenék is kerülnek a kínálatba, mint a blues.

A régi Form Space-t sem kedveltem. Viszont határozottan megfelelt a célnak. Koncerteket lehetett ott szervezni (Láttam ott Swans- meg Laibach-koncertet is, például), a többi picit mellékes volt, minimalista térberendezés, minimalista színhasználat, maximalista árak (rohadt drága volt minden, na). Azt kell mondanom, a helyzet sokat nem változott. A színpad máshol van (nem a terem hosszában, hanem keresztben, ami jónak tűnt ezen az estén), az előtérben van néhány növényekkel meg vízzel megtöltött üveghenger (sci-fi filmekben látni ilyeneket, földönkívüliek, humanoidok lebegnek bennük),

a pultok is átrendeződtek picit, de amúgy minden ugyanaz, sajnos a toronymagas árak is.

Nem volt telt ház. Ennek több oka lehet. Az egyik: Kolozsváron nagyon kevés helyen van telt ház manapság. Mert sok a program, közömbösek a népek, ha nincs botrány vagy nem valami celeb érkezik, nem mennek oda. Talán a színház és az opera kivétel, oda zsigerből eljár az úri közönség. A másikat már említettem: a blues nem kimondottan a mi kutyánk kölke, nem ismerjük, bizalmatlanok vagyunk, akkor is, ha a Jóisten gitárpárbajozik a Sátánnal. A harmadik pedig az, hogy a sétatéri stadion alatt működő Form Space nem kifejezetten a kolozsvári magyarok törzshelye.

Megvettem a rohadt drága viszkit kólával, szétnéztem: félig telt ház, sok ismerős (na igen, sokan vagyunk kevesen), beszélgetés, iszogatás, ez ment olyan bő fél órán keresztül. Aztán valaki bejelentette a fellépőket,

elmondta, milyen kvalitásokkal bír az est blues-gitárhőse, Little G Weevil (aki kíváncsi, itt olvashat róla), aztán jött a zenekar… és innen számomra megállt az idő.

Felsorolom a tagokat, mert fontos: Mr. Jambalaya (zongora), K. C. Brown (szájharmonika), Pengő Csaba (nagybőgő), Kiss Tamás (dobok). És persze Little G Weevil (gitár). A mélydél (deep south) szállt alá Kolozsváron: a Mississippi dombjai közül csusszantak elő az összetéveszthetetlenül és félreérthetetlenül fájdalmas-de-mégis-vigyorgó gitárfutamok (persze, ott van – s nem is mindig a háttérben – Lightnin' Hopkins, John Lee Hooker, Albert King, Albert Hopkins, némi soul, jazz stb.). K. C. Brown harmonikajátékánál néha behunytam a szemem és hallottam Little Waltert, Paul Butterfieldet, Junior Wellst, Charles Musselwhite-ot (mikor melyiket). Mr. Jambalaya esetében néha azért csuktam be a szemem, mert zavart a bohóckodás (nem a tudás, az ott volt), amit zongorázás közben időnként lenyomott. Nagyon szerettem, hogy a basszeros

Pengő Csaba nagybőgőt használt gitár helyett, ő hozta a lágyságot a szólóhangszerek élei mögött, alatt, helyenként „a sorok közt”.

Kiss Tamás pedig, nos, a tőlem idegenebb, szenvtelenül pontos svájci óra tempójú dobszekciót tartotta kézben. Viszont az egymástól függetlenül is, egymással párbeszédben is feneketlenül szenvedélyes, ugyanakkor vérprofi gitár és harmonika mindenért kárpótolt. Akkora intravénás blues-adagot kaptam az est folyamán, hogy effektíve nem volt erőm tiltakozni, amikor végül azt mondták, srácok, ennyi volt ma estére.

Kicsit még szédelegve a legközelebbi pulthoz sétáltam, kértem egy levezető viszkit, kólával, szokás szerint. Két kortyot se volt alkalmam lenyelni, amikor váratlanul

megjelent vagy öt biztonsági szakértő (értsd, kivágóember) és egyáltalán nem kedvesen felszólítottak, hagyjam el a lokált.

Persze, nem csak én, mindenki. Na, talán ez a legnagyobb változás az új Form Space-ben. Ilyen iszonyú sebességgel még nem rúgtak ki, se a régi Formból, se bármely más helyről. Elgondolkodtam, miközben hamar lenyeltem az italom, ez vajon azért van, mert ingyenes volt a koncert? Vagy azért, mert vasárnap van s a koncert után nem következett parti? Vagy valami másért? Mindegy is az ok: amilyen jók voltak a zenészek, olyan bunkónak bizonyult a vendéglátó, ha szabad így neveznem a lokált. Na de mit tehetett a közönség az iszonyatos izomkötegekkel szemben? Fogtuk a kabátunkat s mentünk. Mellkasunkban pedig ott dobogott Little G Weevil fekete-fehér-mindenszínű muzsikája. Ámen, testvéreim!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ez egy kicsellózottul klikbéjt tartalom

Varga László Edgár

Kiscicák, kiskutyák, szex, vér, dráma. Ossza meg és uralkodjon!

„Szavazzatok rám, hogy aztán jó legyen nektek” – miről szól a kampány?

Fall Sándor

Mégis milyen lehet egy kampányüzenet 2024-ben? Kicsit nézzük meg közelebbről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A kolozsvári Fellegvár: lebegő „senkiföldje” ég és enyészet között

Időről időre bejelentik az illetékesek: na, most aztán tényleg felújítjuk a kincses város ikonikus helyszínét. Aztán eltelik pár év, a Fellegvár meg ott áll és csepeg róla az elmúlásba oltott romantika. Megnéztük, hogy néz ki ezen az őszön.

Ide kiránduljunk ősszel: Kolibica-tó és Nagy-tőzegláp

Beszterce-Naszód és Szucsáva két méltán népszerű kirándulóhelyén jártunk. Megérte.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az erdélyi szász, aki kinyomtatta magyarul az első latin betűs román szöveget
Főtér

Az erdélyi szász, aki kinyomtatta magyarul az első latin betűs román szöveget

450 éve halt meg Heltai Gáspár, az erdélyi nyomdászat úttörője, reformátor, a kora újkori magyar irodalom egyik legszínesebb alakja. A Heltai-nyomda régi könyveiből kiállítás nyílt a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban – megnéztük, mi lapul a vitrinek mögött.

Stratégiai autonómiát „kiáltottak ki” Romániában
Krónika

Stratégiai autonómiát „kiáltottak ki” Romániában

Temesvárnak új megközelítést kell alkalmaznia, a stratégiai autonómiát – jelentette ki kedd esti eskütételén Dominic Fritz újraválasztott polgármester.

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele
Főtér

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

Életbe lépett a törvény: megváltozik a minimálbér kiszámítása
Székelyhon

Életbe lépett a törvény: megváltozik a minimálbér kiszámítása

Kihirdette szerdán Klaus Iohannis államfő a minimálbér kiszámításának uniós irányelvekhez igazított új mechanizmusáról szóló törvényt.

Románia legnagyobb régészeti lelőhelyét találták meg
Krónika

Románia legnagyobb régészeti lelőhelyét találták meg

Románia eddigi legnagyobb régészeti lelőhelyét találták meg Arad és Temesvár között a vasúti pálya felújítását megelőző leletmentő ásatások során.

Fiatal nőre támadt a medve Abásfalva határában
Székelyhon

Fiatal nőre támadt a medve Abásfalva határában

Egy juhait terelő fiatal nőre támadt egy medve szerdán délelőtt Abásfalván, információink szerint az áldozat nincs életveszélyben. A nyájat őrző kutyák védték meg az áldozatot.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Ez egy kicsellózottul klikbéjt tartalom

Varga László Edgár

Kiscicák, kiskutyák, szex, vér, dráma. Ossza meg és uralkodjon!

„Szavazzatok rám, hogy aztán jó legyen nektek” – miről szól a kampány?

Fall Sándor

Mégis milyen lehet egy kampányüzenet 2024-ben? Kicsit nézzük meg közelebbről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A kolozsvári Fellegvár: lebegő „senkiföldje” ég és enyészet között

Időről időre bejelentik az illetékesek: na, most aztán tényleg felújítjuk a kincses város ikonikus helyszínét. Aztán eltelik pár év, a Fellegvár meg ott áll és csepeg róla az elmúlásba oltott romantika. Megnéztük, hogy néz ki ezen az őszön.

Ide kiránduljunk ősszel: Kolibica-tó és Nagy-tőzegláp

Beszterce-Naszód és Szucsáva két méltán népszerű kirándulóhelyén jártunk. Megérte.

// HIRDETÉS