… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.
Tudják, volt ez a laus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök. Aki csúnyán leszerepelt a két elnöki mandátuma alatt, de legalább egyre arrogánsabb lett.
Na, ez a Iohannis közben elment haza, Nagyszebenbe és ismét Klaus Werner Iohannis állampolgár lett. (A NATO-főtitkárság nem jött össze neki.) És azóta is él, mint Marci Hevesen, néha söpröget a háza előtt. Van mit aprítania a tejbe, hiszen hat ház (házikó, ahogy ő szokta mondani néha) boldog tulajdonosa. Pontosabban volt.
Az egyik ilyen házikóról (a Raiffeisen Bank bérelte, szóval nem egy garzonról van szó) ugyanis a bíróság kiderítette, hogy törvénytelenül került a Iohannis-házaspár birtokába. Viszont 1999 és 2016 között Iohannis polgár (időközben Ionopot államelnök) jó kis hasznot húzott a bérleti díjból.
Na és némi (jó pár évnyi) huzavonát követően, a hírek szerint egy volt európai parlamenti képviselő feljelentése eredményeképpen az ANAF végre lépett. A hírek szerint megírta felszólító levelét, miszerint Klaus Werner Iohannis állampolgár összesen 4,7 millió lejt (szinte egymillió euró) tartozik visszaadni az államnak, vagyis a törvénytelen bérleti díjak, kamatok, büntetések összegét.
Hogy most mi lesz? Hát, több forgatókönyv is van. Például az, hogy megint elmaszatolják az ügyet az illetékesek, ki tudja hányadszor, és Iohannis polgár megússza, ellentétben a kisemberrel. De az is előfordulhat (főleg a bolojani megszorításos vésztörvények árnyékában), hogy Iohannis álampolgár fizetni fog. Elvégre bezzegRomániában vagyunk, nem?
Szeretne elmenni a tengerpartra a mások pénzén, ugye, nyájas Olvasó? A szabadságán kívül, persze, amihez amúgy is joga van. Higgyék el, az ügyeletes szerkesztő is szeretne, pláne ezen az állami szabadnapon.
A többségnek ez nem jön össze. Viszont akad, akinek igen! Van valahol messze, délen, a Kárpátokon is túl, Argeș megyében egy község, az a neve, hogy Dârmănești.
Meg vagyunk győződve arról, hogy békés, dolgos emberek lakják. Sőt, arról is meg vagyunk győződve, hogy a községet irányító PSD-s polgármester és csapata is remek munkát végez. Sőt, egyenesen rendkívüli munkát!
Képzeljék el, a derék dârmănești polgármesteri hivatal idén összesen nyolc (!) közbeszerzést bonyolított le, mégpedig úgynevezett szakmai képzések és szállásköltség céljából.
A nyolc közbeszerzési eljárás során összekalapozott (köz)pénz összege 142 551 lej vagyis majdnem 30 000 euró. Persze, a szakmai képzés fontos. És az is fontos, hogy a szakmai képzésen résztvevő valahol álomra hajthassák a fejüket egy-egy nehéz képzési nap után.
De biztos, hogy a képzést a tengerparton kell megtartani? És biztos, hogy egy-egy résztvevőre akár 2000 eurót is el kell költeni? Hogy a polgármesteri hivatal szinte összes alkalmazottja megjárja Mamaia és Jupiter tengerparti üdülőtelepeket? Persze, nem minden résztvevő kapott ugyanannyit. Egyeseknek több, másoknak kevesebbet jutott. Hogy miért, újabb rejtély.
A polgármester – akit igen beszédes módon úgy hívnak, hogy Emilian Ciolan (a ciolan csontot, de csülköt is jelent románul) – szóval a polgi azt nyilatkozta, hogy végül csak nyolc ember ment a tengerparti képzésre, a többiek visszaléptek. De mindenki megérdemli, mert kicsik a fizetések.
A képzést kínáló cég úgy elfutott az újságírók elől, mint ördög a tömjéntől. Pedig csak a képzések természetére lettek volna kíváncsiak. De úgy tűnik, pont ez az érzékeny pontja egy képzéseket végző cégnek.
Amúgy minden szabadságoló Olvasónknak jó nyaralást kívánunk!
Nem továbbítjuk Önöknek, nyájas Olvasók, a román rendőrség bikkfanyelven megfogalmazott közleményét, abba bele lehet pistulni. Megpróbáljuk viszont elmesélni a sztorit.
Képzeljék el, hogy egy hölgy meg egy úr gondtalanul utaznak valamelyik román közúton, Szeben megyében. A hölgy is, az úr is szerb állampolgár. A járgány, amellyel utazgatnak, egy lakóautó. Hát nem csodás? Minden jel arra utal, hogy a párocska vakációik.
Aztán váratlanul román rendőrautók veszik őket körül. Hogy állj, meg ilyesmi. A szerb hölgy és úr nem érti a dolgot, de hát ilyenkor nincs mit tenni, a karhatalom az karhatalom, ugye. Szóval megállnak. És a rendőrök megteszik az ilyenkor szükséges protokoll-lépéseket, majd az iránt érdeklődnek, hogy vajon mi van a lakóautóban. Mire a hölgy meg az úr azt mondja, hogy hát csak a személyes dolgaik. Biztos nincs odabent, például rohadt sok kokain, kérdik a rendőrök. Biztos nincs, így a párocska.
Na, és ekkor a rendőrök bemásznak a lakóautóba és keresgélni kezdenek, ahogy a filmekben látni szoktuk. És mit ad Isten, az ágy matraca alatt pont arra lelnek, ami állítólag nincs: rohadt sok kokainra.
De tényleg sok kokain volt ama matrac alatt: összesen 66,5 kiló, csinos paksamétákba szétosztva. A 66,5 kiló kokain feketepiaci ára testvérek között is 3,5 millió euró.
Azok után, hogy a hölgy meg az úr kicsit félretájékoztatta az őröket a rohadt sok kokainnal kapcsolatban, a rendőröknek nem volt más választásuk, a két jóembert bevitték az őrsre, a szert pedig lefoglalták. A hölgyet és az urat később előzetes letartóztatásba helyezték.
A rendőrség mindenképp sikert könyvelhetett el: ez az idei év legnagyobb kokainfogása Romániában. Eddig! A csempészek egyébként nem nálunk akarták teríteni a port, nyugatabbra céloztak. Csak hát elakadtak az úton.
Tisztelettel kérünk minden kedves Olvasót, ne fogyasszanak kábítószereket. Semmilyen szinten nem éri meg.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.