// 2026. március 18., szerda // Sándor, Ede

Elindult a Holdra a Peregrine, fedélzetén az Erdélyi értéktárral

// HIRDETÉS

Február 23-án száll le a Holdon az amerikai holdkomp, amelyen rajta van a magyar Puli Space Technologies Téridő plakettje, ezen pedig az Önök segítségével összeállított Erdélyi értéktár is.

Hétfőn, romániai idő szerint 9 óra 18 perckor, a tervezett időpontban, problémamentes starttal a floridai Cape Canaveralról, a Kennedy Űrközpont 41-es kilövőállásáról elindult küldetésére a Vulcan-Cert1 űrmisszió, amely a Holdra viszi a Peregrine űrkompot, fedélzetén – tudományos kutatóműszerek mellett – a Puli Space Technologies magyarországi űrkutatási magáncég projektjével, a Téridő plakettel, amelyen a kutatóműzerek mellett helyet kapott a Főtér és olvasói által összeállított Erdélyi értéktár is.

A pillanat akár történelminek is mondható, hiszen a Téridő plakett az első magyar gyártású tárgy, az Erdélyi értéktár pedig az első erdélyi vonatkozású szöveg, ami elindul a Holdra. Emellett a Peregrine az első űreszköz, amelyet magáncég indít a Holdra.

A Téridő plakett egy 20x20 cm-es alumíniumtábla, amelyet a Peregrine fedélzetére szereltek. (Fotó: lezergravirozas.hu)

A 61 méter magas Vulcan-Centaur rakéta valamivel több mint 4 perc alatt elérte a világűrt, ahol az első fokozat és a rakéta orrborítása gond nélkül levált, majd a szerkezet a csúcsára szerelt Peregrine űrhajóval Föld körüli pályára állt. Nagyjából 50 perc múlva a Peregrine is levált a hordozórakétáról. Az űrhajó még néhány napig a Föld körül kering, majd elindul a Hold felé, ahol a tervek szerint február 23-án leszáll.

A Peregrine leszállása után a Centaur tovább repül és a Celestis emlékküldetésként stabil Nap körüli pályára áll. Azért emlékküldetés, mert elhunyt emberek hamvait szállítja, köztük például a Star Trek sorozat megalkotója, Gene Roddenberry és felesége, Majel hamvait, de van a fedélzeten DNS-minta például Abraham Lincoln egykori amerikai elnök maradványaiból is.

A misszió célja lényegében a tesztelés: egyrészt az amerikai Lockheed Martin űrrepüléssel foglalkozó részlege és a Boeing Defense, Space & Security alkotta konzorcium, a United Launch Alliance (ULA) élesben kipróbálja a vadonatúj Vulcan-Centaur rakétakonstrukcióját, másrészt a Peregrine-misszió része a NASA Artemis-projektje előkészítésének, amelynek keretében az amerikai űrkutatási hivatal ismét emberes küldetéseket indít a Holdra, ahol legutóbb 1972-ben, az Apollo-17 misszió keretében járt ember.

Az indítás pillanatait alább nézheti meg:

A Vulcan Centaur rakétához nagy reményeket fűz az ULA, ez az új űreszköz ugyanis a jövőben leváltaná a jelenleg leginkább használt hordozórakétákat, az Atlas V-t és a Delta IV-et. A Vulcant, amely 7,7 tonna hasznos terhet képes geostacionárius pályára juttatni, két, metán és folyékony oxigén keverékével működő BE-4 hajtómű mozgatja, gyártójuk a Blue Origin, amely az Amazon-főnök Jeff Bezos légi- és űrközlekedési cége.

De hogy kerül Erdély a Holdra?

A történet négy évvel ezelőtt, 2020 őszén kezdődött, amikor a Főtér (konkrétan Papp Attila Zsolt kollégánk) készített egy interjút dr. Pacher Tiborral, a Puli Space Technologies magyarországi űrkutatási magáncég vezetőjével annak apropóján, hogy ők nyerték meg a NASA miniatűr hasznos műszerekre kiírt versenyének fődíját, az ún. vízszaglászóval (Puli Lunar Water Snooper), amelynek fejlesztését támogatja az amerikai űrügynökség. Az is szóba került, hogy a Puli munkatársai egy másik projekten is dolgoznak: egy olyan, Téridő plakettnek nevezett időkapszulát juttatnának el a Holdra, amelynek elemei híven reprezentálják a magyar kollektív emlékezetet.

Ennek első tétele az Aranycsapat története, amelyre közösségi finanszírozási kampányt építettek, a listát aztán Weöres Sándor költővel, Kulin György csillagásszal és más tartalmakkal is bővítették. Ez az időkapszula tulajdonképpen egy kerámiatábla, amelynek eredeti példányát a hallstatti sóbányában helyezik el a Memory of Mankind projekt keretében, alumíniumból készült másolatát pedig a Peregrine űrhajó fedélzetén.

A Pacher Tiborral folytatott beszélgetéseink során felmerült, hogy egy ilyen időkapszulából nem hiányozhatnak, valamilyen formában, az Erdélyhez kötődő értékek, személyiségek sem. Arra jutottunk, hogy a Puli Space egy körülbelül húsz elemből álló összeállításnak képes teret biztosítani – az pedig a kezdetektől világos volt számunkra, hogy egy ilyen, többé-kevésbé reprezentatívnak szánt lista létrehozását nem lehet elképzelni a szélesebb közönség, olvasóink tevékeny hozzájárulása nélkül.

Ezért 2021 februárjában elindítottunk egy öt hétig élő szavazást a Főtéren, ennek keretében pedig kilenc kategóriában (épített örökség; irodalom; képzőművészet; néprajz, gasztronómia; sport; színház, film, fotó, zene; természet; történelem; tudomány, társadalom, vallás) lehetett száz tételre szavazni. A szavazás módszertanáról itt lehet olvasni.

A végeredmény egy 23 tételes lista lett, amelynek elemeiről mi, a Főtér szerkesztői írtunk rövid, lexikonszerű szócikkeket. A listán szerepel Bartók Béla, Erőss Zsolt, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport, Bolyai Farkas és Bolyai János, a nagybányai festőiskola és művésztelep, a székelykapu, a Szent Anna-tó, a csíksomlyói búcsú, Bethlen Gábor, Kőrösi Csoma Sándor, Bölöni László, a székely rovásírás, Arany János, az Erdélyi Kárpát Egyesület, Kós Károly, Ady Endre, Benedek Elek, a vajdahunyadi vár, Szervátiusz Jenő, Szabó Katalin, Barabás Miklós, a kürtőskalács és Gábor Áron.

A szócikkeket elküldtük a Puli Space-nek, ők pedig elkészíttették a 20x20 centiméteres alumíniumtáblát, amelyre tízszeres kicsinyítéssel, lézergravírozással vitték fel a szöveget. A táblát aztán eljuttatták Pittsburgh-be, az Astrobotic céghez, ahol felszerelték a Peregrine fedélzetére.

A misszó indítását a korábbi években többször is elhalasztották, mivel egyrészt a covid-pandémia fennakadásokat okozott az űriparban is, másrészt az ULA biztosra kívánt menni a Vulcan-Centaur indításával, ezért több alkalommal is kijavított apróbb hibákat és további teszteket végzett a járművel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Új hír a Szülőföldön Magyarul Programról: március 17-től lehet igényelni a támogatást
Székelyhon

Új hír a Szülőföldön Magyarul Programról: március 17-től lehet igényelni a támogatást

Kiközölte a Rákóczi Szövetség a Szülőföldön Magyarul Program idei támogatásigénylési időszakát.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS