A „romániai magyar” mintha hanyatlóban lenne, és úgy tűnik, vele együtt az út szélére került az a politikai koncepció is, miszerint a romániai magyarság kisebbségként vagy önálló közösségként államalkotó tényező Romániában.

Kapkodás, képmutatás, hazudozás – nagyjából ez jellemzi az európai vezetők megnyilvánulásait az egyre intenzívebbé váló népvándorlás kérdésében.

Azzal, hogy az osztrák és a német hatóságok a gyalogszerrel útnak indult migránsáradat láttán úgy döntöttek, beengedik őket, a hatályos schengeni előírások és a migránsok regisztrációjára vonatkozó dublini szerződés gyakorlatilag a kukába került.

Ijesztően erőtlen, döbbenetesen gyáva politikai vezetőink reakciója mindazokra a túlkapásokra, amelyeket a megyei fogyasztóvédelmi hatóság vezetője immár jó ideje elkövet.

Na, de ez semmi ahhoz képest, mint amikor államelnökünk hivatalos karavánja Szebenből Bukarestbe száguldott. Nem világmegváltó tettek megtételére, sem a veszélyben a haza jelszóval, hanem az Enescu Fesztivál megnyitójára. És erre fel lezárták az egész szakaszt.

A terepen tapasztalható valóságnak teljesen más nyomorúsága, látványa, kockázatai és tanulságai vannak, mint a médiában kibontakozó, meglehetősen egyoldalúan és szelektíven illusztrált féligazságoknak.

Jegyezzük meg jól a mai napot és az elmúlt hetek történéseit: olyasminek vagyunk szemtanúi, aminek negyedszázada nem voltunk.

„A magyar–román presztízscsata kitermel egy olyan diskurzust, amely a futballmeccs ürügyén elbeszéli a magunk kollektív identitásának történetét: kik vagyunk, mit gondolunk magunkról, illetve milyen a valós és elképzelt viszonyunk nekünk, erdélyi magyaroknak a román többséggel.” Interjú.

Ezt a több vegyértékű önazonosságot nagyon sok ember nem érti, legyen bár román vagy magyar. Éppen ezért éli meg úgy Trianont és a bécsi döntést, ahogy: vereségként vagy győzelemként, olyan vereségként vagy győzelemként, mely egyszer s mindenkorra befolyásolja az életét.

Ha ma este balhé lesz, a következő meccsen játszhatnak üres stadion előtt.

Elégedjünk meg azzal, hogy a skála az ultraxenofób, fasisztoid félelem-és gyűlöletkeltéstől a lírai intarziákkal tarkított neohumanista szlogenekig tart.

Nem az a baj a háromszéki fogyasztóvédelmi hatósággal, hogy hatáskörénél fogva megpróbálja ellátni a feladatát, hanem az, hogy vezetője olyan akciókra ragadtatja magát, amelyekről ordít, hogy a magyar közösség ellen irányulnak.

A posztmodern ember – felvilágosult világunk haladó hagyományait követve – senkivel nem ért egyet, aki nem úgy gondolkodik, mint ő. S teszi mindezt szellemi felsőbbrendűségének vitathatatlan tudatában, hiszen ő már azzal is győzedelmeskedett, hogy eleve beismeri a vereségét.

Nem véletlen, hogy az Európa felé irányuló menekültáradat sokakat Budának a török által közel ötszáz évvel ezelőtt végrehajtott elfoglalásának körülményeire emlékeztetik.

Kár a gőzért, hiszen egy a sorsunk. Ahogy a történelem során is igen gyakran megtörtént.

Ez a négy év egyszerre volt a balladai igazságszolgáltatás pillanata, ami reményt és tartalékot jelentett az 1944 utáni évtizedekben; modernizációs vállalkozás és a hegemón etnikai tér megteremtésének kísérlete a magyarok számára.

Vigyázat, durva polinkorr pamflet következik! Nyomokban túlzásokat, plágiumot, szándékos félreértéseket, esetleg humort tartalmazhat!