Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.
Emlékeznek még a nem túl szép emlékű Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi (sőt, álszász) államelnökre? S az ő utazási hóbortjaira?
Azért írtuk, hogy álszász, mert a szászok mindig is híresek voltak arról, hogy tudnak okosan bánni a pénzzel, meg spórolósak. Ionopot Iohannis úr ilyen értelemben nem volt igazán szász. Legalábbis akkor, amikor a közpénz elköltéséről van szó.
Igen, tudjuk, egy államelnöknek utazgatnia kell, ez a munkaköri leírásához tartozik. És Ionopot úr utazott is. Főleg a második mandátuma során. 2022-ben az akkori államelnök összesen 17 millió lejt költött külföldi utazásokra. 2023-ban már 41 millió, 2024-ben pedig 20,9 millió lejnél állt meg a számláló.
Ehhez képest Nicușor Dan államfő egyelőre apróközpénzeket költ külföldi utazásokra. Persze, csak május vége óta góré, tehát igazából nem tudjuk, mennyit fog elkölteni egy év alatt. Amit tudunk, hogy négy hónap alatt összesen 2,38 millió lejt költött külföldi utazásokra. Ha ezt az összeget kivetítjük egy kerek évre, 7,14 millió lej jön ki, ami kismiska Ionopot úr nábobszerű költekezéséhez képest.
Ami Dan úr élettársának hasonló költségeit illeti, az összeg egyenesen elhanyagolható. Ez csupán azért fontos, mert a vérnackó AUR párt benyújtott egy törvénytervezetet, amely az államelnök indokolatlan közpénzköltéseit kívánja megnyirbálni. A gondolat önmagában nem rossz, amúgy. Csak hát tetszett volna Ionopot elnökkel bakalódni. Na és a törvénytervezet azt is firtatja, milyen jogon utazgathat az államelnök párja, hitvese közpénzen.
Az államelnöki hivatal kiadott egy közleményt, amelyben jelentik: Magda Grădinaru asszony, Dan úr élettársa általában a saját költségén utazik, amikor Dan urat kíséri. Szép! Egyetlen kivétel volt az idén, amikor a hölgy márciusban Amerikába kísérte az államelnököt. Ekkor valóban közpénzből vették neki a repülőjegyet, összesen 8967,21 lej értékben. A 40 millióhoz képest smafu azért.
Annyit még hozzá kell tenni, hogy Grădinaru asszony idén eddig nyolcszor utazott külföldre, ebből hat alkalommal az államelnök társaságában.
Szóval, kedves AUR, remek az ötlet, csak egyrészt korábban kellett volna vakarózni, másrészt most éppen eléggé téttelen az ugrándozás, hiszen Dan úr és élettársa valósággal ülnek a közpénzen, már ami a külföldi utazásokat illeti.
Orvosok, lélekbúvárok életmódguruk, a nagyi, az elektrolleres aktivista szomszédnő, van az embereknek egy csoportja, amelynek tagjai hónapról hónapra, hétről hétre, napról napra elmondják, hogy kell JÓL élni. Na és akinek sikerül követni a JÓ irányt, az üdvözül, aki elbukik vagy ne adj’ Isten, köszöni, nem kér belőle, na, azt a pokol tüze fogja elemészteni, de nem ám a halál után, hanem mondjuk egy fél órán belül.
A megátalkodott többség persze, vállalja az ördögöket, a lángot, a vasvillát, bármit, de nem és nem akar JÓL élni. Így vannak nagyon sokan a húsevéssel is. Mondják nekik a vegán forradalmárok, hogy ne egyék meg a lénytársaikat, ők megeszik, csak azért is.
Na de mi történik, ha egy megváltó-szerű figura mondja nekik ugyanazt? Ráadásul elöl jár a jó példával, vagyis maga sem eszik húst. Csak mímeli. Na tessék várni, elmagyarázzuk.
Kétségtelen, hogy Gigi Becali volt juhász, volt politikus, volt börtöntöltelék, jelenleg is dúsgazdag fotballklub-tulajdonos Románia egyik legbefolyásosabb influenszere. Nem csak pénze van, svádája is, dumája is, nézettsége is, és időnként valóban segít a rászorultakon.
Na kérem, Becali úr bejelentette, hogy kész, ő ezzel bevégezte, több húst nem eszik. Az okokat nem árulta el, de elképzelhető, hogy volt juhászként 68 évesen végre felébredt benne a lelkiismeret, és az ártatlan bárányok oldalára állt.
Szóval, Becali úr búcsút mondott a húsnak. Aztán korrigált kicsit az üzenetén, nehogy megverje a Dumnyezó. Idézzük, mert minden szava arany:
Imádni való, nem? Nem csodálkoznánk, ha pár napon belül valóságos vega népmozgalom indulna el a mioritikus hazában. Ami bizonyos értelemben nem is lenne rossz. Hiszen egyes nézetek szerint egészséges a húsmentes életmód. Jó, a juhászok, egyéb állattenyésztők, hentesek, forgalmazók kicsit szívnák a fogukat. Az állatok viszont üdvrivalgással köszöntenék Becali urat. És követni kezdenék a Facebook-on.
Szombaton a PNL vezérkara összeült, hogy eldöntsék, támogatja-e a párt a Luca Niculescu úr által összegereblyézett és javasolt kormányt, avagy sem. A döntésben feltehetően az is segített, hogy kedden Nicușor Dan államelnök beszólt a pártoknak, hogy hahó, ha péntekig nem jutnak valamiféle döntésre a kormányról, akkor ő biza feloszlatja a parlamentet és kész.
Na, hát péntek nem lett belőle, de szombaton a liberális górék végül 56 szavazattal hat ellenében úgy döntöttek, hogy megszavazzák a bizalmat a Niculescu-kormánynak, amellyel kapcsolatban az egyik legkomolyabb kifogás, hogy a Bolojan-kormányt az AUR-ral karöltve megbuktató PSD nem kevesebb, mint 12 minisztert adott bele. Szép, mi?
Persze, Ilie Bolojan ideiglenes miniszterelnök és a PNL elnöke azért hozzátette, hogy itt egy szigorú szükségszerűségből fakadó döntésről van szó, ugyanis Romániának végre felelős kormányra van szüksége. (Édes Isten, hányszor hangzott el ez a mondat az utóbbi hónapok során!)
Bolojan úr azt is elmondta, hogy mindennek ellenére a PNL ellenzékbe vonul, továbbá azt is hangsúlyozta, a Niculescu-megoldás ideiglenes és feltételekhez kötött.
Bolojan úr a vasárnapi nap folyamán aláír egy egyezményt Luca Niculescu úrral, amelyben a leendő miniszterelnök elkötelezi magát a vállalt hiánycélok betartása mellett. Az egyezmény az ország költségvetése elfogadásának pillanatáig lesz érvényes.
Továbbá: a PNL által támogatott tisztségviselők a jövő hét folyamán lemondanak. A párt ugyanis kitart álláspontja mellett: ha a PSD kormányra lép, a PNL ellenzékbe vonul. A felálló kormány legnagyobb problémája Bolojan úr szerint maga a PSD.
Na, hát ez megvolna. Lelki szemeink látják is Nicușor Dan urat, amint megkönnyebbülten felszusszan. Pedig ahogy kinéz, nem lenne szabad ellazulnia senkinek. Igazi puskaporos hordóvá vált ez a mioritikus politikai bolondokháza.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?