Bartók Béla (1881–1945)

Zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató. A bánsági Nagyszentmiklóson született. Zenei csodagyerek volt: ötödik születésnapján ajándékként azt kérte, édesanyja adjon neki zongoraleckéket. Első, hivatalos jegyzékekben is szereplő saját szerzeményét (Keringő zongorára) kilenc éves korában írta. Édesapja korai halála után a családnak gyakran költöznie kellett, míg végül Pozsonyban megállapodtak. 1899-ben felvételt nyert a pesti Zeneakadémiára, ahol párhuzamosan elvégezte a zongora és zeneszerzés szakot. 1905-től kezdett rendszeresen magyar, majd román, szlovák és török népdalokat gyűjteni. 1907-től zenetanárként dolgozott a pesti Zeneakadémián, miközben egyre gyakrabban lépett fel Magyarország és Európa koncerttermeiben. Tulajdonképpen három Bartók Bélát ismer az utókor: a világ legjobb zenekaraival, előadóművészeivel koncertező zongoraművészt, az ősi népzenei nyelv rejtelmeit feltáró népzenekutatót és a modern kor zenéjének minden fontos problémáját, megoldását, felfedezését műveibe olvasztó zeneszerzőt. Ilyen értelemben elmondható, hogy muzsikája az európai zene fejlődésének összefoglaló értelmezése. A nemzetiszocializmus európai megerősödése hatására 1940-ben Amerikába utazott, ahol haláláig élt és alkotott. Fontosabb művei: A kékszakállú herceg vára, Allegro Barbaro, Román népi táncok, A csodálatos mandarin, Táncszvit, II. zongoraverseny, Cantata profana, Mikrokozmosz, II. hegedűverseny.

Erőss Zsolt (1968-2013)

Hegymászó. Csíkszeredában született, Gyergyószentmiklóson nőtt fel. Még gyerekként kezdett hegyet mászni, a Gyilkos-tó környékén, a Békás-szorosban. Húsz éves korában a családja áttelepült Magyarországra, 1992-től magyar állampolgár. Első nagyobb mászása az európai kontinens legmagasabb csúcsán, az oroszországi Elbruszon volt 1990-ben, majd néhány év leforgása alatt feljutott a volt Szovjetunió mind az öt 7000 méternél magasabb csúcsára. Ezért megkapta a hópárduc címet, ami a hegymászó társadalomban tekintélyes kitüntetésnek számít. Ezután elkerülhetetlenül következtek a nyolcezresek: 1996-ban a magyar expedíció tagjaként a Mount Everestet próbálta megmászni, de nem sikerült. Három év múlva új útvonalon jutott fel a Nanga Parbatra, majd 2002-ben az Everestet is megmászta, első magyarként. A következő évtizedben a világ 14 nyolcezres csúcsa közül tízre jutott fel, ezzel jelenleg is magyar csúcstartó. 2010-ben baleset érte a Magas-Tátrában, mindkét lába eltörött, jobb lábát térd alatt amputálták. Fél év múlva speciális protézissel újra mászni kezdett, a következő évben már a Lhoce tetején állt. Utolsó expedíciója a Kancsendzöngára vezetett. 2013. május 20-án érte el a csúcsot, ezután társával együtt eltűnt, holttestét a következő évben találták meg. Emlékére kopjafákat, emléktáblákat állítottak Székelyföldön és Magyarországon is, Csíkszeredában a sportcsarnok viseli a nevét.

A kolozsvári Mátyás-szoborcsoport

Fadrusz János szobrászművész legfontosabb alkotása, I. Mátyás magyar király szülővárosának egyik alapvető jelképe. Az eredeti terv szerint a millenniumi ünnepségekre készült volna el, ám 1896-ban Fadrusz még a pozsonyi Mária Terézia-emlékművön dolgozott, ezért az emlékévben csak az alapkő letételére került sor. Fadrusz János budai műtermében mintázta meg Mátyás király lovasszobrát. A hivatalos avatóünnepséget 1902. október 12-én tartották. Fadrusz a reneszánsz szobrászat szerkesztési elveit követve alkotta meg művét: központi alakja a lovon ülő Mátyás király, mellékalakjai pedig Magyar Balázs, a fekete sereg vezére, a törökverő Kinizsi Pál, Szapolyai István nádor és Báthory István erdélyi vajda. A szoborcsoportot többször restaurálták, utoljára a 2000-es évek végén. Az emlékmű már a felavatásától kezdve (amikor a szervezők nem hívták meg a helybeli románság képviselőit) a román–magyar nemzeti és etnikai konfliktusok egyik „gyújtópontja”, mind a mai napig. A trianoni diktátumot követően a román hatóságok kétszer is eltávolították a talapzatról a Hunyadi-címert. 1932-ben egy táblát helyeztek el a szobor talapzatán, melyen Nicolae Iorga román történész gondolata szerint Mátyás a saját nemzetére támadt, de legyőzetett. Ezzel a román fél a király állítólagos román származására utalt. 1945-ben a talapzaton levő Mátyás király feliratot az etnikailag semleges, latin Mathias Rexre cserélték. A szobor mint jelkép elleni atrocitások a rendszerváltás után is folytatódtak.

Bolyai Farkas (1775-1856) és Bolyai János (1802-1860)

Apja és fia, mindketten jeles matematikusok. Bolyai Farkas elszegényedett nagybirtokos családban született Bólyán, a nagyenyedi kollégiumban tanult, ahol kitűnt különleges nyelv- és számtani képességeivel. A kolozsvári református kollégium tanulója volt, de Jénában és a göttingeni egyetemen is megfordult, itt került baráti kapcsolatba a híres német matematikussal, Gauss-szal. Foglalkozott irodalommal, filozófiával, természettudományokkal, zeneelmélettel, borászattal, gyógyászattal, műszaki problémákkal is, de leginkább a nemeuklidészi geometriák előfutáraként tartják számon. Fő matematikai műve a Tentamen, amely 1832-33-ban jelent meg két kötetben. Közel fél évszázadig tanított a marosvásárhelyi református kollégiumban, leghíresebb tanítványa saját fia volt.

Bolyai János Kolozsváron született, a bécsi hadmérnöki akadémián végzett, ebben az időszakban kezdte el a párhuzamosok tanulmányozását. Az 1820-as évek elején dolgozta ki és írta meg korszakalkotó felfedezését, a nemeuklideszi geometriát, ennek a foglalata az 1831-ben megjelent Appendix című műve, amellyel – közel egy évszázaddal korábban – megelőlegezte Einstein gravitációértelmezését. A szakirodalom ezt Bolyai–Lobacsevszkij-féle geometriának nevezi, mert az orosz tudós Bolyaitól függetlenül ugyanarra a következtetésre jutott. Felfedezéséről ezt írta egy apjának címzett levelében: „Semmiből egy új, más világot teremtettem.” Jelentőségét csak halála után ismerték fel, latin nyelven írott alapművét hamarabb fordították le a nagy világnyelvekre, mint magyarra. Ma – többek közt – a Holdon egy kráter viseli a nevét, Marosvásárhelyen pedig szobor őrzi a két Bolyai emlékét.

A nagybányai festőiskola és művésztelep

A Münchenben alkotó, nagyra becsült Hollósy Simon két nagybányai születésű tanítványa, Réti István és Thorma János meghívásának eleget téve 1896-ban nyári alkotótábort szervezett a partiumi városban. Ebből bontakozott a nagybányai festőiskola, mely az első modern magyar festőiskola volt, majd a későbbi művésztelep. Az alapítók között találjuk még Ferenczy Károlyt és Iványi-Grünwald Bélát. A város befogadókészsége és festői szépsége maradásra késztette az alkotókat. A Hollósy köré csoportosuló művészek – jól ismervén az akkor divatos európai stílusirányzatokat – új szellemiséget hoztak a magyar festészetbe, főleg a tájképfestészetre hatottak. Nem akartak egyetlen stílusnak sem megfelelni, csak a természetközeliség élményére hagyatkoztak, teret engedve a személyes benyomásoknak. Ez évtizedekre meghatározta a magyar festészetet. Hollósy távozása után 1902-től a művésztelep szabadiskolává alakult, ahová minden előképzettség nélkül bárki jelentkezhetett. Az évek során több ezren fordultak meg a telepen. A történelem alakulása mindvégig befolyásolta a telep életét. Az impériumváltás kiszolgáltatott helyzetbe sodorta a nagybányai festők társaságát, mely 1937-ben feloszlatta önmagát. Az 1940-es újabb határmódosítás után még voltak próbálkozások a hagyományok felélesztésére, 1945 után viszont erre már esély sem volt. Ennyi év távlatából is nagy érdeklődés mutatkozik a nagybányai festőhagyományok iránt, hatása pedig mind a mai napig érezhető.

A székelykapu

Ahogy a neve is mutatja, a székelykapu leginkább Székelyföldön elterjedt, bár más, magyarlakta térségekben, például Kalotaszegen is építik a mai napig. Méretéből fakadóan inkább építménynek számít. A felülről is zárt hatalmas kapukat fából, mégpedig leginkább tölgyfából építik, ez a legellenállóbb az időjárás hatásaira. Az eredeti, nagy székelykapunak mindig két része van: a kiskapu, ezen az emberek járnak ki és be, a másikon pedig – és ez magyarázza a méretet – a szénásszekérnek is be kellett férnie. Az is előfordul, főleg újabb, népies stílusban épített házak esetében, hogy a székelykapunak csak a kiskapuját építik meg, stilizáltabb formában. Ebben az esetben a zsindelytető a legfőbb stíluselem, amely az „igazi”, nagy székelykapunak is kötelező tartozéka a galambdúccal együtt. A székelykapukat mindig díszesre faragják, leginkább hagyományos népi, természeti motívumokkal: virág-, fa- vagy madárminták futnak körbe rajta. Majdhogynem kötelező eleme a felirat is, ez vagy áldást kér a be- és kilépőkre, vagy rögzíti a gazda és felesége nevét és hogy mikor állították a kaput. A lakóházak és udvarok elkerítésén kívül sok helyen templomok, temetők, közintézmények, iskolák elé is székelykapukat állítanak.

A Szent Anna-tó

Székelyföld és Erdély egyik legnevezetesebb természeti látványossága. A tó egy kialudt vulkán kráterében alakult ki a Csomád-hegységben, kb. 950 méterrel a tengerszint fölött, az Olt-völgyétől 2,5 kilométerre keletre, a Csíki medence és Háromszék határán. A fél kilométer átmérőjű tó legnagyobb mélysége 7 méter körüli, csak a kráter belső oldalain lefolyó csapadék táplálja, lefolyása nincs. Pár száz méterre, a Csomád másik kráterében terül el a Mohos tőzegláp, amely a Szent Anna-tóval együtt igen kedvelt turistacélpont, annak ellenére, hogy a környéket a medvék is gyakran látogatják. A tó és a Mohos természetvédelmi területet alkot, ahol szigorú szabályok érvényesek. Bár aszfaltút vezet a partjáig, a Szent Anna-tavat gépjárművel tilos megközelíteni, a tó vizében pedig a fürdést is megtiltották 2018-ban. A legenda szerint a tó úgy keletkezett, hogy a helyén tornyosuló hegy tetején álló vár ura a szomszédos Bálványosvár gazdájával versengve lányokat fogott a hintója elé, az egyik lány, Anna pedig megátkozta, a vár elsüllyedt, és a helyén tó alakult ki.

A csíksomlyói búcsú

A csíksomlyói búcsú a székelyek középkori eredetű fogadalmi zarándoklata, melyet hagyományosan pünkösd szombatján szerveznek meg a Mária-kegyhely templomában, az 1990-es évektől kezdve pedig a Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben. A „napba öltözött asszony” kultusza mindig is meghatározó volt a székelység számára. A tiszteletére szervezett búcsú története 1444-ig nyúlik vissza, amikor IV. Jenő pápa körlevélben buzdította a híveket, hogy segítsék a ferencesek templomépítését. Az erdélyi katolikusok emlékezetében egy legendás csata is a búcsújárás történetéhez tartozik, mely szerint 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem erőszakkal akarta unitárius hitre téríteni a székely katolikusokat. Ennek megalapozottságát az unitáriusok vitatják. Bárhogy is történt, a búcsú azóta össznemzeti zarándoklattá, a magyar összetartozás szimbólumává vált. A rendszerváltást követően, 40 év kényszerű távolmaradás után, a nagy érdeklődés miatt elkerülhetetlenné vált a búcsú újragondolása, így költözött a szabad ég alá, ekkor épült fel a Hármasoltár is. Csíksomlyó legértékesebb ereklyéje a székelyleányarcú Mária-szobor, melynek csodatevő erőt tulajdonítanak. A csíksomlyói búcsú napjainkban is reneszánszát éli. A székely közösségek többsége, de gyakran a távolabbi hívek is gyalog teszik meg az oda vezető utat. Magyarországról különvonatok szállítják a zarándokokat, ami élénkítő hatással van a székelyföldi turizmusra.

Bethlen Gábor (1580-1629)

Erdély fejedelme (1613-1629), I. Gábor néven választott magyar király (1620-1621). Marosillyén született, édesapja haláláig a család ottani várkastélyában nevelkedett, majd miután Báthory Zsigmond elvette tőlük a birtokot, bátyja, Lázár András gyergyószárhegyi kastélyába költözött anyjával és testvérével együtt. Pályája kezdetén több hadjáratban is részt vett, támogatta Báthory Zsigmondot, Székely Mózest, Bocskai Istvánt és Báthory Gábort, de utóbbival szembefordult annak Habsburg-pártisága miatt, és a kolozsvári országgyűléssel magát választatta meg fejedelemnek. Bár a tizenöt éves háborúban a törökök ellen harcolt, később úgy gondolta, hogy a két fenyegető nagyhatalom, a Habsburgok és az oszmán birodalom közül inkább ez utóbbival kell megegyezésre jutni, mert kevésbé veszélyezteti Erdély állami önállóságát. Uralkodása alatt az Erdélyi Fejedelemség részévé vált az európai protestáns hatalmak szövetségi rendszerének, Bethlennek rövid időre Magyarország királyává is sikerült megválasztatnia magát. Gazdasági értelemben felvirágoztatta Erdélyt, a kultúra terén pedig bőkezű mecénásnak bizonyult: gyulafehérvári udvarát politikai és művelődési központtá fejlesztette, ugyanitt református főiskolát alapított, és támogatta az erdélyi diákok nyugat-európai tanulmányait. Bethlen Gábort nagy formátumú államférfiként, Erdély legjelentősebb fejedelmeként tartják számon, akinek uralkodása „Erdély aranykorát” jelentette.

Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842)

Székely-magyar világjáró, nyelvtudós, tibetológus, a tibeti–angol szótár megalkotója. A háromszéki Csomakőrösön született, tanulmányait szülőfalujában kezdte meg, majd a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban folytatta. Több mint másfél évtizedig volt Enyeden, itt kezdett el érdeklődni a magyarok őstörténete iránt is. 1816 és 1818 között a göttingeni egyetemen tanult ösztöndíjjal, itt orientalisztikával foglalkozott, tanulmányai után hazatért Erdélybe. 1819. november 24-én indult útnak Nagyenyedről, felkutatni a magyarok őshazáját. Több ezer kilométert tett meg, jelentős részben gyalogszerrel, Belső-Ázsián keresztül. 1823-ban érkezett a nyugat-tibeti Zanglába, ahol kifejtette tudományos tevékenységének jelentős részét, későbbi utazásai során pedig számos helyen megfordult Indiában és Tibetben. Kőrösi Csoma Sándort a tibetológia megalapítójának tartják. Eredeti nyelven olvasta végig a teljes tibeti buddhista kánont, feldolgozta Tibet történetét, földrajzát és irodalmát, több mint harmincezer szóból álló szójegyzéket készített, és az ő nevéhez fűződik az első hiteles angol–tibeti szótár megjelentetése. Ő volt az első európai, akit Japánban bódhiszattvának (egyfajta „buddhista szentnek”) nyilvánítottak. Élete során mintegy 20 nyelvet sajátított el. A magyar őshazát nem találta meg, bár tervéről sosem tett le. Az indiai Dardzsilingben hunyt el.

Bölöni László (1953)

Labdarúgó, edző. Marosvásárhelyen született, de Dicsőszentmártonban, a Chimica csapatánál kezdett el futballozni. 1970-ben lett a Marosvásárhelyi ASA játékosa, amelynek színeiben 1971. augusztus 22-én mutatkozott be a román élvonalban. 1984 és 1987 között a Steaua Bukarestben játszott, majd a belga Racing Jet (1987–1988), valamint a francia Créteil (1989) és Orléans (1989–1992) profija lett. A ballábas középpályás 484 mérkőzésen 86 gólt lőtt a román élvonalban, a válogatottban pedig 1975 és 1988 között szerepelt, elsőként érve el a száz találkozót (102 mérkőzés, 25 gól). A Steauával négy bajnoki címet és két Román Kupát nyert, 1986-ban a Bajnokcsapatok Európai Kupáját, 1987-ben pedig az Európai Szuperkupát is megnyerte. Részt vett és Spanyolország ellen gólt is szerzett az 1984-es Európa-bajnokságon, 1977-ben és 1983-ban is az év legjobb romániai labdarúgójának választották. A futball mellett fogorvosi diplomát is szerzett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, majd elvégezte a francia szövetség clairefontaine-i edzőképzését is. Edzői pályafutását a Nancynál kezdte (1994–2000), majd dolgozott a román válogatottnál, a portugál Sportingnál, francia (Rennes, Monaco, Lens), belga (Standard Liége, Antwerpen, Gent), görög (PAOK, Panathinaikosz), egyesült arab emírségekbeli (Al-Dzsazíra, Al-Vahda), katari (Al-Hor) és szaúdi (Al-Ittihad) kluboknál is. Portugál bajnokságot és kupát (2002), valamint belga bajnokságot (2009) is nyert, és a világsztár Cristiano Ronaldo nála játszott először felnőtt csapatban.

A székely rovásírás

Máig vitatott eredetű írásforma, saját alfabetikus jelrendszerrel. Szembeötlő jellemvonása, hogy a sémi nyelvekhez hasonlóan a rovásírásos szöveget jobbról balra írják és olvassák. Egyes kutatói szerint ez bizonyítja, hogy a szíriai-föníciai térség arámi írásából származik. Mások úgy vélik, szkíta, avar vagy türk eredetű a rovásírás. A honfoglaló magyarok idejéből fennmaradt régészeti leletek bizonyítják, hogy akkoriban rovásírást használtak. Az országalapítás után terjedni kezdett a latin ábécé, de ötszáz éven át a rovásírás is jelen volt. A mohácsi csata után Magyarország három részre szakadt, a rovásírás pedig csak Erdélyben maradt fenn. A székely rovásírás legkorábbi írásos emlékét az énlakai unitárius templom kazettás mennyezetén találta meg Orbán Balázs néprajzkutató. A rovásírás jelenleg is létező írásforma, a romániai rendszerváltás után nyilvános térben is előszeretettel használják, például helyi elnevezések, településnevek feltüntetésére, de kereskedelmi feliratozásra is. Intézményes keretek között ugyan nem tanítják, de máig szerves része a székely identitásnak.

Arany János (1817-1882)

Költő, a magyar irodalom egyik óriása. Nagyszalontán született, szülővárosa Csonkatornyában ma múzeum őrzi emlékét. Szalontai iskolaévei után a Debreceni Református Kollégiumban tanult. Később Kisújszálláson volt segédtanító, aztán egy időre színésznek állt. 1840-ben feleségül vette Ercsey Juliannát, két gyermekük született. Az írás, olvasás mellett jegyzőként dolgozott Szalontán. Írói pályája 1845-ben indult Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal, de az igazi sikert az 1846-ban írt Toldi című elbeszélő költeménye hozta meg számára, amely a Toldi szerelme és a Toldi estéje révén trilógiává bővült. Ennek köszönheti továbbá barátságát Petőfi Sándorral. Az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban néhány hónapig nemzetőrként szolgált. 1851-ben Nagykőrösre ment, magyart és latint tanítani; több nagy műve ebben az időszakban született. Miután a Kisfaludy Társaság igazgatója lett, Pestre költözött, később a Magyar Tudományos Akadémia titkárává, majd főtitkárává választották. A legnagyobb magyar balladaköltő – ha egyetlen balladáját kéne kiemelni, legyen A walesi bárdok –, de lírai költészete is kiemelkedő. Kései verseit az Őszikék ciklusban gyűjtötte össze. Költeményeinek nyelvi gazdagsága páratlan, a legnagyobb szókincsű magyar költőként tartjuk számon. Eredetiben olvasta a világirodalom remekeit, műfordítóként is jelentős, különösen Shakespeare-fordításai okán. A legenda szerint a Petőfi pesti szobrának avatásán „szerzett” tüdőgyulladásban hunyt el.

Erdélyi Kárpát-Egyesület

Természetjárás, honismeret, környezetvédelem – ezzel a három kulcsszóval írható le Erdély, de talán Kelet-Európa egyik legrégebbi civil szervezetének tevékenységi területe. Az EKE 1891-ben alakult Kolozsváron, három év után pedig Mátyás király szülőházában létrehozta a Kárpát Múzeumot, amely lényegében Erdély néprajzi múzeuma volt. A múzeumot 1902. október 2-án avatták fel, ugyanazon a napon, amelyen leleplezték a város főterén azóta is álló Mátyás-szoborcsoportot. Az EKE népszerűsége a 20. század első évtizedeiben volt a legnagyobb, akkor közel hatezer tagja volt. Trianon után az új, román vezetés felszámolta a Kárpát Múzeumot, az EKE pedig vagyonának maradékát is elveszítette az 1948-as államosítás miatt. A rendszerváltás után, 1991-ben az egyesületet újraszervezték, népszerűsége azóta is töretlen. Tizenhét tagszervezete, közel 1500 tagja van, akik rendszeresen járják Erdély tájait. Az EKE-szervezetek gyakorlatilag minden hétvégén szerveznek tematikus, tanulmányi vagy teljesítménytúrákat, vagy egyszerűen csak kirándulásokat, gyalogosan vagy kerékpárral, a dunai Kazán-szorostól Szatmárig, Nagyváradtól a Gyimesekig. A túrákon és az éves táborozásokon a tagságon kívül sokan mások is részt vesznek, a programjaik népszerűek minden korosztály körében. 1892 és 1948 között kiadták az Erdély című folyóiratot, majd 1991-től utódját, az Erdélyi Gyopárt. Ezenkívül túraútvonalak leírásait és egyéb turisztikai és honismereti könyveket is kiad.

Kós Károly (1883-1977)

Író, építész, grafikus, művészettörténész, etnográfus, politikus. Temesváron született, középiskolai tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban végezte, diplomát a budapesti József Nádor Műegyetem építész szakán szerzett. Építészi, tervezői munkájában elsősorban a kalotaszegi népi architektúra, az erdélyi népművészet motívumai inspirálták. 1916-ban ő tervezte IV. Károly király koronázási ünnepségeinek díszleteit, de olyan épületek tervezése is az ő nevéhez fűződik, mint a budapesti Állatkert pavilonjai, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, Mátyás király szülőházának restaurálása, számos templom, iskola, lakóház. 1919-ben megalapította a rövid életű Kalotaszegi Köztársaságot, Trianon után, 1921-ben – Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal közösen – kiadta a Kiáltó szó című röpiratát, amely megfogalmazta a kisebbségi építkezés alapelveit, a politikai cselekvést a magyarság nemzeti autonómiája érdekében. 1924-ben írótársaival megalapította az Erdélyi Szépmíves Céh kiadóvállalatot, alapító tagja a helikoni íróközösségnek, 1931-től ő szerkesztette az Erdélyi Helikont, szervezte a helikoni irodalmi találkozókat. Sztánai házát, a legendás Varjúvárat 1944-ben a románok kifosztották, ekkor Kolozsvárra menekült. Az erdélyi közélet aktív, fontos figurája volt, politikai rendszereken átívelően. Irodalmi munkásságából kiemelkedik Az országépítő és a Varjú-nemzetség című regénye, valamint a Budai Nagy Antalról írott drámája. Őt tartják a transzilvanizmus mint szellemi mozgalom „atyjának”.

Ady Endre (1877-1919)

Költő, újságíró. A szilágysági Érmindszenten (ma: Adyfalva) született, „hétszilvafás” nemesi családban. Tanulmányait szülőfalujában kezdte, aztán a nagykárolyi piarista gimnáziumban tanult. Innen a szabadabb szellemű zilahi református kollégiumba került. Joghallgató volt Debrecenben és Pesten, temesvári és zilahi kitérők után az általa „Pece-parti Párizs”-nak nevezett Nagyváradra ment. Itt újságíróként dolgozott, kitűnt kritikus hangvételű, társadalombíráló írásaival, a magyar politikai újságírás megkerülhetetlen alakja lett. 1903-ban ismerkedett meg a Párizsban élő, Váradról elszármazott Diósyné Brüll Adéllal, aki Léda néven évekig múzsájává vált, szerelmi viszonyuk kilenc évig tartott, sűrű párizsi látogatásokkal. Első két verseskötete nem keltett különösebb feltűnést, az áttörést az 1906-ban megjelent, irodalomtörténeti mérföldkőnek számító Új versek hozta el, igazi sikerre pedig a Vér és arany kötetével tett szert. A Holnap nevű váradi irodalmi csoport alapítója volt, és a 20. század meghatározó irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak a körébe tartozott. Ismert volt bohém életviteléről, számos kalandjáról (halálát valószínűsíthetően szifilisz okozta). 1915-ben vette feleségül az ifjú Boncza Bertát – Csinszkát –, aki haláláig társa, verseinek ihletője lett. Költészete rendkívül sokrétű, zsoltáros hangvételű, istenes versek, szerelmi költemények, a magyarság sorskérdéseit boncolgató alkotások egyaránt a részei, szimbolizmusa stílusteremtővé vált. 1919 januárjában hunyt el egy budapesti szanatóriumban.

Benedek Elek (1859-1929)

Író, újságíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője, akit a közösségi emlékezet „Elek apó”-ként, illetve a „nagy mesemondó”-ként tart számon. A háromszéki Kisbaconban született, tanulmányait Székelyudvarhelyen, majd Budapesten végezte. Diákkorában néprajzi gyűjtőúton vett részt, később fővárosi lapok munkatársaként dolgozott. 1884-ben feleségül vette Fischer Máriát, akivel haláláig boldog házasságban élt (az asszony öngyilkos lett férje halála után, együtt temették el őket). 1887-től 1892-ig magyar országgyűlési képviselő. Több napilap és folyóirat szerkesztője volt, részt vállalt az első irodalmi igényű, hazafias szellemű gyermeklap, Az Én Újságom, majd a Jó Pajtás szerkesztésében, ifjúsági könyvsorozatot is kiadott. Az ifjúság számára készült meseátdolgozásait tartalmazó Ezüst mesekönyv és Arany mesekönyv nemzedékeken át a gyermekek legfőbb olvasmányai közé tartoztak, számos újrakiadást, átdolgozást megértek. Írt verseket, regényeket, színdarabokat, történelmi és irodalomtörténeti tárgyú munkákat is. A trianoni békediktátum után, 1921-ben hazatért Erdélybe, szerkesztette a Cimbora gyereklapot, és szülőfalujában, Kisbaconban élt haláláig. Írói végrendeletének híres utolsó szavai: „… fő, hogy dolgozzanak.”

A vajdahunyadi vár

Erdély legimpozánsabb, jórészt épen maradt középkori vára, amelyet Mikszáth Kálmán „a várak királyá”-nak nevezett. Zsigmond király 1409-ben Hunyadi János apjának, Vajknak adományozta Vajdahunyad városát. A kaputornyos, védőbástyás, külső tornyos lovagvár építését Hunyadi János kezdte meg az 1440-es években. A kormányzó halála után özvegye, Szilágyi Erzsébet építtette a Mátyás-loggiát (a legkorábbi, máig fennmaradt reneszánsz építmény Erdélyben). A Hunyadiak korát követően két jelentős építési korszak alakította a vár arculatát: Bethlen Gábor országlása alatt (17. század eleje), illetve Zólyomi Dávidné Bethlen Katalin birtoklása idején (17. század közepe). A Habsburg uralom alatt a vár kincstári tulajdonná lett, így elkerülte a megsemmisítési parancsot. A 18. században két nagy tűzvész is pusztította az épületet. Az 1870-es évektől kezdve jelentős felújítási munkálatokat végeztek, a kor ízlésének megfelelően: egyes részeket megsemmisítettek, helyükre új elemeket építettek (ezeket a változtatásokat később részben kijavították). A vár tudományos igényű restaurálása Möller István nevéhez köthető. 1956 óta újra folyamatosan zajlanak a helyreállítási munkálatok a helyszínen. A vajdahunyadi vár a magyar nemzet építészeti ereklyéje, olyannyira, hogy az 1896-os millenniumi ünnepségek alkalmából elkészítették mását a budapesti Városligetben. Fontosabb látványosságai: a várkút, a lovagterem, az országház, a Mátyás-loggia, a Nebojsza-torony, a Kapisztrán-torony.

Szervátiusz Jenő (1903–1983)

„A legerdélyibb magyar szobrász” Kolozsvárott született. A családi hagyományt követve kerékgyártó mesterséget tanult, de asztalosként és szekérkészítőként is dolgozott. 21 éves korában faragta első faszobrát, melynek kapcsán a kolozsvári iparosegylet ösztöndíjasaként Vágó Gábor műtermében dolgozott, majd kijutott a párizsi École Libre esti tanfolyamára. Tanulmányai nyomán alakult ki jellegzetes stílusa, amely ötvözi a népies indíttatású fafaragás leleményét a modern képzőművészeti irányzatok, különösen az expresszionizmus eszköztárával. 1927-ben hazatért és beiratkozott a kolozsvári Képzőművészeti Akadémiára. Az 1930-as évektől kezdve bejárta Erdélyt, élt és dolgozott Nagybányán, Gyergyószentmiklóson, Csíkménaságon és Csíksomlyón. 1949-től 1965-ös nyugdíjazásáig a kolozsvári képzőművészeti főiskola tanára volt. Az ötvenes évek kemény kommunista diktatúrája idején elszenvedett mellőzést követően a hatvanas években hivatalosan is elismerték: érdemes művész címet és állami díjat kapott. Több mint ezer szobrot, domborművet alkotott. A legismertebbek: a farkaslakai Tamási Áron-síremlék (fiával, Szervátiusz Tiborral közösen), a pápai Jókai Mór-emlékkő, Cantata Profana (dombormű). Életének utolsó éveit Budapesten töltötte. Ars poeticája olyan egyszerű és kemény, mint a szobrai: „Az mentette át életemet a sok szenvedésen, hogy dolgoztam és dolgoztam (…) mentül jobban rúgtak, annál többet dolgoztam.”

Szabó Katalin (1967)

Tornász, minden idők legsikeresebb erdélyi magyar sportolója, négyszeres olimpiai bajnok. Zágonban született, de már hat évesen felfedezték tehetségét és az ónfalvai (Onești) sportiskolába, később pedig a dévai olimpiai központba került. Az első női tornász, aki kétszer, 1980-ban és 1982-ben is megnyerte az egyéni összetett versenyt ifjúsági Európa-bajnokságon. Az 1983-as göteborgi Európa-bajnokságon mutatkozott be a felnőtt mezőnyben, ahol rögtön megnyerte a felemáskorlát és a talaj aranyérmét, ugrásban ezüst-, egyéni összetettben pedig bronzérmes lett. Ugyanabban az évben, Budapesten talajon világbajnok lett, egyéni összetettben pedig újra harmadik. Karrierje csúcsát az 1984-es los angelesi olimpia jelentette, ahol csapatban, ugrásban, gerendán és talajon is aranyérmes lett, az egyéni összetett versenyben pedig a dobogó második fokára állhatott fel. 1987-ben, Rotterdamban a román csapattal újra világbajnok lett, majd visszavonult és edzősködni kezdett. Férjével, Tamás Krisztiánnal és két gyermekével Franciaországban él. Zágonban óvoda, Sepsiszentgyörgyön pedig sportcsarnok viseli a nevét.

Barabás Miklós (1810-1898)

Festő, grafikus, fényképész. A háromszéki Márkosfalván született, a nagyenyedi kollégiumban és Kolozsváron kezdte tanulmányait, ebben az időben a rajzolás, az olajfestés technikáit tanulta, a festészet alapjait az erdélyi szász tájképfestőtől, Franz Neuhausertől sajátította el. 1829-ben a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult tovább, egy év múlva visszament Kolozsvárra, ahol Barra Gábor tanította a litográfia fortélyaira. 1831-1833 között Bukarestben dolgozott, ott vált divatos arcképfestővé. Ezután Itáliába ment tanulmányútra, itt találkozott William Leighton Leitch angol akvarellistával, aki nagy hatással volt rá. Visszatért Pestre, és a város művészeti életének fontos figurájává vált. Számos megrendelést kapott, ő volt az első magyar festő, aki meg tudott élni festészetből. Képeinek egy része biedermeier hangulatot áraszt. Elsősorban portrékat festett, megörökítette a kor irodalmi, politikai, művészeti, társasági életének kiemelkedő alakjait (Széchenyi István, Vörösmarty Mihály, Liszt Ferenc, Petőfi Sándor, Arany János, Eötvös József és mások). A portrék mellett zsánerképek és tájképek is kikerültek a keze alól, ilyen például a Vásárra induló román család vagy az Alföldi táj gémeskúttal, de megfestette a Lánchíd alapkőletételét is. Önéletírása kiváló korrajz.

A kürtőskalács

A kürtőskalács a Kárpát-medencei vásárok nélkülözhetetlen fogása, egy világszerte ismert és kedvelt sütemény. A valószínűleg német eredetű, Székelyföldön megőrzött és tökélyre fejlesztett kürtőskalácsot elsősorban ünnepi alkalmakra készítették. Hagyományos elkészítése: az édes kelt tésztából készült szalagot egy csonkakúp alakú sütődorongra tekerik, kristálycukorba hengergetik, majd forró vajjal kenegetve faszénparázs fölött aranybarnára sütik. A még forró kalácsot megforgatják cukorral kevert fahéjporban, kakaóporban vagy apróra tört dióbélben. Elkészítési módjának és ízesítésének ma már csak a képzelet szab határt. Bár származásának kérdése és védjegyének tisztázása sok vitát eredményezett az évek során, a téma szakértői szerint a kürtőskalácsot említő első írásos dokumentum a 17. századi Erdélyből származik. A 18. század végére az egész magyar nyelvterületen elterjedtek a kürtőskalács különböző változatai, de Székelyföldön kívüli népszerűségének a 20. századi polgárosodás véget vetett. Az 1968-as romániai ideológiai lazítás nyomán a kürtős ismét keresetté vált, különösen a turisták által felkapott üdülőhelyeken, és ez a tendencia a rendszerváltást követően csak erősödött. Így vált az egyszerű, de nagyszerű sütemény Székelyföld és Erdély imázsának meghatározó elemévé, a székely-magyar identitás szimbólumává.

Gábor Áron (1814-1849)

Székely tüzérőrnagy, az önálló székely tüzérség megteremtője, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőse. A háromszéki Bereckben született, székely határőrcsaládban. A csíksomlyói katolikus gimnázium elvégzése után bevonult a háromszéki határőrezredbe, Gyulafehérváron, Pesten és Bécsben szolgált. Leszerelése után szüleinél élt Bereckben, majd Moldvába ment, itt érte a forradalom kitörésének híre, mire hazatért. 1848 novemberében a sepsiszentgyörgyi székely népgyűlés megbízta a lőszergyártás és hadfelszerelés megszervezésével. Híres felajánlása, miszerint „lesz ágyú!”, szállóigévé vált. Tartotta a szavát: néhány hónap alatt 70 ágyút öntetett, és ezzel jelentősen hozzájárult a császári csapatokkal szembeni ellenállás időleges sikeréhez. Érdemei elismeréséül Kossuth Lajos őrnagyi rangban az önálló székely tüzérség főparancsnokának nevezte ki. 1849. július 2-án az Uzon és Kökös közti csatában vesztette életét: ágyúgolyó találta el. Holttestét a közeli Eresztevényben temették el. Ágyúi közül egyetlenegy maradt fenn, ezt a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban őrzik.