Az ember, aki 30+ évnyi erdélyi magyar történelmet hord az egyik zsebében...

Elöljáróban annyit, hogy nem akarok, nem is feltétlenül tudnék objektíven viszonyulni Bakk Miklóshoz. Picit eltöprengtem a szöveg megírása előtt, és arra a következtetésre jutottam, hogy ő a legnagyobb élő erdélyi magyar gondolkodó, akit személyesen ismerek. 2010 és 2014 között együtt csináltuk a Reflektórium néven futó blogot: Bakk Miklós, Fall Sándor, Papp Attila Zsolt meg én. Úri passzióból. Félig poénosan a négy testőr neveit aggattuk egymásra.

Bakk Miklósra értelemszerűen az Athos név illett.

Aki olvasta Dumas remekmű-sorozatát, tudja, miért. Bakk Miklósról egy marslakó is két kattintással megtudhatja, hogy 1952-ben született Székelyhídon, Kézdivásárhelyen járt iskolába, villamosmérnöki diplomát szerzett Temesváron, aztán később a filozófia doktora lett, volt mérnök, újságíró, politikus, egyetemi oktató, az erdélyi magyar politika és közélet szinte minden jelentős szegmensének fontos szereplője és a sort hosszan lehetne folytatni. Ami (számomra legalábbis) az együttléteink során elmesélt sztorikon túl hiányzott:

egy összefüggő, ha tetszik, „nagy Bakk Miklós-történet”,

amely bizonyos értelemben összerakja a puzzle darabjait, betömi a külső szemlélő értelmezési síkján tátongó likakat. Na és éppen ezt hozta tálcán Tóth László életútinterjú-kötete (Erdélyi színterek, politikai spektrumok – beszélgetés Bakk Miklós politológussal), amely 2023-ban jelent meg a baróti Tortoma Kiadónál. A kötet nagyon fegyelmezetten, ha tetszik, hagyományosan épül fel: a kérdező szép sorban feladja a labdákat Bakk Miklósnak, nem firtat, nem megy bele részletekbe. Azt mondhatnám, elegánsan átengedi a teret a válaszolónak, aki a maga részéről szintén elegánsan, ugyanakkor az olvasó figyelmét mindvégig fenntartva meséli el életútját, amely számos ponton összekapcsolódik az 1989-es kardinális fordulat előtti és utáni erdélyi magyar közösségének életútjával. A kötet hátsó borítóján írja Tóth László, hogy véleménye szerint „az igazi történelmet emberi sorsokon és általuk feltárt históriákon keresztül ismerhetjük meg”. Nyilván lehet ezzel a mondattal vitázni. Mert mi az, hogy „igazi” történelem? És mennyire lehetünk biztosak abban, hogy egy ember által elmesélt történetek pont úgy történtek, ahogy? Viszont az tény (legalábbis egyelőre), hogy a történelmet emberek csinálják, a történelemben emberek vesznek rész, emberek szenvedik… és emberek mesélnek róla. Bakk Miklós pedig irtó izgalmasan, ugyanakkor (könnyű annak, aki oktató, megvan a tapasztalata) közérthetően mesél a történelemről. Talán egyetlen kivétellel. A kötet a kezdetekkel, mármint Bakk Miklós életútjának kezdeteivel indul, mivel is indulna mással. És pár bekezdés után kiderül, hogy az interjúalany alapos családfakutatást végzett.

Félreértés ne essék, a családfakutatás fontos dolog.

Hozzátartozik a folyamathoz, amelynek szerencsés végkifejleteként az ember megérti, honnan jött és mit miért tesz éppen. Igen ám, de akármilyen izgalmas dolog is a felmenők egyre szerteágazóbb gyökérszálain végigmenni, amikor valaki más olvas róluk, előbb-utóbb csak egy kusza fonatot lát maga előtt… elveszti a fonalat. Így jártam én is. Amit viszont kiemelkedően fontosnak tartok Bakk Miklós történetmesélésében (itt lép színre újra meg újra az a bizonyos gondolkodó): sose csak a pőre történetet meséli el, legyen szó családról, politikai történésről, egyetemi csatározásokról, az erdélyi autonómia-kísérletekről vagy a Soros Alapítványról. Minden esetben beleszövi a történetbe saját, nagyon alapos, nagyon tisztán megfogalmazott vízióját az adott tárgyról. Idézek egy picit, pont a (számomra legalábbis) nehezen emészthető családi fejezetből:

Mit is mondhatnék erre: pontos. És hadd tegyek hozzá még egy ide kapcsolódó idézetet, amely érzésem szerint Bakk Miklós gondolatvilágának, világnézetének egyik kulcsa:

Nincs szándékomban végigszemlézni a könyv fejezeteit, ugyanis Bakk Miklós sokkal jobban mesél a saját, illetve az erdélyi magyar közösség (és nem csak) sorsát befolyásoló történésekről, folyamatokról, amelyeknek akár gyakorló RMDSZ-politikusként, akár a kisebbségpolitika stratégiáinak, az erdélyi autonómia-koncepciók kidolgozásában mindvégig aktív, adott esetben szerzői szerepet vállaló stratégájaként, akár az erdélyi magyar sajtó markáns alakjaként, akár kulcsfontosságú könyvek szerzőjeként, egyetemi oktatóként, politológusként részese volt és ma is az. Felvillantanék néhány gondolatot, amelyek bárki számára hasznos lehetnek, aki ezeken az erdélyi végeken valamiféle közösségi szerepvállalásban gondolkodik… vagy nem. Itt van például a politikai pálya. Bakk Miklós nyolc évig volt önkormányzati képviselő a bánsági Lugoson, továbbá folyamatosan jelen volt az RMDSZ vezető szintjét befolyásoló munkacsoportokban. És az ebből adódó egyik következtetése így hangzik:

„Megértettem, hogy a politika nem intellektuális vállalkozás elsősorban…”

Persze, nem árt, ha egy politikus gondolkodik, viszont a lényeg minden körülmények között a döntés, a cselekvés. Az intellektuális „politikai aktor” dolga lényegében az, hogy víziókat, stratégiákat dolgozzon ki, amelyeket aztán a gyakorló politikusoknak vagy sikerül megvalósítaniuk, vagy nem. Bakk Miklós teljes mértékben teljesítette ilyen értelmű, intellektuális vállalását, amennyiben például több, az erdélyi autonómiára vonatkozó stratégiát dolgozott ki. A kötetből kiderül, nem rajta múlt, hogy ezek nem valósultak meg, sőt, az sem, hogy az erdélyi autonómia vagy a szintén a problémakörhöz kapcsolódó transzilvanizmus kérdése az elmúlt évtizedek során szép lassan lekerült a különböző politikai tárgyalóasztalokról. Az tény, hogy az autonómiagondolat nem tűnt el, illetve a transzilvanizmus, mint valamiféle mozgalom ma is létezik. Bakk Miklós e tekintetben, mint maga mondta több alkalommal is, konstruktív pesszimistának vallja magát. Ahol a konstruktív azt jelenti, hogy nem kell lemondani az autonómia, a transzilvanizmus át- illetve újra- meg újragondolásáról. A pesszimizmusról pedig ezt mondja a kötetben:

Egy másik, a jelenlegi Románia regionális mentalitásainak megértését nagy mértékben segítő gondolatsor a multikulturalitásra vonatkozik. Bakk Miklós arról beszél az interjúban, konkréten a Bánsággal kapcsolatosan, hogy nem igazán kedveli ezt a kifejezést. Inkább arról van szerinte szó, hogy a Bánságban a különböző származású és nyelvű társadalmi rétegek kialakítottak egy olyan együttélési modellt, amely ugyan nem (volt) stabil, vagyis nem jelentett kiegyensúlyozottságot a különböző nyelvi csoportok között, elfogadott (volt) mindenki számára. Persze, román asszimilációs nyomás volt és feltehetően most is van, viszont a bánsági közösségek egészen más történelmi háttérből érkeztek, ha tetszik, a Trianont követő időszakba, mint például a székelyföldi vagy közép-erdélyi közösségek. Hogy milyen ez a háttér és hogyan befolyásolta a közösségek viszonyulását az új történelmi helyzetekhez? Benne van a könyvben, röviden, velősen, tessék elolvasni. Végül még egyetlen dolgot emelnék ki a kötetből, amelyet személy szerint kicsit irigylek Bakk Miklóssal kapcsolatban. Nem kártékony az irigységem, inkább, hogy tőle kölcsönözzek, magamra nézve „konstruktívan szkeptikus”, vagyis nem hiszem, hogy a nyomaiba tudnék lépni, bár nagyon fontosnak tartom.

A kötetet záró (és legrövidebb) fejezet címe: Körbeéltem Erdélyt.

És valóban: Bakk Miklós hosszú ideig élt a Székelyföldön, aztán a Bánságban, majd Erdély „szívében”, Kolozsváron, és a kör ma sem zárult be, ugyanis fél lábbal visszaköltözött Kézdivásárhelyre. Úgy gondolom, az erdélyi viszonyrendszerek folyamatos dinamikáját csak úgy lehet a maguk mélységeiben, magasságaiban és változásaiban megérteni, ha az ember tudja, hol él. De nem ám könyvekből, bedekkerekből, turisztikai élmények, netán (ha az ember történetesen politikus) választási kampánykörutak alapján. Hanem úgy, hogy belakja a tájat, amelynek történelméről, valóságáról, esetleges jövőlehetőségeiről gondolkodik. Bakk Miklósnak ez sikerült. És ezért (is) annyira jelentős gondolkodó. És ezért (is) sikerül olyan pontosan beszélnie bármiről, amely a figyelme terébe kerül. Ezzel ajánlom a kötetet bárki szíves figyelmébe, aki akárcsak érdeklődik Erdély iránt.