Ez a civil jogvédelem napja Kolozsváron

Egyelőre nem teljesen világos, hogyan kell elképzelni a város római alapítására utaló „vörös farkat” Kolozsvár tervezett többnyelvű helységnévtábláján, és még azt sem tarthatjuk kizártnak, hogy végül ott maradunk egy jókora, a három „élő nyelven” kiírt városnevet elnyomó Napocával a nyakunkban, arról nem is beszélve, hogy ez a tábla a kincses város többnyelvűsítésének nem a vége, hanem a kezdete – mégis, ez a nap ne legyen az ünneprontásé.

Azért nem, mert világossá vált, hogy a hatalmi ignorancia – ha kompromisszumok árán is – legyőzhető. Igen, a Ceaușescu örökségeként megkapott Napoca marad, sőt kőbe – azaz táblába – vésetik, a szimbolikus területfoglalási harc újabb dicsőséges állomásaként, hiszen Emil Boc továbbra is polgármester szeretne maradni, és ehhez szüksége van a fogyatkozó számú, de egy választást még mindig eldönteni képes dákopata szavazók bizalmára. De ne feledjük el, hogy ez elsősorban az ő részéről jelent kompromisszumos megoldást, Hadrianus császár szépségtapasza azt hivatott elfedni, hogy a polgármester és környezete meghátrálásra kényszerült.

Ez egy olyan tanulság, amit senki sem felejt el egykönnyen. És ez azért fontos, mert Kolozsvár jelképes helyszín Erdélyben: ami itt történik, nem pusztán helyi ügy.

És még van egy fontos tanulság. Ez a fordulat nem történhetett volna meg, ha nincs néhány nyakas, kitartó ember, akik nem elégedtek meg a „kijárásos” politika által elért eredményekkel, hanem jogi és mozgalmi útra terelték az ügyet. Senki nem vitatja el a hivatalos politika szerepét a háttéregyezkedésekben, a városvezetés elutasító álláspontjának „felpuhításában”, de ha itt nincs per, és nem jön létre ennek nyomán egy néha csetlő-botló, de kurázsival rendelkező civil jogvédelmi mozgalom, akkor minden marad a régiben.

A gyanús, kellemetlenkedő, „külföldi érdekeltségű” civilek (emlékezzünk csak, a bíróság eleinte arra hivatkozva utasította el a hollandiai illetőségű jogvédő szervezetet, hogy nincs joga képviselni a kolozsvári magyarokat), Landman Gáborék, Szőcs Izabelláék, Bethlendi Andrásék sikere azt mutatja, hogy a kisebbségvédelmi küzdelemben nem elegendő a „mindenki nyugodjon le, majd mi megoldjuk” elvén működő mainstream (párt)politikai stratégia: hogy nem a parlament és nem az önkormányzat a nyelvi és polgári jogokért folytatott harc kizárólagos terepe, hanem a tárgyalóterem és – igen, ha szükséges – az utca is.

Amikor azt a szöveget halljuk, bármelyik főváros bármelyik pártközpontjából, hogy a civilek ne üssék bele az orrukat a választott politikusok dolgába, hogy a politikai egyezkedések világát megkerülő polgári kezdeményezések csak hátráltatják „az ügyet”, jusson eszünkbe Kolozsvár polgármestere, amint zavartan próbálja elmagyarázni az elmagyarázhatatlant: hogy mától valami végleg megváltozik.

• Emil Boc kapitulált a kolozsvári táblaügyben, de van egy csavar a sztoriban – FRISSÍTVE