Gratulálunk a (romániai) magyar teqballosoknak! De mi a fene az a teqball?

Napok óta attól hangos az romániai, illetve erdélyi (sport)sajtó, hogy a székelyudvarhelyi Györgydeák Apor és a marosvásárhelyi Barabási Kinga teqballosok arany éremmel térhettek haza a Krakkóban megrendezett Európa Játékokról. A közösségi médiában sokan úgy osztják lelkesen a sikerekről szóló cikkeket, gratulálnak, büszkék a sportolóinkra (szigorúan birtokos személyjellel), hogy fogalmuk sincs, hogy pontosan miben is remekeltek honfitársaink. A teqballt épp annyi homály övezi, mint amennyire hangzatos a neve.

Magyarország a krakkói Európa Játékokon nyolcadik aranyát szerezte meg teqballból (összesen 32 érme van), ami „nem is csoda”, hiszen ez a viszonylag kevesek által ismert sportág magyar találmány, sőt 2022 óta Hungarikum.

(Még szerencse, hogy múlt hétvégén, Nagyszebenben zajló Hungarikum Fesztiválon a magyar gasztronómia remekeit lehetett megkóstolni, nem pedig a magyar sportokat „kellett” kipróbálni, hiszen a hajlított asztal és guruló labda kombináció igencsak emberpróbálóan hangzik).

A fiatalnak mondható sport, amelyet olyan sztárok népszerűsítettek már a kezdeteikor, mint a világklasszis labdarugó Ronaldinho, első látásra a futball és pingpong különös kombinációja.

Alapötlete Borsányi Gábor fejéből pattant ki, aki saját bevallása szerint gyerekként, kamaszként sokszor focizott panelnegyedbéli barátaival pingpongasztalon

(folytonosan visszacseng a fejemben a kérdés, hogy miért, de ezt inkább elengedem). A bibi csak az volt, hogy a lapos asztalon a labda nem mindig pattant oda ahova kellett. Az anekdota (bár hivatalosan ez más sporttörténelem) szerint, a tizennyolc éves koráig komolyan futballozó fiatalember huszonévesen, a Balaton partján idézte fel a gyerekkori szórakozást, amikor egy beton pingpongasztalon lábteniszező társaság legjobbját kihívta egy játékra, sőt fogadtak is. Bár annak is megvan a maga romantikája, hogy főhősünk megnyerte a meccset, hosszútávon sokkal fontosabb az, hogy ekkor született meg benne az ötlet, hogy

az asztalt meg kéne hajlítani.

Bár az ötlet megvolt, újabb tizenévet kellett válni, hogy teqball fronton előrelépés történjen: 2014-re készítették el Huszár Viktorral az első, véglegesnek szánt teqballasztalt.

Az a bizonyos asztal

Az asztal – amely lényegében egy pontos számítások nyomán agyafúrtan meghajlított pingpongasztal – meglett, a többi pedig már csak részletkérdés volt. A labdát átvették a fociból (azaz a teqballt egy normál – szakszerű megnevezéssel 5-ös méretű  –focilabdával játsszák), amit a kezek és a karok kivételével bármely (!) testrésszel meglehet érinteni. Eddig minden focirajongó számára érthető, de itt jön a csavar, s innentől kezdve az asztalitenisz rajongói kerülnek nyeregbe.

A teqballt egyéni és páros formában, vagyis kettő vagy négy ember tudja játszani. Szettek vannak benne, egy játszma megnyeréséhez 12 pontot kell elérni, egy teqballmérkőzés pedig két nyert játszmáig tart. És persze ezután jönnek a cifraságok, hiszen a játékosok nem csak úgy adogatják egymásnak a labdát, hanem például tilos ugyanazzal a testrésszel érinteni a labdát kétszer egymás után, minden játékos vagy csapat maximum háromszor érhet a labdába bármely testrésszel – a karok és kezek kivételével – mielőtt visszajuttatná azt az ellenfél térfelére, tilos hozzáérni az asztalhoz, az ellenfélhez.

A bonyolultan hangzó sport ötlete hamar sikeressé vált (persze az is jót tett neki, hogy mögé, mellé állt Magyarország egyik leggazdagabb embere, Gattyán György),

az egykori aranylabdás Ronaldinho már 2016-ban Magyarországra látogatott, hogy népszerűsítse a teqballt, melynek nevében a teq előtag arra utal, hogy kiemelten fontos benne a technikai tudás.

2017-ben zajlott le az első teqball világbajnokság Budapesten a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) szervezésében, melynek ma már 120 országos tagszövetsége van.

Az elmúlt évek eredményeit végig nézve jól látszik, hogy ez bizony egy magyar találmány.

A magyarok mellett pedig a romániai - mit ad isten, romániai magyar – sportolók, lengyelek (Lengyel-magyar két jó barát, együtt rúgja a teqball labdát?), és brazilok (kettőt tippelhet, hogy az a bizonyos Ronaldinho milyen származású) remekelnek benne. Persze, a magyar alapötlet igazából nem függ össze a sikerekkel, a rangos versenyeken Romániát képviselő többnyire székelyföldi játékosoknak sem Borsányihoz, sem Ronaldinhohoz nincs sok közük, sőt még a panelek között sem nagyon volt lehetőségük egy egyenes asztalon gyakorolni. Egyszerűen megy ez nekik.

Egyszerűbb, mint az egyszeregy. Ugye?

A fiatal sportot nők és férfiak egyaránt játsszák, illetve vegyes párosok is vannak, sőt parasportolók is űzik. Az olimpiára „készülő” – már évek óta az a nagy remény, hogy ötkarikás sportág lesz – teqballt egyébként a labdarúgás nagyjai sem vetik meg, például Messi és Neymar is szoktak techballozni.

A baj csak az, hogy a parkok, játszóterek beton pingpongasztalai még mindig egyenesek, így sokkal könnyebb a bőrt (ma már többnyire műanyagot) a talajon rúgni. A teqball egy olyan úri huncutság (bár a panelek és úriasság társítás elég disszonáns), amit (erdélyi) magyarként jó nézni, követni, jó a sportolóinknak szurkolni, de nem valószínű, hogy manapság transzilván tömegsport lesz. Ennek ellenére, ajánlom, hogy ha lát egy teqball asztalt,

nyugodtan próbálja ki, hiszen a szakemberek szerint ez az egyik legkevésbé sérülésveszélyes sport

(A tévé elő punnyadó átlagolvasónak mi sem hangzik egyszerűbben, mint húzódás és hanyatesés nélkül visszarúgni mondjuk egy vállmagasságban felé száguldó focilabdát, ugye?) .

Ha mégsem, akkor meg szurkoljon sportolóinknak (szigorúan birtokos személyjellel), hisz nekik ez tényleg jól megy: a Marosvásárhelyen alapított Román Teqball Szövetség égisze alatt versenyző honfitársaink 2017 óta folyamatosan hozzák az aranyak és az ezüstöket a világbajnokságokról, kontinens tornánkról. Hajrá nekik a továbbiakban is!