// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso
Varga László Edgár Varga László Edgár

Tűnjön már el a „vörös pestis” a parlamentből! (Nem fog)

// HIRDETÉS

A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.

Fotó: képernyőmentés/Partidul Social Democrat/Facebook
(Külön)Vélemény

Szerző: Varga László Edgár
2026. április 22., 17:31

Fotó: képernyőmentés/Partidul Social Democrat/Facebook

Szemmel láthatóan nem sokat változott a korrupció miatt lesittelt Liviu Dragnea uralma óta a Szociáldemokrata Párt (PSD), holott a volt vezető bukása után nyilvánvalóan el kellett játszani a nagy megújulást, hiszen mindenkinek elege volt már a korrupcióból, a politikai önkényből és a pártérdekek mindenek felett álló kezeléséből.

Arról már ne is tegyünk említést (de, tegyünk!), hogy Dragnea eleve a 2015-ös Colectiv-tragédiába belebukott Victor Pontát váltotta a párt elnöki székében.

A PSD a Colectiv-botrányt is röhögve túlélte (másfél évvel később fölényesen győzött a választásokon),

mint ahogy túlélte Dragneát is, sőt az utána következő Viorica Dăncilă (!!) sem tudta összetörni a pártot, amit még a rossz emlékű Ion Iliescu alapított, átmentve ezzel az egykori kommunista párt második vonalának jó részét az „új rendszerbe”.

// HIRDETÉS

Hiába skandálta a tüntető tömeg már 2015-ben (sőt már előtte is) a vörös pestises szlogent (PSD, ciuma roșie!), hiába volt a napnál világosabb, hogy a mindent megbénító romániai korrupció melegágya éppen ebben a pártban keresendő, amely még az előző rendszerben megszokott logika mentén, az előző rendszerből átmentett apparátussal, sleppel, érdekhálóval szőtt át mindent, azóta sem sikerült megszabadulni tőlük:

a legutóbbi, 2024-es választásokon még mindig ők voltak a legtámogatottabb párt mintegy 23 százalékkal.

Igaz, az ilyen nagy múltú, befolyásos pártokat (ebbe a nagy múltba nyugodtan beleszámolhatjuk az előző, kommunista rendszert is) nem olyan könnyű még demokratikus választásokon sem kigolyózni, hiszen ha csak a családtagok, a zsíros állásokba beosztott unokatestvérek, és keresztgyerekek, a hozzájuk kapcsolódó kiterjedt érdekszféra (erre utalhatott Bolojan a kincstári patkányozásával) és azok barátai rájuk szavaznak, máris megvan az alap, ahhoz pedig már csak a többit kell megvásárolni néhány kiló krumpliért, soványka szociális juttatásokért, pár hamis ígéretért cserébe a mélyszegénységben élőktől, akikből ma is van szép számmal az országban.

A sok szemtelenség, a sok károkozás után pedig a jelenleg a Sorin Grindeanu vezette alakulat int be éppen a mindenkori szavazóknak széles mosollyal.

A PSD ugyanis megnézte az újabb közvélemény-kutatások eredményeit, amelyek az eddig végig ellenzékből károgó, Călin „Szuverenista” Georgescu farvizét is alaposan kihasználó AUR népszerűségének drasztikus növekedését és gyakorlatilag az összes „hagyományos” párt támogatottságának drasztikus csökkenését mutatja. A választásokat eddig valahogy mindig behúzó, a parlamentbe minden alkalommal jelentős támogatottsággal bejutó PSD is elindult egy meredek lejtőn lefelé.

Nem véletlenül: tettek ezért éppen eleget, egyiküket sem kell sajnálni

– legyintene erre az egyszeri választópolgár.

A PSD talán még a többieknél is sokkal többet tett azért, hogy jelenleg egy olyan drasztikus átalakulás menjen végbe a romániai politikai preferenciák terén, amely azonban sajnos csak részben fogja elérni a kívánt hatást: az eddig kormányzó pártokat lehet, hogy lesöpri a palettáról (kisöpri a parlamentből),

de a helyükbe olyan szélsőségeseket ültetnek, akiknek nincsenek reális politikai elképzelésük, nincs rendes programjuk, szakembereik, hiszen csak a hergelésből, gyűlöletkeltésből éltek eddig is.

A pártvezér, George Simion is eleve az úzvölgyi katonatemetőben szervezett nacionalista megmozdulások szervezőjeként lett ismert, abból a kétes népszerűségből építette fel a pártját – ma pedig már Románia legnépszerűbb politikusa.

Elsősorban ezért megbocsáthatatlan az, amit most Grindeanuék csinálnak: kihátrálnak az EU-párti koalícióból – amelybe kezdetben a „megint megmentjük az országot” típusú kenetteljes mosollyal az ábrázatukon léptek be –, csak mert az ország úgynevezett megmentése messze nem olyan fontos nekik, mint az, hogy ne veszítsenek több szavazatot.

Ezzel azonban politikai válságba sodorják az országot, amely amúgy is igen rosszul állt már eddig is a hitelminősítők szemében.

A lépés hatása különben máris érezhető.

Az újabb kormányválság valószínűleg azt fogja eredményezni, hogy még jobban leminősítik Romániát, még nagyobb kamattal fogjuk felvenni a költségvetési hiány miatt sajnos elengedhetetlen hiteleket, vagyis más szóval még több pénzt fogunk kifizetni mi, az állampolgárok, csak azért, hogy a PSD ne sározza be a látszólag tiszta kezeit.

És mindennek a tetejébe a következő választás után úgyis jönnek a nyakunkra a neonácik

– hiszen a bolojani reformok szükségesek ugyan, de a büntetővoksok lavináját fogják elindítani, akármit is tesz ezek után a PSD vagy bármelyik másik alakulat.

No persze a PSD legendás elveiből kiindulva egyáltalán nem kizárt, hogy a következő választások után, sőt akár még előtte is lazán összeszűrik a levet a korábban közellenségnek kikiáltott AUR-ral is, hogy a túlélésüket ismét csak biztosítsák.

A túlélésben, a politikai opportunizmusban nincs nagyobb mester vidékünkön, mint a PSD.

A kilátások tehát nem túl fényesek: a „vörös pestis” az összes disznóság ellenére sem fog egyelőre kiszorulni a parlamentből, miközben a széljobb AUR-t már nem lehet túl sokáig távol tartani a tényleges hatalomgyakorlástól. De azért ne essenek pánikba.

Elvégre ez az ország és az erdélyi magyarság kibírt már egy bizonyos Nicolae Ceaușescut is, pedig az sem volt piskóta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS