Még a transzilvanisták is Untold-ritmusra tolják

Idén tízéves a kolozsvári Untold fesztivál, amely megszületése óta beszéd- és felháborodástémát szolgáltat a nyár végi uborkaszezonban chillező helyi sajtónak és a folyamatosan pörgő kommentszekciók bugyrainak. Olyan, mint egy jól megírt irodalmi karakter: eleven, kézzelfogható, belső feszültségekkel teli, magában hordozza az átalakulás és az azzal járó konfliktus lehetőségét. Nem feltétlenül szerethető, de a belső ellentmondásai és a kontextus, a viszonyrendszer, amiben létezik, valamilyen érzelmi reakciót minden olvasóból kivált.

A világ harmadik legnagyobb fesztiváljaként számon tartott Untoldot Európában csak a belga Tomorrowland előzi meg, és minden évben több mint 400 ezer látogatót vonz, akiknek negyede külföldről érkezik. Az idei kiadás költségvetése 24 millió euró, Kolozsvár és Kolozs megye 120 millió eurót profitálhat 2025-ben a rendezvényből. A statisztikák szerint egy látogató átlagban 700 eurót költ el négy nap alatt, és 12 ezren foglalnak szállást a fesztivál idejére.

A hajnali 7 óráig tartó bulik zajszintje rendszeresen meghaladja a határértéket, ami a közeli gyermekkórház betegeit és a Sétatér mellett lakókat különösen érinti. A fesztivál miatt három hétre lezárják a központi park nagy részét és a környező utcákat, ami tovább növeli a forgalmi dugókat, túlterhelve így a városi infrastruktúrát. A rendezvény a világon egyedülálló abban a tekintetben, hogy egy ilyen sűrűn lakott központi terület ad neki otthont, emiatt számos lakos dönt úgy, hogy ebben a periódusban elhagyja a várost.

A kerek évfordulóra Untold X-nek becézett fesztivál szervezői egy hete sejtelmesen úgy nyilatkoztak, hogy ez az utolsó Untold Kolozsváron, ahogy eddig ismertük,

Ezt többen is úgy értelmezték, vagy szerették volna úgy értelmezni, hogy nem lesz többé Untold, ám inkább egy PR-húzásról lehet szó, amivel fokozni akarták a fesztivál életében hamarosan bekövetkező változásokkal kapcsolatos várakozásokat. Néhány hét múlva okosabbak leszünk e tekintetben is, és a jövőre vonatkozó találgatások nem különösebben érdekelték az Untold-közösséget, ők bulizni, szórakozni és magukat jól érezni érkeztek.

Sosem laktam a belvárosban, így közvetlenül nem voltam kitéve a fesztivál zajának, amit ugyan néhány távolabbra eső lakóhelyemen hallottam, de semmilyen formában nem befolyásolta a hétköznapi életvitelemet. Úgy voltam az Untolddal, hogy nem különösebben érdekelt a zenei felhozatal, ezért közönyös távolságtartással figyeltem a körülötte zajló felhajtást.

Idén viszont úgy döntöttem, itt az ideje közvetlenül is szemügyre venni a híres-hírhedt fesztivált, mielőtt – és itt most spekulálok – újratervezik, újramárkázzák, ezért az ilyen szempontból mégiscsak utolsó kiadás első csütörtöki napján, fél 7-kor teljes harci felszerelésben jelentkeztem a beléptetőkapuknál, amelyek előtt a szervezők két sorba terelték a jó népet, ugyanis a férfiak és nők külön-külön nyertek bebocsáttatást az elektronikus zene paradicsomába.

A sajtó munkatársait és az egyéb akkreditált látogatókat egy kiskapun engedték be, ezt a nők és a férfiak is használhatták.

mint anno az első líceumi napomon, kilencedik osztályosként, amikor felcsendült a szünetben a sulirádióban a Barbie Girl, amit a Nana Lonely-je és Ossian Magányos angyala követett, mert mégsem telhet egy szünet rockzene nélkül, elvégre Gyergyóban voltunk. Erről még később szót ejtek.

A bejárat után közvetlenül a 4. Gemina gyalogoshadosztály sátra állt. A román szárazföldi erők egyik fő egységének székhelye Kolozsváron van, ezért a nagyközönségnek is felvonultattak némi haditechnikát, robotkutya is volt, páncélozott járművekbe is be lehetett szállni, és lőfegyverekkel is szorosabb ismeretséget lehetett kötni. Hiába a kora érkezés, a tömeg végeláthatatlan sorokban hömpölygött a Sétatéren. A színes kavalkád leginkább egy gigantikus hangyabolyra hasonlított, amiben központi irányítás nélkül, feromonos ösvények mentén, decentralizált viselkedés mellett közlekedtek a látogatók, akik a hangyákhoz hasonlóan alkalmazkodtak egymáshoz, lassítva, gyorsítva kerülgetve egymást.

Volt minden, de tényleg, mint a búcsúban, amit pénzzel szoktak járni. A készpénzt már régóta száműzték a területről, a karszalagra erősített lapkával lehetett fizetni, amire a számos feltöltőpont egyikén utaltam némi lejt. Meglepetésemre az árak tűrhetőek voltak, némiképp többre számítottam, de

Aki nem akart 33 lejt kiadni a szűretlen Hoegaarden vagy a Corona sörért, az 19 lejért is vásárolhatott csapolt vagy dobozos Madrit vagy Bergenbiert. A long drinkért egységesen 39 lejt kellett kiperkálni, a 40 ml tömény 25 lej volt, míg a 30 ml 19 lejbe fájt. A fél literes koktélokon már igencsak vastagon fogott az árceruza, 79 lejért mérték a nedűt. A fél literes üdítők, a két és fél decis energiaitalok szintén 19 lejt kóstáltak, míg a feles ásványvízért 14 lejt kértek, ami felháborítóan sok. A köztéri vízcsapokat nem zárták le, így sokan onnan pótolták a folyadékot.

Nemcsak inni, enni is kell. Ott már 50 lej alatt nemigen lehetett megúszni a dolgot, mármint ha valaki kiadósat szeretett volna enni. Persze meg lehetett elégedni a 30 lejes óriáslángossal, aminek csak a neve óriási, a mérete alig 180 gramm, ezért maximum óriási rablásnak nevezhető. Volt még 40 lejes kürtőskalács, 21 lejes 200 grammos szalmakrumpli is, természetesen magára. A hamburgerek árai 55-65 lej között ingadoztak, a szuperhotdog 47 lej volt, az eggyel kisebb tesója 39 lejt ért, míg a klasszikus verzió 37 lejbe került.

Hiába volt csütörtökön országos gyásznap Ion Iliescu halála miatt, az Untoldon már délután úgy szólt a zene, mintha ebbe az egy napba akarták volna belesűríteni mind a négyet. A folyamatosan áramló tömeg, a monoton dobgépek és a megdörrenő basszus szédítő elegyet adott, beletelt egy kis időbe, amíg konstatáltam, hogy ez így lesz a nap hátralévő részében.

A fesztiváldivat mindenütt ugyanolyan. Színek minden mennyiségben,

a női western csizma soha nem megy ki a divatból,

mint ahogy a bakancs sem, és a különcöket is meg lehetett találni.

Igyekeztem, hogy még napfényben készíthessek fotókat, ezért gyorsan bejártam hosszában a területet. A sok fotózás gyorsan merítette a telefont, ezért kerestem volna töltőpontokat, ahol energiát pumpálhatok a készülékbe, de egy jó óra után sem találtam ilyesmit. A szervezők tanácstalanok voltak, egyikőjük némi gondolkodás után mutatott egy térképet, rábökött két pontra, na ott talán lehet telefont tölteni. Nem találtam meg azokat sem, így megpróbálkoztam két standnál is, hátha megszán valaki. Udvarias mosoly kísérte a kedves visszautasítást, egy hangosító srác szerint tilos a látogatók telefonjait tölteni. Ez óriás hiányosság, hisz a telefontöltés már a sokkal kisebb fesztiválokon is elérhető, érthetetlen, hogy itt miért nem gondoltak erre.

Eszembe jutott, hogy egy földim a park környékén lakik, ezért fél 11-kor ráírtam, itthon van-e. Otthon volt, és nem vette zokon a késői zaklatást, fröccsel várt. Örültünk a viszontlátásnak, majd a mélyen szántó beszélgetés végén arra jutottunk, hogy egykor a kisvárosi generációnk velünk együtt egyéniségként tekintett magára, hogy aztán kiderüljön, rokker volt mindenki. Ennél jobb zárszó nem is lehetett, igyekeztem vissza a housetól, trancetől, technótól és egyebektől dübörgő parkba. Innen is köszönöm az életmentő segítséget és a fröccsöt, de mindenekelőtt a beszélgetést.

Éjfélkor megérkezett a társaságom, ezért csak akkor tűnt fel, hogy nem lehet normális hangon beszélgetni. Tudják, ahogy a lakodalmakban sem. Csak ott az aranyeső és a komámasszony meg egy nyúl ritmusai rittyegnek az ember fülébe, míg itt

A lagzikban legalább éjféltájt hozzák a csorbát, majd a töltelékes káposztát, így evés idejére van, ahol elül a zaj.

Lemaradtam a nap egyik sztárfellépőjéről, Rag'n'Bone Manről, akinek egy dalát ismerem, azt amit mindenki is, a Humant, de nagyon nem búslakodtam e miatt, hisz Tiëstóra voltam kíváncsi. A holland Tiësto az elektronikus zene egyik pátriárkája, akit látni kell, ha van rá lehetőség. Előtte még szürreális jelenetekben volt részem a stadion épületében lévő vécénél, ahol akkora sorok alakultak ki, hogy a szervezők engedték be a magukon könnyíteni kívánókat. Adott pillanatban annyian voltunk a helyiségben, hogy egymásba ért a f…k. Rögtön eszembe jutott egy másik lakodalmas anekdota, amit nem fogok elmondani, mivel nem tűr elektronikus nyomdafestéket sem. Aki kíváncsi, annak megírom privátban.

Azt írtam, hogy látni kell Tiëstót, de hát épphogy látszott a DJ-pult mögül, de annál hangosabb volt. A stadion akusztikája miatt az amúgy is hangos zene, és főleg a basszus keményen masszírozta a skalpomat. Az óriás tömeg ellenére viszonylag jól fértünk a küzdőtéren, amit egy óra után hagytam ott. Egyetlen említésre méltó momentum, hogy egy Nirvana-mixet övezett a legnagyobb üdvrivalgás. A DJ-k nem másfél-kétórás szettekben utaznak, mint a zenekarok, így épp eleget láttam és hallottam ahhoz, hogy elég legyen a hangorkánból. Fél háromkor hagytam el a fesztivált, és a különböző színpadokról áramló hangok kakofóniájának kíséretében fogtam taxit.

A Fogoly utcában nem hallottam a fesztiválzajt, és ahol kiszűrődött, ott sem volt élesen zavaró. Otthon vettem észre, hogy megszűnt a hetek óta tartó fülzúgásom, ami péntek délutánra ugyan visszajött. Nem gondoltam volna, hogy homeopata módon kezeltetem magam az Untoldon, ahol megértettem és láttam, hogy miért érzik nagyon jól magukat az emberek nemcsak a színpadok előtt, hanem az ízléses chillzónákban, a függőágyakon, a babzsákokon heverve, vagy a számtalan standok egyikénél lehorgonyozva. Úgy tűnt, beszélgetni is tudtak, amire elismerően csettintettem.

Untold, csodállak, de nem szeretlek!