// 2026. október 12., hétfő // Miksa

Igazi szex a Sétatéren

// HIRDETÉS

A pornóra kattanók azonban mehetnek is arrébb. Zenéről van szó. Blueszenéről.

Aki csütörtök este hét körül kiment a Kolozsvári Magyar Napok vadiúj sétatéri helyszínére, adott esetben pont azt találta a színpadon, amit keresett. Egyszer csak ott állt egy nagytermetű, bájosan mosolygó szakállas, szemüveges ember, aki korábban úgy határozta meg magát (egyesek talán még emlékeznek rá, de ha nem, akkor itt az emlékeztető), mint egy olyan váradi zsidó gyerek, aki magyarul beszél és angolul énekel. És AG Weinberger – mert róla van szó – a húrok közé csapott, és hirtelen a világ minden nyelvén kezdett szólni. Mert ez a blueszenész valóban mindent tud, amit a bluesról tudni kell. Egy bizonyos B. B. King nevű ember egyszer azt mondta róla: Remek gitáros. Hát kell ennél több?

Ez a nagyváradi zsidó „gyerek” időközben 52 éves lett. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért egy szinte gyerekzenekarral, a borszéki illetőségű One More Minute-tel lépett fel a sétatéri színpadon. Hogy miért? Amint elmondta, valahogy mindig úgy esett, hogy sose játszott vele egy generációsokkal. Amikor a Metropolban elkezdett zenélni, sokkal idősebb muzsikusok közt mozgott. Utána viszont megfordult a kocka, és a sétatéren már csupa ifjonccal vette körül magát. Akik közt voltak igazán remek zenészek (Pop Ana-Maria énekesnő, Mosneag Gellért gitáros vagy Szereceán Tihamér basszusgitáros), de olyanok is, mint például a zenekar billentyűse, Cserkész Norbert, és dobosa (Szereceán Osszián), akiknek azért még meg kell dolgozniuk azért, hogy jól szexeljenek a hangszerükön. Az viszont tény, hogy van még idejük, hiszen a legfiatalabb zenekari tagok még csupán tizenegyedikes gimnazisták. Arról nem is beszélve, hogy ott van mellettük egy (nem csak szó szerint) óriási gitáros, akitől gyakorlatilag mindent meg lehet tanulni, ami blues. AG teret is engedett a fiataloknak: két saját nótájukat is előadták.

Na de miért is szex ez, kérdezheti bárki. Kérjük tisztelettel, AG Weinberger ezt is világosan elmagyarázta. Két nóta közt a gitáros kijelentette: A bluesnácik szerint a blueszene amolyan társadalmi felszabadító meg felemelő szimbólum. Egy lófaszt! A blues az szex.

És ha ez így van, akkor AG Weinberger a világ legjobb szexpartnerei közé tartozik. Zenésztársai zsenge korára való tekintettel a gitáros a koncert első felében még valamennyire visszafogta magát, ám a vége felé aztán elszaladt a keze, és felrobbantotta boszorkányos játékával a sétatéri színpad előtt bulizó közönséget.

És ha már a szexualitás környékén járunk, kiemelendő, hogy habár a színpadon hat ember bűvölte a hangszereket, mégis heten voltak. Pop Ana-Maria énekesnő ugyanis terhesen állt mikrofon elé. Egy szó mint száz: hatalmas bulit csinált ez a hat (hét) ember csütörtök este a Sétatéren. És ismét láthattuk: AG Weinberger maga a Kámaszútra, ami a blueszenét illeti!

Na és akkor nézzük kicsit, milyen is volt a blues a Sétatéren:

Amikor egy nagy zenész kicsit előredől, és a közönségben lüktetni kezd a zene.

Bár ez nem mindenkin látszik meg.

AG's got the blues.

És aki érti, miről szól ez a muzsika.

Aki csak fogja érteni, az is jól elvolt.

A vége, amikor AG irányított, és a közönség énekelt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába
Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Krónika

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről
Székelyhon

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről

Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.

// még több főtér.ro