Jean St'AyMioritikus szimbólumharc: sepsiszentgyörgyi városzászló versus (például) kolozsvári címer
A minap kiderült: van, de még sincs hivatalos városzászlója Sepsiszentgyörgynek. Mert egy román bíróság kapta magát és érvénytelenítette a román kormány tavaly nyári határozatát, amelyben hivatalosan, pöcséttel jóváhagyatott az arany és kék sávos, közepén a város címerét ábrázoló zászló. Mégpedig azért döntött így a taláros testület, mert két vérugató nackószervezet sivalkodni kezdett, hogy a zászló nem tartalmaz a sepsiszentgyörgyi románok jelenlétére utaló szimbólumo(ka)t. Tiszta jogállam, nem? Egy független bíróság úgy értékeli, hogy a kormány helytelenül járt el. És ki is bocsát egy papírt, szintén hivatalos pöcséttel. Paradicsomi állapot ez, remélem, tapsikol az EU örömében.
Nyilván Antal Árpád polgármester úr kifakadását is érteni vélem: miféle jogállam az, ahol vérugató nackószervezetek sivalkodására a bíróság kukába dob egy érvényes kormányhatározatot? Oké, első fokon, de akkor is.
Kis zárójel: A sepsiszentgyörgyi városzászló hivatalosításának rögös útja régóta kígyózik a különböző hivatalok közt, akit érdekel, itt a térkép: 1 –> 2 –> 3.
Nem akarok olyan érveket felhozni, hogy mi lenne, ha egy szép napon egy magyarországi bíróság ad absurdum – ottani vérugató nackószervezetek sivalkodása alapján, például – megbüntetné a magyarországi román közösségeket a legfőbb szimbólumuk – a román nemzeti lobogóról van szó – használatáért, vagy ne adj Isten, betiltaná a kifüggesztését. (Ahogy például Romániában megtörtént a magyar és a székely zászlóval: büntetés is, tiltás is. Nem kétlem, hogy a román alkotmány, jog szerint akár törvényesen.) Megtette ezt már Sabin Gherman ebben a
" target="_blank" rel="noopener">videóban.
Inkább egy képzeletgyakorlatot ajánlanék a figyelmedbe, nyájas Olvasó. Tudjuk, hogy Kolozsvárnak van egy régi jó városcímere. Ez (becsomagolták, mert nem hivatalos):
Azt is tudjuk, hogy Gheorghe Funar vérugató nackópolgármester uralma idején lett Kolozsvárnak egy új (egyébként azon túl, hogy randa, problematikus státuszú) címere, ez:
És akkor most képzeljük el, mi lenne, ha teszem azt, egy-két, egységes-oszthatatlan-dáko-román szemmel nézve vérugató nackószervezet – például a Musai-Muszáj Egyesület vagy a Mikó Imre Jogvédő szolgálat – fogná magát és beperelné a várost, hogy izé, Minerva istennő, a dák farkas meg a memorandisták nem igazán jelképezik a magyarok jelenlétét a kincses városban, hát tessék már levenni. Tény, hogy a múltban (nem csak magyar) illetékesek benyújtottak a címercserére vonatkozó határozattervezetet, volt petíció, kritika, minden. De perről nem tudok. És mint látjuk, egy jogállamban pert lehet nyerni. Talán a brassói táblabíróságra kellene benyújtani a dossziét. (Ez vicc volt, lázálmomban se fordulnék épp hozzájuk.)
Szóval, ha már van ilyen per, akkor szurkolok és nagyon kíváncsian várom a paradicsomi jogállam lendületes működését ebbe az irányba is. Ha nem, akkor esetleg el lehetne gondolkodni egy ilyen akción. Annál is inkább, mert Kolozsvár régi címere kéznél van, és igaz ugyan, hogy semmiféle etnikum jelenlétére nem utal, a várfal meg a bástyák viszont ma is remekül kifejezik azt, amit esetleg lakói gondolhatnak a városról: erős otthon.
Történetek a kereszt alól
Szántai János
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?
Sánta Miriám
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)
Sánta Miriám
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek
Sólyom István
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
