A kvótanépszavazás, az erdélyi szempont és a rövidlátó detektívek (INTERJÚ)

Kinek a kudarca és kinek a sikere a népszavazás – ha lehet ezt mondani egyáltalán?

Ahogy lenni szokott ilyenkor: mindenki győztes. A népszavazás közjogilag nem érvényes, viszont olyan kérdésre vonatkozott, amelyre a kormánynak amúgy is megvan a közjogi felhatalmazása. A népszavazás ezért alapvetően egy politikai legitimációs gyakorlat volt, amelyben az eredmény és az érvényesség egyszerre tárgya az értelmezési küzdelemnek. Legtöbb kommentár, főleg a külföldiek – nem függetlenül a létező és önfenntartó kliséktől – belpolitikai okokra vezetik vissza a népszavazás kiírását, az Orbán-kormány legitimációs szükségletére a Jobbikkal szemben.

Én viszont úgy gondolom, hogy inkább külpolitikai, europolitikai okai vannak ennek. Orbán az európai politikában akarja felgyorsítani azokat a folyamatokat, amelyek számára kedvezőek, illetve kedvezőbbek lesznek akkor, amikor az európai intézményrendszer reformjának a vitája ténylegesen is elkezdődik.

Orbán bejelentette, hogy alkotmányt módosítanak úgy is, hogy nem érvényes a népszavazás. Mi szükség volt akkor arra, hogy mindenképp megrendezzék a referendumot? És ha tényleg elhitték, hogy érvényes lehet, mit rontottak el?

Mivel a népszavazás elsősorban politikai felhatalmazásról szólt, és nem egy közvetlen közjogi cél eléréséről, amelynek a lehetőségét a magyar kormányzati rendszer alkotmányos alapjai amúgy is biztosítják, szükségessége, mint mondtam, Orbán európai szerepvállalásából következik, és nem az alkotmánymódosítás feltételeinek biztosításából.

Orbán Viktor szavaz. Sikerült üzennie Brüsszelnek?|Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Az persze jó kérdés, hogy a hosszú kampány alatt meddig hitte a Fidesz, hogy a referendum érvényes is lehet, és mikortól kényszerült szembenézni azzal, hogy az eredmény értelmezését magára a NEM-ek magas százalékára hegyezze ki. Az 50%-os érvényességi küszöböt egyébként épp a Fidesz alkotmánya, a 2011-es alaptörvény vezette ismét be, ez volt az érvényességi küszöb 1997-ig. A mostani népszavazás a hetedik volt Magyarországon az 1989-es rendszerváltó év óta, és 50%-os részvételt mindössze két alkalommal sikerült jegyezni, az először az 1989-es, úgynevezett „négyigenes” népszavazáskor, valamint a Fidesz által kezdeményezett 2008-as referendumon. Mindkét esetben erőteljes rendszer-, illetve rezsimváltó hangulat volt az országban, ami jó alapot biztosított a mozgósításhoz.

Az 50%-os részvétel mint érvényességi küszöb egyébként inkább kivétel, mint általános szabály, ha több ország gyakorlatát összevetjük. Annyi bizonyos, hogy e küszöb mellett valószínűleg kevesebb érvényes népszavazást lehet jósolni, a népszavazásoknak tehát nem annyira közjogi, hanem inkább politikai törésvonalakat újraíró, illetve erősítő szerepe lesz.

Lehet-e következtetni az eredményekből a Fidesz támogatottságának jelenlegi állására? Mit üzentek a magyar emberek Brüsszelnek – és mit Budapestnek?

Én úgy fogalmaznék, hogy az eredmény Orbán népszavazás által megerősített üzenete Brüsszelbe. Ez az üzenet is értelmezési küzdelmek tárgya lett. A nemzetközi sajtóban megjelent kommentárok többségében – bár ez most átalakulóban van – a bevett értelmezés szerint Orbán „Európa-ellenes populista” vagy legalábbis euroszkeptikus.

Emögött azonban egy redukcionista értelmezés rejlik: „Európa” nem más, mint a létező uniós intézményi status quo. Minden, ami ezt megkérdőjelezi, az „Európa-ellenes”. Ebbe nem fér bele, hogy e status quo megkérdőjelezése lehetséges Európa mint civilizációs egység talaján is.

Elindíthat-e a magyarországi népszavazás egy referendum-sorozatot Európában?

Nem látok a jövőbe, de az bizonyos, hogy vannak erre utaló jelek. Sőt, arra is gondolok, hogy amennyiben ilyen népszavazásokra sor kerül, különbség is megfigyelhető lesz talán Európa nyugati és keleti fele között.

Kelet-Közép-Európában az esetleges népszavazási kezdeményezések inkább a magyar mintát követnék majd, azaz országos népszavazási kezdeményezésekre lehet talán számítani, tiltakozásképpen a jelenlegi európai bevándorláspolitikai irány ellen. Európa nyugati felén inkább a francia Allex kisváros mintája terjedhet: helyi közösségek kezdhetnek tiltakozni az országosan már régóta működtetett bevándorláspolitika helyi konzekvenciái ellen.

Van-e olyan szempont, amellyel mi, erdélyiek járulhatnánk (vagy járulhattunk volna) hozzá a migrációs problémának a megértéséhez?

Elvileg természetesen van ilyen szempont, hiszen kétségtelenül van különbség az őshonos kisebbségi csoport és a bevándorlók, az Európán belüli egyezményesen kialakított szabad mozgás és a kívülről jövő migrációs ostrom között. A népszavazás elnyúló kampányában ezek mind meg is jelentek, de a kampány – mint a kampányok – csak azoknak a „megértéseknek” kedvez, amelyek fenntartják vagy erősítik a polarizációt.

Ilyenkor, ahogy Oscar Wilde megfogalmazta, rövidlátó detektívek üldözik a nyilvánvalót. Szóval, hogy a divatos műszót használjam, az egységes magyar médiatér nem kedvezett az erdélyi szempontnak. Csak szaporította a rövidlátó detektívek számát, és a nyilvánvaló továbbra is megfoghatatlan maradt – mondom keserűen humorizálva...