// 2026. július 2., csütörtök // Ottó
önérdek-érvényesítés

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

Illusztráció: ChatGPT

Illusztráció: ChatGPT

Illusztráció: ChatGPT

// HIRDETÉS

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Valósággal meglepődött az egész ország, amikor februárban, ötszöri halasztás után az alkotmánybíróság nagy nehezen elfogadta végre azt a jogszabály-módosítást, amely csökkenti a bírák és ügyészek hihetetlenül magas különleges nyugdíját (azért meglesznek így is elég jól), és 48-ról fokozatosan 65 évre emeli a nyugdíjkorhatárukat. Mint tudjuk, a Bolojan-kormánynak is a második tervezete volt már ez – de csak ötszöri nekifutásra sikerült csak legyűrni a talárosok torkán –, azonban maga a vita már a 2010-es évek óta újra és újra felélénkül, számtalan törvénytervezet született az évek során a helyzet orvoslására,

de a bírák minden alkalommal megvédték előjogaikat.

Különösen nagy felháborodást váltott ki ez a magatartás a mostani, válsággal, adóemelésekkel, megszorításokkal terhes időszakban, amikor a polgárok egyre nagyobb közterheket kénytelenek viselni, miközben a kiváltságos csoportok, köszönik szépen, most is kikaparják a gesztenyéjüket az állami költségvetés terhére.

// HIRDETÉS

Emlékezetes az is, hogy a legutóbbi halasztások mindegyike a PSD által delegált négy alkotmánybírósági tag bojkottjának volt köszönhető, akik nélkül a kilenctagú testület nem tudott jogerős döntést hozni. Végül a négy jómadár közül az egyiket a háttérben csak sikerült meggyőzni – nem akarunk rosszmájúak lenni, de el sem merjük képzelni, mit kapott cserébe –, hogy szavazza meg végre ő is a törvényt, így a hat szavazat már elegendő volt annak alkotmányossá nyilvánításához.

Azóta Nicușor Dan elnök ki is hirdette a nyugdíjreformot, így a bírák a sokéves huzavona után mondhatni mégiscsak vesztettek.

Persze nem árt kihangsúlyozni, hogy mindössze annyi történt, hogy a nyugdíjuk ezentúl nem nagyon-nagyon-nagyon-nagyon nagy lesz, hanem csak nagyon-nagyon nagy.

De a közvéleményt ezzel a kis gesztussal valamennyire meg lehetett nyugtatni. Lám-lám, az állam nem csak a polgároktól vesz el egyre többet, hanem az addigi kegyeltek is kevesebb koncot kapnak ezentúl.

Ez természetesen jobbára csak a látszat, hiszen a bizánci típusú bürokrácia meg fogja védeni magát bármi áron Bolojan reformjai ellen (erről itt írtunk részletesen).

Itt van például a bizánci típusú bürokrácia legújabb mesterfogása:

a legfelsőbb bíróság beperelte a bukaresti kormányt, a bíráknak és ügyészeknek korábbi pereskedések során megítélt mintegy kétmilliárd lejnyi bértartozások kifizetését követelve.

Igen, jól olvasta csaknem kétmilliárd ropogós lejről van szó.

Az történt ugyanis, hogy 2017-ben hatályba lépett az egységes közalkalmazotti bértörvény, amely némely ponton nem volt elég jól megszövegezve. Egyes részletei többféleképpen értelmezhetők, magyarán félremagyarázhatók voltak.

És mi a joggal foglalkozó emberek legfőbb specialitása?

Bingó, a törvény betűjének tetszés szerinti félremagyarázása.

Ezek a joggal foglalkozó emberek pedig jó alaposan átnézték az egységes bértörvényt, és jó sok félremagyarázni valót találtak benne. Most kapja el a kredenc sarkát:

2017 óta a bírák és ügyészek több mint 20 ezer (!!) pert nyertek meg az állammal szemben, arra hivatkozva, hogy a törvényt esetenként hibásan és nem egységesen alkalmazták.

Az így kialakult bértartozások pedig azóta a késedelmi kamatok miatt a többszörösükre nőttek, így jutottunk el a kétmilliárd lejig, amit mi, átlagemberek el sem tudunk képzelni (én is meg kellett kérjem a ChatGPT-t, hogy írja már le nekem számokkal, nehogy elbasszam a nullákat).

Ön most biztos arra gondol, hogy rohadt sok bíró és ügyész rohangálhat köztünk, ha ennyire sok zsetont kipereltek a zsebeinkből.

Ami azt illeti, a 2025-ös adatok szerint a két csoport együttesen kicsit kevesebb, mint 6600 egyénből áll. 2025 elején megközelítőleg 4300 bírói és 2300 ügyészi állás volt betöltve.

Ha a kétmilliárd lejt elosztjuk 6600-al, akkor azt az eredményt kapjuk, hogy

egyetlenegy ilyen remek állással rendelkező egyén 303 030 lejre, azaz átszámítva 60 606 euróra jogosult ebből a hatalmas summából átlagosan.

Ám a történetnek itt még nincs vége.

Az idei költségvetésben a Bolojan-kormány eredetileg ötmilliárd lejt különített el a legfelsőbb bíróság számára, nyilván azzal a céllal, hogy ebből a „tartozást” is rendezik majd.

Csakhogy időközben a kormány rájött, hogy nem üti a széle a hosszát, és miután a PSD – amúgy helyesen – ragaszkodott bizonyos szociális intézkedések finanszírozásához is, Bolojanék ehhez a kerethez nyúltak hozzá, mondván, hogy a bírák és ügyészek majd egy kicsit később kapják meg azt a rohadt sok pénzt indokolatlanul.

Az érintettek azonban nem akarnak várni a talicska pénzükre holmi szociális intézkedések miatt, így a legfelsőbb bíróság hétfőn beperelte a kormányt.

Azt követelik a keresetükben a kollégáktól a bukaresti ítélőtáblán (akik szintén nagyon várják már a vaskos prémiumot), hogy egyszerűen kötelezzék a kormányt a bértartozás kifizetéséhez szükséges források biztosítására, és ha ez nem megy, akkor ítéljenek meg napi 2 százalékos késedelmi kamatot a bíráknak és ügyészeknek járó összegekre és minden nap késedelemért a minimálbér 20 százalékával egyenlő bírságot szabjanak ki Ilie Bolojan miniszterelnökre és Alexandru Nazare pénzügyminiszterre.

Kétmilliárd lejjel számolva a napi 2 százalékos kamat az napi 40 millió lej.

Vagyis fejenként 6060 lej jön rá pluszba a bíráknak és ügyészeknek naponta a már meglévő 303 030 lejecskéjükre, amit az évek során fáradtságot nem kímélve, több mint 20 ezer színjátéknak is beillő eljárás során kipereltek maguknak, gyakorlatilag házon belül, az állammal szemben.

És ha a bukaresti ítélőtábla a legfelsőbb bíróság javára ítél a mostani, színjátéknak is beillő perben (miért ne tenné?), akkor biztosak lehetünk benne, hogy

az állam kénytelen lesz haladéktalanul kifizetni kamatostul nekik azt a rohadt sok pénzt,

már csak azért is, mer Bolojant és Nazarét ilyen lehetetlen helyzetbe hozták a keresetükben.

Kérdés már csak egyetlenegy marad: hogyan ne verje a fejét a falba az egyszeri polgár, aki nem jogot végzett…

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro
Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában
2026. június 25., csütörtök

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.