A Rhédey-mauzóleum egyetlen, még álló fala az erdőszentgyörgyi régi temetődomb csúcsán. (Fotók: Szántai János)
A Rhédey-mauzóleum egyetlen, még álló fala az erdőszentgyörgyi régi temetődomb csúcsán. (Fotók: Szántai János)
Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.
Sietek megjegyezni: a fenti kérdésre nincs határozott válaszom. Egyrészt teljes mértékben átérzem és megértem, hogy minden romos kastély, düledező udvarház, roskadó torony egy vagy több család egymásra tevődő, összekuszálódó, széttartó történetének lenyomata. Aztán ott van az is, hogy ezek az épületek, falak a múlt – a mi múltunk, mások múltjának (még) kézzelfogható mementói. Viszont úgy vélem, az a fajta
Értelemszerűen bonyolult és sokrétű problémáról van szó, én nem vagyok az idevágó szakmák mestere, se szakpolitikus (az mostanság nem is szívesen lennék), viszont sokat jártam, járok ezeken a (romantikus szóhasználattal élve) elátkozott (vagy éppen szent) helyeken, az egész Erdélyre kiterjedő lapidáriumi tájban. Amely mégsem múzeum. Azaz mégsem olyan hely, ahol az összes műemlék templomra, kastélyra, várra, udvarházra, sírkertre az óvó figyelem fénye árad.
A temetődombon, Erdőszentgyörgy fölött. Itt még van láthatár, nem nyelt el mindent a bozót.
És ha az ember nem dől bele a nemzethalál-érzés metafizikai kardjába, akkor óhatatlanul eltöpreng:
Bő egy hete történt, hogy utam Szovátára vezetett. Elintéztem, ami rám tartozott, aztán elindultam hazafelé. Biztos mindenkivel előfordult már, aki életében többször utazott egy bizonyos helyre és adott esetben úgy ismeri már az útvonalat, mint a tenyerét (tudjuk, Balavásártól az autó már magától megy Székelyudvarhely fele, mondja az udvarhelyi, akit az élet például Kolozsvárra lódított). Én például így vagyok a Kolozsvár–Nagyvárad útvonallal. Gyerekkoromban átlag havonta egyszer autóztunk Nagyváradra, apám ott született, édesanyja ott élt.
És volt ezen az útvonalon egy Nagybáród nevű település. Azt képzeltem, hogy ott csupa nagy báró lakik. (Akkoriban A három testőrt olvastam rongyossá, szóval tudni véltem, mekkora úr egy báró.) Nagyon szerettem volna megállni, csak egyszer. De hát mindig sietni kellett, várt az ebéd, a vacsora, az uszoda, a család. Eltelt azóta olyan negyven év, szinte mindenki meghalt, ritkán járok Várad fele. Még mindig nem álltam meg Nagybáródon.
Az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély hátsó homlokzata. Az első elé odakerült a városnapi színpad. Azért ráférne egy festés. Mármint a kastélyfalakra.
Ugyanígy van az ember sok-sok településsel, két tetszőleges A és B pont között. Gyakran eszébe jut, amikor arra jár, hej, de jó lenne megállni. Aztán nem áll meg, mert… mindegy is, miért.
Ugye, ha Kolozsvár felől érünk a kisvárosba, a központban balra a református templom, jobbra a híres Rhédey-kastély. Bizony, ha ebben a kastélyban annak idején nem született volna meg egy bizonyos Rhédey Klaudia, akkor nem örülhettek volna a britek II. Erzsébet királynőnek, mi pedig a nagy Erdély-barát III. Károly királynak.
Szóval, mindig átsuhantam Erdőszentgyörgyön, a szemem sarkából megnéztem a kastélyt, felpillantottam a temetődombra, ahol egy épületnek látszó tereptárgy silbakol (a régi Rhédey-mauzóleum), sóhajtottam egyet, hogy na, meg kéne állni, aztán nem álltam meg. Egészen a múlt hét végéig, amikor is feltűnt, hogy a szokottnál nagyobb a zsibongás a központban.
Odabent, a kastélyban a díszes mennyezet valóban kimaradt a felújításból. Kopik, reped, de bírja még.
És tessék:
Rögtön a szemem elé ugrott egy plakát: városnapok vannak Erdőszentgyörgyön. Meg is pillantottam a színpadot, közvetlenül a kastély előtt, a bódékat, mindent, ami ilyenkor lenni szokott.
A plakát mellett egy másik felirat is volt: a Rhédey-kastély zárva van, mert városnapok vannak. Ettől kicsit megtorpant az eszem: de miért? Hát a városnapokra emberek jönnek. Akik esetleg megnéznék a városka fő turisztikai látványosságát. Az egyik teremben a tájékoztató szerint maga III. Károly beszél a látogatóhoz. Na, kellett nekem pont városnapokon megállni.
De azért elsétáltam a bejáratig, ahol néhány polgár beszélgetett (hivatalos kitűző lógott a nyakukban). Megkérdeztem, van-e út arra a dombtetőre, ni, ahol a Rhédey-mauzóleum áll.
Tükrökön által: a távolabbi tükör magában rejti Rhédey Claudiát. Ha az ember megnyom rajta egy rejtett gombot, feltűnik a tükörben a szépséges hölgy és elmeséli az életét. A kastélyban berendezett kiállítás korrekt.
Elbizonytalanodtam picit, mire az egyik asszony kedvesen megveregette a vállamat. Felmegyek én magával, nevetett. Na, itt már nem volt mit mondani. Mikor, kérdeztem. Most. És mentünk is. A domb alatt többekkel is találkoztunk, akik biztattak, menjünk csak, két medvét is láttak. Kísérőm csak nevetett. Majd elhajtja ő a medvét, ha jön.
Nekivágtunk a meredek domboldalnak. Hamarosan alattunk hevert a város, középen a templommal és a kastéllyal. És beértünk a sírok közé. A dombon egy teljesen elhagyott temető van.
Itt még nemrég (évtizede?) irtották a bokrokat. Feljebb már nem. Beértünk a bozótba: ha itt jön a medve, nekünk annyi. Az orromig se láttam. De persze, nem jött. (Csak egy csinos kullancsot szereztem be.) Itt-ott sírkövek bújtak meg a bokrok tövében. Végül felértünk a dombra, a régi Rhédey-mauzóleumhoz. Amiből már csak egy telegraffitizett fal maradt. Nem sok.
Jó nagy. Na de oda már nem másztunk be. Sose lehet tudni. Visszatérve megköszöntem szépen az asszonynak, aki Kibédről jár be a városba, az önkormányzatnál dolgozik.
A kendilónai Teleki-kastély düledező vadásztornya. Körülötte a dzsungel. Viszont kiváló fészkelőhely, például vércséknek.
Azonmód oda is vitt az alpolgármesterhez, hogy ni, itt vagyok, felvitt a dombra, most pedig meg akarom nézni a kastélyt, csináljon valamit. Lekezeltem az alpolgármester úrral, vette is a telefont, intézkedett, eljött velem a kastélyig, ahol várt a polgármester úr. Mondtam, szép hely az a temetődomb, de nem túl turistabarát. Mire azt válaszolta a városgazda, vannak tervek, meg akarják csinálni, restaurálni, minden. Nem kérdeztem meg, hogy: de minek? Ha
amely szépen, lassan belesüllyed a jogait visszakövetelő természetbe, akkor miért kellene bármit is tenni? Turisztikai látványosságot csinálni a temetődombból? Van ennek értelme? Lekaparni a graffitiket a mauzóleum faláról? A Rhédeyek hantjait rég lehozták a református templomba. Kipofozni a alagút bejáratát? Ha esetleg végig lehetne menni rajta, a kastélyig. És valamit még kiszolgálna a domb háta. De hát ott sírok, hamvak vannak. Nem lenne illendő. Szóval, nem tudom.
Mert a vállalkozás nem hozza be a réven, amit rá kell fordítani a vámon.
A Teleki-kastély elvadult kertjében ilyen bizarr fák is vannak. Egy régivágású horrorfilmrendező a fél karját odaadná érte.
A kastély viszont igazi kis ékszer (bár ráférne már egy újabb tatarozás). Az épületben teljesen korszerű, helyenként interaktív kiállítás a Rhédeyekről. És III. Károly is ott van, beszél hozzánk egy képernyőről. Az idegenvezető hölgy elmondta, hogy a mennyezet azért kopottabb, mert arra már nem jutott pénz. No, a temetődombi vállalkozás helyett
Ugyanígy jártam a május elsejei hosszú hétvégén: nekivágtam Kolozsvár környékének. Benéztem Bonchidára, onnan továbbmentem Kendilónáig, a Teleki-kastély düledező tornyáig, aztán vissza Válaszútra, ahol nemrég nyitották meg a felújított Bánffy-kastélyt, végül megnéztem a felsőzsuki Kemény-kastélyt.
A válaszúti Bánffy-kastély remekül néz ki, le a kalappal a helyreállítók előtt.
Bonchida híres hely. Ott van minden nyáron (immár 13 éve) az Electric Castle nevű zenei fesztivál. A kastély különböző épületein látszik, hogy rengeteget dolgoztak rajta, s még rengeteg munka van vele. Dicséretes. És
Mert ha nem, érettségire fotózkodó diákok, néhány romantikus turista, esetleg pár esküvő „tengődne” a falak között, annak meg mi értelme van? Ja, és persze kultúra. Megnéztem az épp ott levő tárlatokat. És értem én, hogy az ilyesmikre akad pénz Európában. Sok! Ám a végeredmény… nos, szóra sem érdemes. Gagyi. Ha ez a plexidobozban kiállított papírtáj művészet, akkor én pap vagyok. Márpedig nem vagyok az. Az a csendes véleményem, hogy hiába papolnak róla sok helyen,
A kendilónai toronyhoz az ember úgy juthat el, hogy átvág egy mezőn, aztán betér az elvadult kastélykertbe (részletesebben itt írtam róla). A romos torony tövében tábla hirdeti, hogy így meg úgy. Na de kérdezem: ki a fene megy el odáig? Az a turista, aki a szelfibotja hegyén hordja a lelkét és megszokta, hogy a seggét is kinyalják, ha egy műemlék helyszínre ér, és azért az 50 euróért (lásd, Akropolisz) nagyon is helyes, nos, az
A válaszúti Bánffy-kastély egyik kályhacsodája.
Megjegyzendő: a hajdani kastély néhány épülete még áll, de állami intézmény van benne, nem lehet bemenni. Állítólag a tornyot is fel akarják támasztani halottaiból. Könyörgöm, minek? Mit lehet ezzel kezdeni? De tényleg: ha már úgy alakult, hogy jött Trianon, aztán jött a kommunizmus, amihez képest a poszt-trianoni román közigazgatás maga volt a tolerancia puliszkából faragott szobra… érti, akinek szeme van, feje van, hogy
na de ha már így alakult, és a posztkommunista Románia, ez a taknyos kamasz ország még mindig nem nőtt fel annyira, hogy rájöjjön, a magyarok, szászok műemlékei az övéi is… akkor talán vannak olyan darabjai a nagy erdélyi lapidáriumnak, amelyeket tényleg el kellene engedni.
Ugyanezt az ellentétet éreztem a válaszúti és felsőzsuki kastélyoknál. A válaszúti Bánffy-kastély igazi sikertörténet, legalábbis a külső megfigyelő szemszögéből. A külső nem túl impozáns, a maga nemében inkább olyan lakókocka. De a belső… attól elállhat a ember szeme-szája. No meg a restaurátori munka minőségétől.
A felsőzsuki Kemény-kastély távolról sem éppen szem-szájnak ingere.
Persze,
Ilyen esetekben azt mondja az ember: na, ez megérte azt a pár millió eurót, amibe a felújítás került. Hogy miből tartják fenn a kastélyt, fogalmam nincs. De ami ott van, azt megérte felújítani. Akár presztízsből is.
A felsőzsuki Kemény-kastély szöges ellentéte a válaszúti kastélynak. Egy kibelezett tetemre emlékeztet. Iskola volt benne sokáig. Persze, szinte minden erdélyi kastélyból iskola, termelőszövetkezeti raktár, dili-, árvaház vagy öregotthon lett a kommunista diktatúra idején. Ezt a felsőzsuki kastélykát rendesen átépítették (nyilván az iskolai igények szerint), aztán lelakták, majd mikor a korszerű iskola meglett a szomszédban, magára hagyták. És nem igazán tudom, mire lehetne használni.
Amikor aztán az ember benéz, fel is hagy minden reménnyel.
Fontosnak tartom, hogy szakemberek felmérjék, dokumentálják, kutassák. Viszont a múltnak is megvannak a maguk középszerű tárgyi emlékei. Persze, az idő (meg a nosztalgia, a büszkeség, a kulturális emlékezet, az emlékezéspolitika stb.) megszépíti a dolgokat. De ha sem az állam (se a magyar, se a román), sem egy vállalat, sem egy nábob nem lát bennük fantáziát, a múlt e szétvert, letarhált, elhagyott köveit hagyni kell, hadd menjenek. Megkockáztatom: szebb lesz a nagy erdélyi lapidárium nélkülük.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
A filmet megnézni nem kell félnetek jó lesz, hogy diplomatikusan fogalmazzunk. Az viszont kétségtelen, hogy a Jurassic Park hatalmas mérföldkő volt a Föld bolygó filmgyártásában. És jóslatnak se kisnyúl.
A filmet megnézni nem kell félnetek jó lesz, hogy diplomatikusan fogalmazzunk. Az viszont kétségtelen, hogy a Jurassic Park hatalmas mérföldkő volt a Föld bolygó filmgyártásában. És jóslatnak se kisnyúl.
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A 24 éves érmihályfalvi lány nepáli kalandjai egy Instagram-bejegyzésre írt e-maillel kezdődtek.
A 24 éves érmihályfalvi lány nepáli kalandjai egy Instagram-bejegyzésre írt e-maillel kezdődtek.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
A különböző szexuális kisebbségek közöttünk élnek. Ahogy az etnikai kisebbségek is a többség tömegei közt élnek. Megtanulni együtt élni, ez lehet egy cél. Ideológia-vezérelt hisztéria nélkül. Ez volna a neheze.
A különböző szexuális kisebbségek közöttünk élnek. Ahogy az etnikai kisebbségek is a többség tömegei közt élnek. Megtanulni együtt élni, ez lehet egy cél. Ideológia-vezérelt hisztéria nélkül. Ez volna a neheze.
A gyergyói zenekar szombati produkciójával örökre beírta magát a székelyföldi krónikákba.
A gyergyói zenekar szombati produkciójával örökre beírta magát a székelyföldi krónikákba.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.