A fütyülés joga

Mintha időutazáson lennénk, és a kilencvenes évek végének, illetve a kétezres évek elejének langymeleg éveit élnénk, amikor még a méltatlanul és indokolatlanul későn kimúlt SZDSZ „szellemi holdudvara” fújta a passzátszelet, és mondta meg kérlelhetetlen magabiztossággal, ki és mi számít egy európai értelemben vett demokrata és liberális számára vállalhatatlan, kirekesztő és uszító fasisztanácinak. Esetleg nácifasisztának.

A nosztalgikus hangulatot az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – vagyis Tusványos – szombati napjának történései idézték elő, amikor is Orbán Viktor miniszterelnök beszédét a Facebookon napokig szerveződő ellenzéki (értsd: a jelenlegi budapesti kormányzattal szemben álló) körök képviseletében egy egész tüntető, egy fiatal lány érkezett az előadás színhelyére, hogy egyrészt megpróbáljon ellenzéki tömeget képezni, másrészt kifütyülje a kormányfőt.

Ekkor valóban méltatlan események történtek, hiszen – legalábbis amit a különféle, elfogultnál is elfogultabb beszámolók alapján ki lehet hámozni – a hallgatóság körülötte álló tagjai nem éppen irodalmi kifejezéseket használva megpróbálták csendre inteni, majd egy fotós megráncigálta a haját. Ekkor a földre került, és a későn közbeavatkozó biztonsági ember felkérésére sem nagyon akarózott fölállnia. A biztonsági ember végül megragadta, és a karját hátracsavarva vezette ki a tábor területéről.

És akkor a továbbiak előtt szögezzünk le két dolgot.

Joga van bárkinek – így a botrányt okozó tüntető lánynak is – nyilvánosan véleményt nyilvánítani, és demonstrálni az általa nem kedvelt politikusok ellen?

Igen, joga van.

Elfogadhatatlan, amit a fotós tett, amikor önbíráskodáshoz folyamodva, megtépte a tüntető lány haját?

Igen, elfogadhatatlan.

Csakhogy. Egyes sajtóorgánumok és politikusok – nevezzük jobb híján a balliberális és a szélsőballiberális oldal képviselőinek őket – olyan dimenzióba helyezték a történteket, mintha nem egyetlen, elszigetelt incidensről és egyetlen, önuralmát vesztett fotós gesztusáról lenne szó, hanem Tusványos maga lenne az apokalipszis gyakorlótábora, ahol az ott randalírozó, és vezérük beszédeitől önkívületi állapotba került, agymosott fidesznácizombik európai értelemben vett demokraták tömegeit négyelték volna fel élve, csak azért, mert az övéktől eltérően merészelnek gondolkodni. És ennek hangot is mertek adni.

Természetesen bejött a képbe a nők elleni erőszak képe is, hiszen egy konzervatív rendezvény közönségét azzal lehet a leghatékonyabban lejáratni az ilyen „objektív” információk iránt fogékony olvasótábor előtt, ha a velük kapcsolatos sztereotípiákra ráerősítve úgy mutatják be a tábort, hogy ott A NŐKET VERIK.

És máris meg van bélyegezve – vagyis hogy ismét meg van bélyegezve – nem csupán az összes résztvevő, hanem maga az egész rendezvény, és az ahhoz kapcsolódó teljes politikai oldal.

Pedig hát meg lehetett volna ezt oldani úgy is, hogy ne legyen botrány az ügyből, hanem mindkét fél megkapja, amit akar.

Vagyis a tüntető is demonstrálhasson, és a hallgatóság is meghallgathassa a miniszterelnök szavait, ha már volt, aki több száz kilométert utazott csak ezért. Mármost a fejlemények alapján nem tudjuk szívünkre tett kézzel, felelősségünk teljes tudatában kijelenteni, hogy az ellentüntetés szervezőjének/szervezőinek ez lett volna a célja/céljuk.

Nézzük egy kicsit a nyilvános rendezvények és a tiltakozó megmozdulások szervezésének hatósági hátterét.

A hatóságok általában nem véletlenül nem szeretik, ha egyazon időpontban, egyazon helyszínre két, egymással szemben álló tábor képviselői kérnek területfoglalási engedélyt. Bizonyos esetekben ezt nem is engedélyezik, ha viszont igen, akkor gondoskodnak róla, hogy a két tábort kordonok, valamint az esemény biztosításához megfelelő létszámú élőerő, vagyis rendőr, illetve Erdélyben csendőr is elválassza, akik közbeléphetnek, ha elszabadulnának az indulatok.

A nyilvános sípolhatnékját éppen Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde alatt kiélni akaró lány bejelenthette volna tüntetési szándékát, és hatósági biztosítással, rendőri védelem mellett fütyülhetett volna kedvére. Vagy – és itt jön be a képbe a szervezők felelőssége, mert a Facebook-szervezkedés ténye már napokkal korábban nyilvánosságra került – ha a tüntető ezt nem akarta, ők jelezhették volna a hatóságoknak, hogy ellendemonstrációra is lehet számítani, ezért készüljenek fel annak biztosítására.

Ez nem történt meg, mint ahogy a tüntető sem fordult a hatóságokhoz.

Ehelyett a láthatóan kissé zavart lány – aki az incidens után nemigen tudott koherens magyarázatot adni arra, mi ellen is tüntetett - bement a tömegbe, és sípolni kezdett, a tömeg pedig úgy viselkedett, ahogy arra nagyjából számítani lehetett.

Így aztán most a média és a közösségi felületek egy részén megy a szemforgató sopánkodás, miszerint a kormányoldal uszítása nyomán már Erdélyben is elszabadultak az indulatok, és a felhergelt kormánypárti hordák ellenzékieket bántalmaznak, miközben a tábor területén birodalmi rohamosztagosok járőröznek Orbán-Palpatine császár arcképével ellátott páncélban, élesre töltött sugárvetővel, hogy levadásszák a lázadókat.

Pedig ha megpróbáljuk komolyan és viszonylag higgadtan kielemezni a helyzetet, akkor fölmerül a kérdés: mégis, mi lett volna várható a tüntető gesztusa nyomán? Hogy a résztvevők majd az ókori görög, a klasszikus keresztény filozófiai és a kortárs liberális vitakultúra szellemében, a diplomáciai etikett szigorú betartásával reagálnak a füttyögő tüntető megnyilvánulásaira?

Ha a tüntető tényleg erre számított, akkor a reménytelenül és menthetetlenül lelki szegények közé soroljuk.

A másik lehetőség az, hogy pontosan arra számítva ment füttyögni, ami történt. Ez esetben lényegesen súlyosabb az ügy.

Mindez persze nem menti az őt hajánál fogva megragadó férfit, az erőszak ilyenkor (is) megengedhetetlen, tettének jogi következményeit pedig viselnie kell, ha lesznek ilyenek. A jövőre nézve nem árt felkészülni az ilyesmire, és felhívni a nyilvános rendezvények résztvevőinek figyelmét, hogy ne önbíráskodjanak, hagyják a helyzet rendezését az illetékes hatóságokra.

(És ha már fölmerült az uszítás vádja, akkor egy bekezdés erejéig időzzünk el ennél a témánál is. Ha minden áron azon akarnak rugózni, hogy itt valaki valaki ellen uszított az idei Tusványos apropóján, akkor javasolnánk az intenzív szemforgatásba önfeledten belemerült oldalnak, hogy egy picit söprögessen a saját portája előtt is. Itt van például az önmagát 26 évvel túlélt Népszabadság nagyágyúival megerősített Népszava Határtalan voksvadászat című, pénteki vezető anyaga, amelyben azt inszinuálják, hogy

a magyar állampolgárrá vált határon túli szavazók egytől egyig homogén, agymosott masszát képeznek,

ezért engedelmes droidként a Fideszre szavaznak majd, vagyis az ő bűnük lesz, ha Orbán hatalmon marad. Mindez simán kimeríti a határon túli magyarok elleni burkolt uszítás fogalmát. Másrészt pedig innen üzennénk a jelenlegi ellenzék világító szövétnekeinek és médiájuknak, hogy lehet ám úgy is politizálni és újságot írni, hogy ne vadítsák el maguktól a határon túli magyarok nagy részét az ilyen megnyilvánulásokkal. Nem kell félni, nem harapunk, és nem is szoktunk balliberális politikusokat/szimpatizánsokat reggelizni. Sőt sokan vannak köztünk, akik liberális, esetleg szociáldemokrata szimpatizánsok.

Sőt, még kommunista érzelmű erdélyi magyarokról is tudok, bár hozzájuk azért kultúrember bottal sem nyúlna. Szóval csak némi empátia kellene, meg annak az elfogadása, hogy a magyar nemzet valós határai nem esnek egybe Magyarország jelenlegi határaival. Meg valami értelmezhető üzenet a határon túliaknak, azon túlmenően, hogy szavazataikkal ők betonozzák be Orbán Viktor hatalmát, nem az a közel kétmillió magyarországi lakhelyű szavazó, aki a Fidesz-KDNP-re voksolt).

A lényeg tehát az, hogy egy sajnálatos, egy fogalmatlan/nagyon is rafinált tüntető (nem kívánt rész törlendő) által kiprovokált, elszigetelt incidens miatt az egyik politikai oldal és médiája megpróbál egy egész közösséget megbélyegezni. Egy, a szabadegyetem programjához nem kapcsolódó téma sulykolásával megpróbálják túszul ejteni a rendezvényt, és illegitimként feltüntetni azt, illetve azokat, akik részt vettek, illetve a jövőben részt kívánnak venni rajta.

Nagyon hasonlít ez ahhoz az uszító kampányhoz, amely során ugyanezen oldal a Quimby együttest kezdte inkvizíciószerűen savazni,

mivel el merészelte fogadni a Fidesz rendezvényeként számon tartott  eseményen való fellépést. Mintha Tusványos nem szólna a fiatalokról, a koncertekről és a buliról is. De az európai értelemben vett balliberális és szélbaliberális oldal egyes képviselőinek egyébként parttalan toleranciáját a jelek szerint az már meghaladja, hogy elismerjék: nem csupán az ő rendezvényeik közönségének van joga a mai magyar könnyűzene legismertebb képviselőit élőben hallgatni.

Summa summárum: ellentüntetőt nem bántalmazunk és nem rángatjuk a haját, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő. Ugyanakkor – hacsak nem a pofátlan és ordas provokáció a célunk – nem megyünk be egy velünk ellentétes nézeteket valló tömeg közepébe, és nem kezdünk el eszetlenül sípolni. Nem mintha a politikusi szakmának ne lenne velejárója, hogy időnként a kifütyülést is el kell viselni, de ennek is megvannak a maga konfliktusok megelőzését is lehetővé tevő módozatai.

(Újabb zárójel: a vélemény- és szólásszabadság apostolai arra a mellékes tényre elfelejtenek kitérni, mi van azoknak az ezreknek a jogával, hogy zavartalanul hallgathassák az általuk kedvelt politikust, akik csak azért utaztak Tusnádfürdőre, hogy élőben ott lehessenek a beszéden. Nem az ellentüntetés jogát vitatom el, csak jelezném, hogy van azért még min elgondolkodni.)

És akkor végül a lényeg: majdnem sikerült a Tusványosról szóló diskurzust eltéríteni azzal a céllal, hogy megbélyegezzék a rendezvényt. Pedig elég sok olyan gondolat hangzott el ott, amely a nemzet jövőjével kapcsolatos, és amelyekkel nem kell feltétlenül egyetérteni, de amelyek kapcsán érdemes lenne kulturált hangnemben, pró és kontra érveket felsorakoztatva vitát folytatni.

Ez a prioritás, nem a megráncigált füttyögőt erdélyi magyar Jeanne d'Arc-ká avatni próbálók erőlködésével bajlódni. Úgyhogy inkább fütyülni kéne rájuk, és a tényleg fontos dolgokkal foglalkozni.