Sabin Gherman ismét kényelmetlen, ám teljesen jogos kérdéseket fogalmaz meg az Európát elárasztó menekülthullámmal kapcsolatosan.

Oly természetességgel nő az ő szemükben az áruló, mint erdőben a gomba, kiadós eső után. Elég leheletnyi megingás, kényes rokoni kapcsolat, másféle elköteleződés, picinyke folt a pedigrén, s máris kész az ítélet, megfellebbezhetetlenül. Nincs pardon, nincs kivétel.

Hiú ábránd, hogy Románia nem érintett a kontinenst sújtó katasztrófában. Magyar, szerb és még ki tudja, milyen nemzetiségű társaikkal együtt román embercsempészek tucatja próbál hasznot húzni a hazájukból menekülni kényszerült szerencsétlenek sorsából.

Egy abnormális, középkort idéző háború tragédiáitól eltekintve, kérdezem:

Megvédtük a zsinagógát a náci népdalénekesnők ostromától, akiknek még a testvérük sem rendes ember, és akik csángó balladákkal uszítottak volna, ha mi nem vagyunk elég éberek.

Romániában nem lát az autonómia biztosítására irányuló szándékot a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője.

Ha Petrás Mária elénekelhetne egy csángó népdalt a zsinagógában: máris többet tett az elfogadásért, a közös gyökerek újrafelfedezéséért, mint akárhány antirasszista kampány.

Ami késik, nem múlik: hétvégén sikerült a világtörténelem első magyarpárti csángó náciját felmutatni a népdalénekes és alkotóművész Petrás Mária személyében. Ami pedig történt, az rávilágít jelenkorunk sivárságára, embertelenségére, arra, hogy egy alaptalan feljelentő hogyan tud tönkretenni élete­ket, megrontani emberek és népek közti kapcsolatot.

Talán nem teljesen tanulság nélkül való, ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk, hogyan sikerült Romániának egységes nemzetállammá válnia és mind jobban megközelítenie az idegennélküliség célját.

A Ponta-kormány most sokadszor adta tanúbizonyságát annak, hogy a felelős gazdaságpolitika meglehetősen távol áll tőle.

A Szatmár megyében jó három éve felállt szocliberális vezetésről eleve látszott, hogy totál nemzeti jellegű, s fő célja a korábban nyolc évig vezető magyarság kiszorítása, ahonnan csak lehet.

A napokban szárnyra kapott bérharc okán gazdasági elemzők pénzügyi katasztrófát, soha nem látott költségvetési hiányt vetítenek előre, ha Victor Ponta folytatja fedezet nélküli ígérgetéseit.

Innentől kezdve az ellenzék vesztett helyzetben van. Ki lesz az az őrült, aki azt meri mondani a választások közeledtével, hogy ne emeljék az orvosok fizetését, mert nincs rá fedezet?

Kár, hogy az előválasztási kampányra is rátelepedett a kombinát füstje. A józan érvek és beváltható ígéretek helyett blöffölnek.

Nemcsak az idelátogató, hanem a mindennapjait a kincses városban élő is azt érezheti: élettel telik meg a Főtér sokkal inkább, mint máskor, és a felpezsdülő közösségi élet, az újrafelfedezés örömét felcsillantó találkozások energiát kölcsönöznek a továbblépéshez talán minden tekintetben.

A pedagógusok gyerekeinek nyújtott iskolai előnyök, illetve a magyar gyerekek teljesítményeinek felülértékelése szerfelett veszedelmes dolog. Főként azért, mert elsősorban magukat a kedvezményezetteket sújtja.

Egy abszurd ország abszurd törvényeinek abszurd alkalmazását követeli egy állami hivatal rosszindulatú helyi vezetője, akinek minden jel szerint az az egyetlen célja, hogy megkeserítse, megnehezítse a háromszéki magyarok életét.