A minap kiderült: van, de még sincs hivatalos városzászlója Sepsiszentgyörgynek. Mert egy román bíróság kapta magát és érvénytelenítette a román kormány tavaly nyári határozatát, amelyben hivatalosan, pöcséttel jóváhagyatott az arany és kék sávos, közepén a város címerét ábrázoló zászló. Mégpedig azért döntött így a taláros testület, mert két vérugató nackószervezet sivalkodni kezdett, hogy a zászló nem tartalmaz a sepsiszentgyörgyi románok jelenlétére utaló szimbólumo(ka)t. Tiszta jogállam, nem? Egy független bíróság úgy értékeli, hogy a kormány helytelenül járt el. És ki is bocsát egy papírt, szintén hivatalos pöcséttel. Paradicsomi állapot ez, remélem, tapsikol az EU örömében.
Nyilván Antal Árpád polgármester úr kifakadását is érteni vélem: miféle jogállam az, ahol vérugató nackószervezetek sivalkodására a bíróság kukába dob egy érvényes kormányhatározatot? Oké, első fokon, de akkor is.
Kis zárójel: A sepsiszentgyörgyi városzászló hivatalosításának rögös útja régóta kígyózik a különböző hivatalok közt, akit érdekel, itt a térkép: 1 –> 2 –> 3.
Nem akarok olyan érveket felhozni, hogy mi lenne, ha egy szép napon egy magyarországi bíróság ad absurdum – ottani vérugató nackószervezetek sivalkodása alapján, például – megbüntetné a magyarországi román közösségeket a legfőbb szimbólumuk – a román nemzeti lobogóról van szó – használatáért, vagy ne adj Isten, betiltaná a kifüggesztését. (Ahogy például Romániában megtörtént a magyar és a székely zászlóval: büntetés is, tiltás is. Nem kétlem, hogy a román alkotmány, jog szerint akár törvényesen.) Megtette ezt már Sabin Gherman ebben a
" target="_blank" rel="noopener">videóban.
Inkább egy képzeletgyakorlatot ajánlanék a figyelmedbe, nyájas Olvasó. Tudjuk, hogy Kolozsvárnak van egy régi jó városcímere. Ez (becsomagolták, mert nem hivatalos):

Azt is tudjuk, hogy Gheorghe Funar vérugató nackópolgármester uralma idején lett Kolozsvárnak egy új (egyébként azon túl, hogy randa, problematikus státuszú) címere, ez:

És akkor most képzeljük el, mi lenne, ha teszem azt, egy-két, egységes-oszthatatlan-dáko-román szemmel nézve vérugató nackószervezet – például a Musai-Muszáj Egyesület vagy a Mikó Imre Jogvédő szolgálat – fogná magát és beperelné a várost, hogy izé, Minerva istennő, a dák farkas meg a memorandisták nem igazán jelképezik a magyarok jelenlétét a kincses városban, hát tessék már levenni. Tény, hogy a múltban (nem csak magyar) illetékesek benyújtottak a címercserére vonatkozó határozattervezetet, volt petíció, kritika, minden. De perről nem tudok. És mint látjuk, egy jogállamban pert lehet nyerni. Talán a brassói táblabíróságra kellene benyújtani a dossziét. (Ez vicc volt, lázálmomban se fordulnék épp hozzájuk.)
Szóval, ha már van ilyen per, akkor szurkolok és nagyon kíváncsian várom a paradicsomi jogállam lendületes működését ebbe az irányba is. Ha nem, akkor esetleg el lehetne gondolkodni egy ilyen akción. Annál is inkább, mert Kolozsvár régi címere kéznél van, és igaz ugyan, hogy semmiféle etnikum jelenlétére nem utal, a várfal meg a bástyák viszont ma is remekül kifejezik azt, amit esetleg lakói gondolhatnak a városról: erős otthon.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.